Ezeket az ételeket kerüld el, hogy megelőzd a rákot!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet hogy kissé jobban aggódunk a rákkeltő ételek miatt, mint amennyire valójában veszélyesek. De mi az igazság?

Egyre több embernek fontos az, hogy minél egészségesebben éljen, és minél több egészséges ételt fogyasszon, ha már a légszennyezés miatt nem jut megfelelő levegőhöz. Ugyanakkor egyre több olyan cikk és félinformáció is napvilágra kerül, amiben arra biztatnak, hogy bizonyos ételeket messziről kerüljünk el, míg más ételeket szuperképességekkel ruháznak fel.  A Which? fogyasztóvédelmi magazin cáfolta vagy erősítette meg ezeket az információkat

Feldolgozott húsok

Ki ne tudná mostanra, hogy a feldolgozott húsok és a vörös hús mind-mind rákkeltőek, és óvakodni kell tőlük, mint a tűztől. Bacon, sonka és szalámi abszolút tiltólistásak, és egyenes út vezet tőlük a gyomor- és bélrák kialakulásához. Mindezt a nitritek és nitrátok okozzák, amik a feldolgozás során kerülnek a termékekbe. Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatása is alátámasztja, vagyis valóban napi 50 gramm, azaz két szelet baconnyi feldolgozott hús fogyasztása is 18 százalékkal növeli a bélrák kialakulásának kockázatát. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Cukor

A rák kialakulásának a kockázatát nem növeli a cukor a tudomány mai állása szerint, legalábbis senki sem bizonyította, hogy a cukor közvetlen összefüggésben áll bizonyos ráktípusok kialakulásának kockázatával. Ugyanakkor az tény, hogy a sok cukros ital és étel fogyasztása túlsúlyt okozhat, ami viszont növeli a rák kialakulásának az esélyét. 

Növényvédő szerek

Még azt sem igazolta a tudomány, hogy a rovarirtók, mesterséges édesítőszerek és az élelmiszer adalékanyagok növelik a rák kialakulásának kockázatát. Ezeket a termékeket mind nagyon szigorú teszteknek vetik alá, mielőtt mondjuk egy rovarirtót a zöldségeinkre lehet fújni, vagy egy adalékanyagot fel lehet használni az élelmiszerelőállítás során. A Nemzetközi Rákkutató Intézet szerint azonban azoknál, akik ezekkel az anyagokkal dolgoznak hosszú éveken keresztül, nagyobb a rák kialakulásának a kockázata. 

Dohányzás és alkohol

Na, ezek tényleg növelik a rák kialakulásának a lehetőségét, ugyanakkor a kutatások szerint a dohányzás mindössze az Angliában regisztrál rákos megbetegedések 15 százalékáért, az alkohol pedig 3 százalékáért felelős, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy ez a két súlyosan rákkeltő hobbi számos más betegség kialakulásához is vezethet, illetve ha a dohányzás és az alkoholfogyasztás még túlsúllyal, a testmozgás hiányával és helytelen táplálkozási szokásokkal is együtt jár, akkor sokkal nagyobb a kockázati tényező. 

Fotó: Shutterstock

Csodatevő zöldségek nincsenek

Egymást érik azok a hírek is, amik egy-egy étel csodatevő, vagy rákgyógyító hatásáról számolnak be. Ilyen például a kurkuma, aminek a tudomány szerint is vannak pozitív hatásai, de túlzás lenne azt állítani, hogy gyógyító fűszer. Ugyanígy a zöld teáról is elterjedt a tévhit, hogy fontos szerepe van a rák elleni harcban. Az olyan ételek mint az áfonya, a gránátalma vagy az olajos halak valóban jó ha rendszeresen megtalálhatóak az étrendedben, ugyanakkor egy étel sem csökkenti a rák kialakulásának a kockázatát, vagyis nem úgy kell ezt elképzelni, hogy amennyiben megeszel fél kiló bacont, de lefojtod egy kis zöld teával és áfonyával, akkor nullára jössz ki. 

Csodatevő vitaminok sincsenek

Sok erre szakosodott cég állítja azt is, hogy speciális antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal felturbózott vitaminkeveréke csökkenti a rák kialakulásának a veszélyét, bár a tudománynak még ezt sem sikerült bebizonyítani. 

De akkor mit lehet tenni? 

A tudomány mai állása szerint, aki csökkenteni szeretné a rék kialakulásának kockázatát, az egyen sok különböző zöldséget és gyümölcsöt, növelje a napi rostbevitelt, mozogjon, kerülje az elhízást, és semmiképpen se dohányozzon. 

Fotó: Shutterstock
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.