Bölcsen válaszd meg, kibe szeretsz bele

December vége tökéletes időszak arra, hogy ismerkedj és szerelembe ess. Végre nem kell másnap korán kelni, kicsit lazulhatsz, és tele van a világ karácsonyi vacsorákkal, céges bulikkal, mindenhol a szeretetről énekelnek. Ha szerencséd van, még szilveszterre is marad program. Még jól is kijöhet a lépés, és az is előfordulhat, hogy olyan helyre keveredsz, ami tele van szóba jöhető és vonzó egyedekkel.

Innen már csak az a kérdés, hogy kimerül az este kellemes flörtölésben és táncolgatásban, vagy belebonyolódsz egy tökéletesnek tűnő kiválasztottal egy többszáz oldalas szerelmes regénybe. Ami ugye remek dolog. Kivéve, amikor nem az. A már idézett Alain de Botton által alapított School of Life rövid és velős leckékkel igyekszik támogatást adni mindenkinek a megfelelő boldoguláshoz. Nem hagyták ki a kibe szeress bele témakört sem.

Legjobb az ösztöneidre hallgatni! Ha eljön az igazi, úgyis megérzed. Hallgass a szívedre! Mondják a javíthatatlan romantikusok. Mennyivel szebb irányvonal ez a megérzéseken és ösztönökön alapuló párválasztás, mint régen a kényszerházasságok! Tradicionálisan ugye mindenféle gazdasági, öröklési, és politikai oka volt annak, hogy egy-egy fiatal párt miért szántak egymáshoz a szüleik. Nem nagyon volt apelláta, ha a papa azt mondta, a szomszéd királyfi/gazda lesz a párod, akkor mehettél hozzá és kész. Közepesen boldog-boldogtalan házasságokat eredményezett ez a rendszer egészen addig, míg a szerelmen alapuló szabad választás ideája felül nem írta. Manapság már csak akkor találkozol ezzel az összehozott házasság szisztémával, ha nővéred, kotnyeles barátnőd, vagy más, kerítő-hajlamú ismerősöd nem bírván nézni a szerinte helytelen egyedüllétedet, előre megbeszélten vagy orvul, összeboronál egy vacsora keretében valami jóravaló idegennel, aki szerinte alkalmas lenne melléd. De ma már ilyenkor sem kötelező megragadni a lehetőséget.

Hiába virágzik az utóbbi évtizedekben a megtetszett, egymásba szerettünk, összeházasodtunk folyamat – ugyanannyi boldogtalan, válásban végződő kapcsolatot láthatsz, mint korábban. Vagy még többet is akár. Akkor ne higgyünk az ösztöneinknek? Hülyeség a romantika? Nem teljesen, de nem árt kis pszichológiai ismeretekkel felvérteződni, mielőtt nagyon beleéljük magunkat egy kapcsolatba.

Az emberek általában nem azt választják ösztönösen, aki jó nekik, aki mellett boldogok lehetnek, hanem azt, aki ismerősnek tűnik. Kicsi korban alakul ki, hogy az ember gyereke, milyen viselkedéseket, milyen vele szembeni bánásmódot rak be a „szeretet” fogalom dobozába. Azt hiszi az ember, hogy a szerelem által a boldogságra vágyik, valójában viszont az otthonosságra, a gyerekként megtapasztalt érzések megismétlésére. Tudvalevő, hogy a legtöbb szülő nem tökéletes. Sőt, a legtöbb szülő defektes is lehet. Nem feltétlenül úgy bánnak azzal a kisgyerekkel, aki te voltál, ahogy az neki a legjobb lett volna.

Vonzódsz a távolságtartó, megközelíthetetlen, cinikus pasikhoz – és unod a kedveseket? Jó eséllyel az édesapád, édesanyád sem engedett olyan közel magához, ahogy arra neked szükséged lett volna. A mamád sűrűn megosztotta veled a gondjait? Azt várta, hogy partnerként állj mellette és segíts neki megoldani az életet? Valószínűleg a szeretet összekapcsolódott a fejedben a másik tehetetlenségével, és azzal a vággyal, hogy nélkülözhetetlenül szüksége legyen rád. Imádtad az apádat jó pillanataiban, de közben úgy érezted sosem vagy elég jó neki? Könnyen lehet, hogy egy beszólogatós ember lesz a választottad.

Sok családban a kisgyerekek szívében a szeretet más, egyáltalán nem boldogságot és melegséget jelentő érzelmi dinamikákkal kapcsolódik össze. Így aztán ösztönösen nem feltétlenül olyan párt választasz magadnak, aki mellett biztonságban érzed magad, és aki megértően támogat az egyéni kitejesedésedben, hanem azt, akivel a kapcsolatod hasonlít a gyerekkorodban megélt kapcsolatokra. Nem azért választasz valakit, mert jó lenne neked, hanem sokszor éppen ezért NEM választasz valakit. Mert a kedvessége, a társasága, a hozzád való viszonya túl „édes”, és ez furcsa, idegen.

Elméletben mindenki tudja, hogy hűséges, figyelmes, szórakoztató partner lenne neki jó, de ezt felülírják a korai tapasztalatai. Ahhoz, hogy mégis legyen esélyünk megtalálni a tényleg igazit, praktikus tisztában lenni saját vonzódásainkkal, és azzal, hogy milyen viselkedés hogyan hat ránk, milyen húrokat mozgat meg bennünk.

Ülj le egy papírral, tollal, és szedd össze, hogy milyen típusú emberek vonzanak, milyenek szoktak tetszeni neked – és azt is, hogy kik azok, akikhez nem vonzódsz. Majd a lehető legőszintébben írd le, hogy milyenek ezek az emberek. Milyen tulajdonságaik vannak, hogyan viselkednek veled. És karikázd be azokat a tulajdonságokat, amik egy kapcsolatban a közös boldogságot szolgálnák. Elképzelhető, hogy nem a vonzó egyednél karikáztad be a legtöbbet.

Mit lehet tenni? Először is térképezd fel saját magadat: mik azok az asszociációk, rejtett hitek, amik a te életedben a szeretethez kapcsolódnak. Lehetőleg keveset gondolkozva adj választ magadnak a következő kérdésekre, fejezd be a mondatokat:

• Ha elmondom a páromnak, mennyire szükségem van rá, akkor ő…
• Amikor valaki azt mondja nekem, hogy nagy szüksége van rám, akkor én…
• Ha valaki nem tud megbirkózni a nehézségekkel, akkor én…
• Ha valaki azt mondja, szedjem össze magam, akkor én azt érzem, hogy…
• Őszintén szólva a leginkább attól szorongok, hogy…
• Ha a partnerem azt mondja, hogy ne aggódjak, akkor én…
• Amikor valaki igazságtalanul hibáztat valamiért, akkor én…

Az ösztönösen válaszként írt mondataink az örökségünk. Rávilágítanak arra, hogy milyen foglamak kapcsolódtak a fejünkben a szeretethez. Egyáltalán nem biztos, hogy olyanok, amelyek a saját, vagy a közös boldogságunkat előmozdítanák. Megláthatjuk azt, hogy a szeretetről való hitünk nem feltétlenül azon alapul, ami a szeretet valójában, hanem egy-két, számunkra érthetően nagyon fontos ember (az apánk és az anyánk) példáján.

Nyilván radikálisan nem tudunk változtatni a saját mintánkon. De ha ismerjük, akkor legalább képben vagyunk magunkkal kapcsolatban, és nem esünk valakivel azonnal szerelembe azután, hogy öt szót beszéltünk vele egy buliban – és megrázóan közel éreztük magunkhoz, hiszen nagyon olyan volt, mint az apánk/anyánk.

Végső soron természetesen az a cél, hogy úgy válassza ki az ember a szerelme tárgyát, hogy az tényleg azt tudja adni neki, amiről a szeretet valójában szól. Nem ösztönön, vagy egy kisgyerek hitvilágán, amit nem feltétlenül jó példákból épített fel magának. Sokkal inkább tudatos elhatározásán annak, hogy nekem mire van szükségem. Eddig, a kapott csomag nagyságától függően, hosszú út vezet. De azt már most megteheted, hogy a listád megírásával tisztázod magad számára saját vonzódásait és tévedéseid, hogy megkíméld magad egy új és később rombolónak bizonyuló szerelemtől.