Az arcodon is látszik, mennyi pénzed van

Fekete-fehér, minden egyéb vonatkozási ponttól (arctetoválások, ékszerek stb.) megfosztott arcok alapján is meghatározható, ki mennyit keres.

Egy nemrég megjelent tanulmány állításai szerint viszonylag biztosan, körülbelül 70 százalékos biztonsággal megmondható, ki az, aki jómódú, és ki az, aki szegény. Úgy tűnik fölösleges tehát órákkal és logókkal páváskodni, a gazdagok mosolya is elég lehet ugyanis ahhoz, hogy sikeresen kommunikálja a világgal: gazdájuk a jómódúak közé tartozik. 

A Torontói Egyetem kutatói 81 még diplomátlan „szemlélőt” kértek meg arra, vegyék szemügyre 80 18-35 éves fehér férfi és 80 fehér nő fekete-fehér, szabványméretűre vágott arcképét. A kísérlet során ugyanannyi jómódú, évente körülbelül 38 millió forintnak megfelelő dollárt kereső; és szegényebb, nagyjából 9 millió forintot kereső ember képét mutatták meg a diákoknak, akiknek el kellett dönteniük, melyik kategóriába tartoznak az arcok tulajdonosai.

Joker sminket mindenkire

Az eredmények a tanulmány szerzőit is meglepték: a diákok 68 százalékos biztonsággal találták el, ki melyik társadalmi osztályhoz tartozik. A kutatók először nem igazán értették, hogy tudják ilyen nagy arányban azonosítani a diákok, ki hova tartozik. Az arcképek elemzése után végül arra jutottak, hogy leginkább a száj és a szemek voltak azok az arcvonások, amelyek valamilyen mintát látszottak kirajzolni. Azért pont ezek a vonások számítanak a legnagyobb mértékben, mert ezek játszák a legnagyobb szerepet abban, hogy az arcokat fürkésző tesztalanyok azonosítani tudják-e boldogabb arckifejezések tulajdonosait. Ezek szerint ugyanis mégiscsak igaz, hogy a pénz boldogít: a gazdagabbak gyakrabban rendelkeztek pozitívabb, boldogabb arcvonásokkal, így lepleződtek le a diákok előtt.

shutterstock 466497251

Nevetni nem ér

Ezt az elméletet egyébként igyekeztek egy másik kísérlettel is alátámasztani az egyetem kutatói. Ezúttal kizárólag kifejezetten vidám arcokat helyeztek a kutatás résztvevői elé, és megint csak arra kérték őket, próbálják meg azokat vagy a tehetősebbek, vagy a szegényebbek közé sorolni. Ebben az esetben azonban teljesen véletlenszerű volt, hova sorolták be az emberek a diákok, ami annak tudható be, hogy amennyiben valaki nevet vagy vigyorog, már nem észlelhetőek az arcán azok a vonások, amik semleges állapotban még egyértelműen pozitívvá tették az arckifejezését.

Ki ne akarna könyvelőnek menni

Az egyik magyarázat szerint tehát azok, akik gazdagabbak, boldogabb és stresszmentesebb életet élnek, ami nyugvó állapotban is meglátszik az arcukon. Persze az is lehet, hogy azért lettek gazdagok, mert folyton mosolyognak, és így nagyobb eséllyel kaphatnak meg egy-egy jól fizető állást. Mindezt egy teszttel is alátámasztották a kutatók: az arcok láttán ezúttal azt kellett eldöntenie a szemlélőknek, hogy odaadnának-e valakinek egy könyvelői állást. A várakozásoknak megfelelően természetesen a mosolygósabb, és mellesleg gazdagabb emberek voltak azok, akik megkapták volna a munkát, ha a diákokon múlik a dolog. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra