Ürülékből származó kórokozók a jégben, már megint

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Egyesült királyságban tesztelt 30 étteremből 16 esetében kakibaktériumok is úszkáltak a jeges italokban.

A jeget szintén kakival fűszerező nagy kávézóláncok, a Starbucks, a Costa, és a Caffe Nero lebukása után döntött úgy a BBC fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozó műsora, a Watchdog, hogy a gyorséttermeknek is a körmére néz. A britek három étteremláncot ellenőriztek összesen, éppen ezért k
ülönösen kiábrándító, hogy ahogy a cím is mutatja, mindhárom franchise lebukott. 

Mindhárom étteremláncnak 10 darab véletlenszerűen kiválasztott éttermét ellenőrizték egyébként a BBC-sek. A Mcdonald's esetében tízből három, a Burger Kingek közül hat, a KFC éttermei közül pedig hét étteremben mutatták ki az egészségügyi vizsgálatok a kórokozók jelenlétét. Nem jó hír az sem, hogy az ürülékből származó kórokozók mennyiségével kapcsolatban a „jelentős” jelző is fel-felbukkan a beszámolókban, az ivóvíz, és így az italokba kerülő jég tekintetében ugyanis a „nulla” az, ami az egészségügyi hatóságok szerint megfelelőnek tekinthető a különböző kórokozók számát illetőleg. 

Illusztráció
Fotó: Scott Olson / Getty Images Hungary

A KFC azóta az összes egyesült királyságbeli éttermében megvizsgálta és kimosta a jégautomatáit, és a McDonald's-hoz és a Burger King-hez hasonlóan biztosította a ki tudja mióta szaros jeget vedelő vendégeit, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minden egészségügyi előírás nak maradéktalanul megfeleljen.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!