Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nők egészségügyi ellátásában még sokkal erősebb a férfi-nő megkülönböztetés, mint a fizetésükben. A világon sokszázmillióval több nő szenved fájdalomtól, mint férfi. A nőknek sokkal többet kell várakozni, míg sürgősségi ellátást kapnak, mint a férfiaknak. Ajaj.
Nő vagyok és szoktam fájdalmat érezni. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon mennyire bírom „jól”. Általában azt hiszem, hogy kevéssé bírom, vagyis alacsony a fájdalomküszöböm. Magas sarkúban például már délre úgy érzem, mintha kalapáccsal ékeket vernének a lábszáramba – pedig sok nő szisszenés nélkül sétál évekig a tűsarkain. Másrészt ha a szülésre gondolok, úgy hiszem, a fájdalomelviselés királynője vagyok. Az viszont hatalmas szerencse, hogy eddig nem kellett valamilyen krónikus fájdalommal orvoshoz fordulnom. De mekkora szerencse!
Mennyire vagytok tisztában azzal, hogy a nők egészségügyi ellátásában még sokkal erősebb a férfi-nő megkülönböztetés, mint a fizetésükben? Hogy a világon sokszázmillióval több nő szenved fájdalomtól, mint férfi? Hogy a nőknek a "hangulati bajait" kezelik, míg a férfiaknak a fájdalmát? Hogy a nőknek sokkal többet kell várakozni, míg sürgősségi ellátást kapnak, mint a férfiaknak?
Nem vagyok a nemi különbségek szakértője, sem pedig orvos. Az sem célom, hogy bárki, a nők fájdalma iránt őszinte empátiával és szaktudással forduló orvost megsértsek. Biztos, hogy a többség ilyen, és a következők nem egyes emberekről szólnak, hanem a nagy számokról, és az általános szemléletről, amely bizony rémisztően múltszázad előttinek tűnik. Nem tudományos alapossággal járom körül a témát, csak szeretném felhívni a figyelmet erre az újabb területre, ahol valahogy megint nem a nők húzzák hosszabb gyufaszálat.
A nők több fájdalmat éreznek
Most krónikus fájdalomról beszélünk, tehát nem arról, hogy valaki beüti a térdét. Nemtől függetlenül már önmagában az nagyon durva, hogy az emberek mekkora hányadának kell egészségi állapota miatt fájdalommal együttélni. Egy 2008-as kutatásban fejlődő és nyugati országokat egyaránt vizsgáltak, összesen több mint nyolcvanezer embert, és azt találták, hogy a férfiak 31%-ának van valamilyen krónikus fájdalma, ami sok. Viszont a nőknél ez a szám 45% volt!
Lehet, hogy a nők csak túlérzékenyek?
Hát igen, a nők másképp reagálnak a fájdalomra. Kulturális tényezők is vannak a háttérben: a hagyományos neveltetésű kislány megengedheti magának, hogy fájdalmat érezzen, hogy sírjon, ha valamije fáj – a még mindig roppant konzervatív nemi szerepek alapján nevelt fiúk jóval kevésbé. Így azután a fiúk megtanulják elnyomni magukban a fájdalom érzését. Egyrészt.
Másrészt ha megvizsgáljuk azt, hogy a férfiaknak vagy a nőknek magasabb-e a fájdalomküszöbe, azaz mennyi fájdalmat bírnak, akkor nem egyértelmű a női túlérzékenység. Míg a régebbi kutatások azt mondják, hogy a nők előbb érzik meg a fájdalmat, és kevésbé jól tűrik, addig manapság az a vélemény, hogy a fájdalom fajtája ebben sokat számít. Azt találták, hogy a hideg okozta, vagy az isémiás fájdalmat a nők és férfiak ugyanúgy érzik meg, míg a nyomás miatti fájdalomra a nők érzékenyebbek. (A kutatók gyakran úgy váltanak ki fájdalmat kísérletekkor, hogy jéghideg vízbe lógattatják az alanyok kezét. Ez hamar durván fáj, próbálja ki, aki nem hiszi.) Az okok még homályosak – az viszont világosnak tűnik, hogy fontosabb lehet a minőségi, mint mennyiségi különbség a férfi-női fájdalomérzet között.
A női fájdalomcsillapítás kevésbé érdekes
Ha másképp reagálnak a férfiak és a nők a fájdalomra, akkor bizony a fájdalomcsillapításra is. Úgy tűnik, hogy a nők nem csak több krónikus fájdalommal járó betegséget kapnak meg, de ugyanolyan típusú betegségeknél, vagy orvosi beavatkozásoknál nagyobb fájdalmat éreznek. Ennek oka rejtőzhet az eddig felsorolt különbségekben, de hormonális és egyéb testi okai is lehetnek. Olyannyira, hogy vannak, akik azt mondják, hogy nemsokára rózsaszín és kék fájdalomcsillapító tabletták lesznek, annyira másképp működik a két nem. Igen ám, de az idegtudósok, akik a fájdalom útját tanulmányozzák, nem ám egyszerűen patkányokon kísérleteznek. Hanem hím patkányokon. Vajon a hím patkányok mikorra mutatják meg, hogyan alakul ki a nőkben a fájdalomérzet?
John Guillebaud, a University College London kutatója férfiként végre kimondta, hogy a női menstruációs fájdalom „olyan rossz, mint szívrohamot kapni” – de mivel a többségében férfi kutatók ezt kevéssé érzik, ezért nem került annyira a kutatások középpontjába, mint amennyire oda való lenne.
Menstruáció – kínos téma
Ezzel el is jutottunk a menstruációhoz, mely a nők többségénél havonta visszatérő fájdalomforrás. Nem egy olyan topik, amiről nagyon beszélgettünk volna az elmúlt kétezer évben. Pedig összességében a nők 30%-ának kell erős fájdalommal birkóznia havonta. Nagyjából 20%-nál beszélünk fájdalmas mentruációról (elsődleges dysmenorrhea). Ez azt jelenti, hogy egyéb szervi baj nem okozza a havi ciklus során jelentkező fájdalmat. 10%-nál viszont endometriózis áll a háttérben. Ez egy nagy fájdalommal és mindenféle egyéb tünettel járó, ugyanakkor kezelhető állapot. Ez a kezelés azonban csak akkor következik be, mikor a betegséget végre felismerik. Sajnos azonban az a tapasztalat, hogy egy nő átlagosan hét és fél(!) évig jár a tüneteivel orvoshoz, mire fény derül az endometriózisára.
Hiszti és nyafogás, azaz bírd ki, anyukám
És hogy miért derül ki olyan sokára például az endometriózis? Mert van az a hit a (férfi orvos?) fejekben, hogy a nők a) túlreagálják a testi panaszaikat; b) többet kellene elviselniük? Kutatások szólnak arról, hogy a sürgősségi ellátóhelyek várótermeiben a nők sokkal több időt töltenek, mint a férfiak. Vagyis az orvosok később érnek rá velük foglalkozni. Sokkal sűrűbben írnak fel nekik nyugtatót, altatót. Mintha a panaszuk nem testi tünetet jelezne, hanem lelki problémát (=hisztit).
Egy kanadai kutatás azt mutatja, hogy szívroham után a férfiak sokkal nagyobb eséllyel kaptak megfelelő kezelést, mint a nők. Bypass műtéten átesett nőket és férfiakat vizsgálva azt találták, hogy míg a nők nyugtatót kaptak a műtét után, addig a férfiak fájdalomcsillapítót. A Mayo Clinic-en végzett kutatás szerint nők háromszor kisebb eséllyel kapnak térdprotézist, mint férfiak. A férfiak akkor kapják, amikor még nem kerültek rettenetesen rossz állapotba, míg a nők maguk is jóval később jelentkeznek a műtétre, amit még így is kevesebb eséllyel ítélnek jogosnak. És így tovább. Rengeteg ilyen kutatást idéz Judy Forman „A Nation in Pain—Healing Our Biggest Health Problem” könyv szerzője, aki az e cikkben idézett kutatások forrása.
Fogamzásgátlás – ront az életminőségen, és akkor mi van?
Na és akkor álljon itt az utolsó kis adalék: sokmilliárd beszedett fogamzásgátló tabletta után, 2017-ben(!) a szociálisan érzékeny, liberális, haladó szellemű Svédország Karolinska Intézetében elkészült az első(!) nagyobb szabású felmérés arról, hogy hogyan befolyásolja a tablettaszedés a nők általános életminőségét. 340 nőt vizsgáltak, akik vagy placebót, vagy fogamzásgátlót kaptak. Az eredmény pedig az volt, hogy a fogamzásgátló szedése negatív irányba befolyásolta a hangulatot, közérzetet, energia-szintet és az önkontrollt. Csak ennyit. Ennek ellenére kevesekben merül fel, hogy talán nem kellene a nőknek, vagy akár nem a nőknek kellene a hormonális fogamzásgátlás eszközét használni.
Pedig a férfiak fogamzásgátlása ugyanolyan hatásos. Vagyis hatásos lehetne, ha nem állították volna le a kutatásokat a túl sok tapasztalt mellékhatás miatt. Azt mondták, nagyobb a kockázata, mint amennyit nyerhetünk a férfi fogamzásgátlóval. És hogy mik a mellékhatások? Depresszió és hangulati problémák, izomfájdalom, pattanások és csökkent szexuális étvágy. Hát igen. Van, hogy nem érdemes az életminőség romlását bevállalni.
