Jocó bácsi jófej. Nagyon jó annak, aki úgy nevelkedett fel, hogy az a vezérlőhite a világról, hogy ő oké, és mások is azok. Aki hisz a saját jóságában, aki kezdeményező, aki mosolyog és aki vidámságot áraszt maga körül. Egy ideális világban mindenki hasonló lenne. Az ilyen embereket sokan szeretik, és az ilyen emberek képesek változást hozni, javítani mások életén. De abba talán egy kicsit nehezen képzelik bele magukat vagy már elfelejtették, hogy milyen az árnyékos oldalra születni. Milyen annak, aki undorítónak érzi magát, mert még fél éves korában sem mondta neki senki, hogy te egy csoda vagy, nemhogy később. Aki felett mindig átnéznek. Akit egész életében csak használnak: fegyvernek a másik felnőtt ellen, vagy pofonzsáknak, hogy kiengedjék a megalkuvó gőzüket, vagy kiscicának, aki beleül a papa ölébe.
A rémisztő kék bálna kihívás helyett vírusosan terjed a Jocó bácsi által felajánlott életigenlő és pozitív Zöld Elefánt kihívás. Csupa-csupa jó dologgal, mint mosolygás, segítés, beszélgetés. Hiszem, hogy érdemes ezeket csinálni, hogy sokkal többet és sokkal pozitívabban kellene kommunikálni másokkal, hogy a kedvesség kedvességet szül, mosolyogj és a világ is visszamosolyog rád és így tovább. Mint ahogy a naplemente is gyönyörű Fonyódról nézve. De a fonyódi naplementés képek általában giccsesek. Mint ahogy ez a zöld elefánt 10 pont is túl szép, hogy igaz legyen.
Na, de hát ez csak nem baj már! Minek ezen is fanyalogni? Ha nem tetszik, akkor nem kell elolvasni, lehet tovább menni, nincs itt semmi látnivaló. Sokaknak pedig tetszik, és sokan megfogadják egy-két pontját, és máris boldogabb lesz az ország. Ráfér. Csakhogy az az apró bökkenő vele, hogy azt sugallja kamaszok, azaz gyerekek vonatkozásában, hogy te tehetsz arról, hogy boldog vagy-e vagy sem. Hogy mindjárt nem fog fájni az élet, és nem érzed, hogy agyonnyom a bűntudat, ha többet beszélgetsz a hátsó padban ülő, valójában tök érdekes kis osztálytársaddal.
Ha megnézzük, hogy kit fenyegethet egy ilyen gonosz hülyeség, mint ez a kék bálna, akkor nem a kiegyensúlyozott, szeretett, helyükön lévő fiatalok vannak veszélyben, hanem azok, akik egyébként is veszélyeztettetek. Bántalmazás áldozatai, depressziósok, gyászolók vagy egyéb veszteséget átélők, szerhasználók: sérültek és fokozottan sérülékenyek. Jelen állapotukban gyengébbek, és könnyű nekik ártani. És mi az üzenete ennek a tíz pontnak? Hogy tegyél egy kis erőfeszítést, ne lustálkodj, durcáskodj és kockulj - máris boldogabb leszel, és barátaid karéjában örömteli pillanatokban kacagsz majd a természet lágy ölén. Olyan ez, mint rákbetegről azt gondolni, hogy ha így meg úgy másképp tett volna, akkor nem lenne beteg; vagy babára vágyóval azt éreztetni, hogy ha igazán akarná/alkalmas lenne rá, akkor jönne a baba; vagy egy dohányosnak azt mondani, hogy tök egyszerű, csak nem kell rágyújtani – ennyi.
Ahogy olvastam, rögtön úgy éreztem, hogy ez a tíz pont a napos oldalon született gyerekeknek szól, akik tanulgatják éppen, hogy milyen „rendes embernek” lenni. De azoknak inkább bemutat, akik valamiért nem érzik, hogy sikerülhet beilleszkedniük a világba, amiben élnek. Dorothy Rowe pszichológus azt mondja, hogy „ahhoz, hogy a természetes szomorúság depresszióba forduljon, annyi kell csak, hogy az ember önmagát hibáztassa az életében bekövetkezett katasztrófáért”. És kit fog hibáztatni az a fiatal, aki egyébként is boldogtalan, és most még elolvassa ezt az elefántos zöldséget? Mert például aszongya, hogy „naponta beszélgess pár szót olyan osztálytársaddal, akivel nem nagyon szoktál.” És ő odamegy és beszélgetne bárkivel, csak éppen vele nem állnak szóba. Már több hónapja. Senki az osztályból. Mert a főhülye kitalálta, hogy ezentúl ő lesz szívatva. Örül, ha nem hasba vágják és leköpik, csak levegőnek nézik. De Jocó bácsi megmondja, neki kéne odamenni és beszélgetni ahhoz, hogy ne érezze szarul magát.
Vagy naponta segíts a szüleidnek, legyen ez a szemét levitele vagy a ruha szennyesbe tétele. Vannak gyerekek, akik ennél többet segítenek. Mondjuk főznek, mosnak az egész családra, mesét olvasnak a testvéreiknek, és kivakarják anyát a piszokból, mikor megint összehányja magát. És valahogy mégsem boldogok.
Minden nap úgy feküdj le aludni, hogy felidézel egy pillanatot elalvás előtt, ami jó volt, vicces volt és boldogsággal töltött el. Persze, egyetértek. Csak nem működik, ha úgy fekszel le, hogy rettegve fülelsz, mikor kell mégis kirohannod, hogy apád elé vesd magad, ne konyhakéssel menjen neki anyádnak. Vagy menj kirándulni – tanácsolja olyan gyerekeknek is, akik sosem voltak kirándulni, mert még a kötelező iskolai kirándulásokra sem tudták vagy akarták befizetni őket. Nem sorolom tovább.
Ha nincs ott a 10. pont: hogyha ezeket mindet megtetted és megteszed naponta, akkor eszedbe sem fog jutni szomorkodni… hisz kiegyensúlyozott leszel és boldog – akkor nem is kezdek erről írni. De ez igazságtalan és bántó azokkal szemben, akik olyan helyzetben vannak, hogy nem elég ennyit tenniük. Bűntudatkeltő azokban, akik áldozatok.
Egyetértek azzal, hogy az ember sokat tehet a saját kiegyensúlyozottságáért. Változtathat, kiléphet élethelyzetekből, foglalkozhat önismerettel, mehet terápiába és megválogathatja a kapcsolatait. Egy felnőtt. És ő sem egyedül, mint Münchausen báró. Nem mondjuk azt egy depressziósnak vagy gyászolónak, hogy mosolyogj többet és minden rendbe jön. A gyerekek pedig még sokkal kiszolgáltatottabbak. Ráadásul gyerekként az érzések, így a negatív érzések, az önvád, az önutálat és a bűntudat is nagyon intenzívek. Jocó bácsik! Ne tegyetek rá még egy lapáttal azzal, hogy kinyilatkoztatjátok a sokak számára elérhetetlen boldogság receptjét - amit, minden híresztelés ellenére, még nem találtak fel.
Ha nehéz helyzetben vagy, és segítségre van szükséged, hívd a Kék Vonalat a 116-111-es számon , amely az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok számára.
