Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ugyanaz a jólbejáratott rutin minden nap. Szinte mindannyian specialisták vagyunk, így lehetünk igazán hatékonyak abban, amit csinálunk. Kár, hogy ettől sokan boldogtalanok vagyunk.
A The School of Life videója pedig megadja a magyarázatot arra, miért unjunk a munkánkat annyira, tisztelet a kivételnek persze.
Maradtál volna ovis
Ovódásként vagy kisiskolásként még egy árva szombat reggel elég volt arra, hogy 8-10 dologban is kipróbáljuk magunkat. Elég volt feldobni még egy pulcsit, és máris sarkkutatók voltunk, elég volt felépíteni egy házat vagy autót legókockákból, hogy építészek vagy mérnökök lehessünk, vagy összeragasztani három filctollat, és máris feltalálónak érezhettük magunkat. Lehettünk pilóták, tökéletesen landolva a szőnyegen a játékrepülővel, vagy sebészek, egy sikeres műtéttel mentve meg egy plüss nyuszi életét.
Minden egyes ilyen játék egy lehetséges karrier kezdetét jelenthette volna, az emberek többsége mégis egy valamit kénytelen csinálni 50 éven át. Persze nem csak a mi hibánk, ha nem váltjuk valóra az álmainkat. A modern munkapiac egészen egyszerűen nem így működik, nem lehetünk egyik nap sebészek, másik nap pilóták, dalszerzők este, és tanárok reggel.
Adam Smith és a munkamegosztás
Mindez okkal van így, amit elsőként a meghatározó skót filozófus és közgazdász, Adam Smith írt le részletesen a 18. században. A munkamegosztás elve hatalmas előrelépést jelentett a kollektív termelőképesség szempontjából. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki mindent csinál, sokkal kevesebb autó vagy ház épülne meg, és azok is hamar összedőlnének. Ezzel szemben egy olyan társadalomban, ahol az emberek specializálódnak, egy-egy eszköz termelése sokkal hatékonyabbá és gyorsabbá válik, a társdalom egésze pedig gazdagabb és jól ellátottabb lesz. Képesek lettünk tehát a tökéletes hajtókar előállítására egy országúti biciklihez, de hiába álmodunk arról, milyen lenne kipróbálni magunkat a Tour de France-on.
Aki minden nap sírva fekszik le, mert már sosem lesz asztronauta, gondolhat arra, hogy ez bizony olyasmi, amivel szinte mindannyian találkozunk, az emberiség közös, a gazdasági fejlődésért hozott áldozata ez, amiben ugyanúgy osztozik egy nagy cég ügyvezető igazgatója, az alpinfavágó, vagy a legsikeresebb curlingjátékos.
