Apró változások=boldogabb házasság?

Olvasási idő kb. 2 perc

Közös szokások és előre tervezett szex kell, de konfliktusok nélkül sem igazi egy kapcsolat.

Még a sziklaszilárd házasságokban is előfordulhat, hogy néha bizonytalannak érezzük magunkat: a gyakori veszekedések, vagy csak a szimpla hétköznapi problémák is súlyos bélyeget nyomhatnak a kapcsolatunkra. Egy rossz házasság negatív hatással lehet a szervezetünkre is, így nem árt arra törekednünk, hogy megmaradjon a szerelem, de legalábbis az összhang a kapcsolatunkban. Elsőre merésznek tűnhet a kijelentés, de apró szokások bevezetésével igenis jobbá tehetjük a házasságunkat.

"Ne gondolkodjunk nagy dolgokban, egyszerű szokások bevezetésével is sokat tehetünk a házasságunkért!" – állítja William J. Doherty, a Minnesota-i Egyetem professzora, írja a Women's Health. A professzor szerint ezek az apró, de létfontosságú változások boldogabbá, és egészségesebbé tehetik kapcsolatunkat.

1. Csináljuk együtt!

Ha saját szokásainkból közös szokásokat csinálunk, akkor még közelebb kerülhetünk a párunkhoz. Ha minden reggel az ágyban kávézunk, esténként sétálunk egyet, akkor szépen lassan kezdjük el a párunkat is bevonni. Nem csak a közösen eltöltött idő, hanem az újdonság varázsa is pozitívan fog hatni a kapcsolatunkra. 

2. Vezessünk be szex-éjszakát!

Egy jól működő kapcsolat egyik alapköve a kielégítő szexuális élet, amit a házasságban sem hanyagolhatunk el. Arról már írtunk, hogyan tarthatjuk fent a szexuális vágyat a házasságban is, de ha rendszerezzük az életünkben a szexet, az is pozitív lehet. Furcsán hangzik? Pedig hatásos! A professzor szerint izgatóbb, ha vannak együttlétre tervezett éjszakák: a várakozás csak még jobban felcsigázhat minket, ráadásul gyorsabban fog telni a hetünk is.

3. Ne féljünk a vitáktól!

Konfliktusba kerülni nem egy kellemes érzés, főleg ha a szerelmünkről van szó. Hajlamosak vagyunk kerülni ezeket a szituációkat, pedig akár jó hatással is lehetnek a kapcsolatunkra. Ha nem harcolunk, akkor meg sem próbáljuk – tartja a mondás, ami a párkapcsolati konfliktusokra is jellemző. Ne féljünk az esetleges vitahelyzetektől, hiszen ez egy jel arra, hogy mindegyik félt érdekli még a kapcsolat jövője. Persze az  értelmetlen párkapcsolati vitákat jobb megelőzni, mert rövid- és hosszútávon sem vezetnek sehová, ha pedig a viták mindennaposak, az bizony káros lehet a házasságunkra, és a testünkre is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Böszörményi Edina
Böszörményi Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.