Így vegye rá magát a munkára, ha nincs kedve dolgozni!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Íme egy 14 pontból álló motivációs lista. Nézze meg, aztán abba lehet hagyni a láblógatást.

Különösen így az évvége felé közeledve egyre nehezebben veszi rá az ember magát a munkára, pedig még egy kicsit ki kell húzni, ráadásul ilyenkor a legtöbb helyen jól fel is halmozódnak a feladatok. Egy mindenféle pszichológiai kutatások alapján összeállított infografika ezen a problémán próbál segíteni. A hajtás után mutatjuk a lényeget.

Szóval ezzel a 14 ponttal elvileg mindenki rá tudja magát venni a munkára, ha már semmi másra nem tud gondolni, csak a macskás gifekre, meg a bejglire.

  1. Mondja azt magának, hogy ez egy új kezdet!
    A kutatások szerint, ha egy feladatra nem rutinként, hanem újdonságként tekintünk, akkor növelni tudjuk a motivációt.
  2. Jutalmazza meg magát előre!
    Ha nem tudja rávenni magad a munkára, akkor zárja le a halogatást egy sütivel vagy egy jópofa videóval, ezzel jutalmazva magát előre. A kutatások szerint a megemelt dopamintszint jót tesz a motivációnak.
  3. Mosolyogjon!
    A mosolygás csökkenti a stresszt és a szorongást, jobban érzi magát tőle az ember, így szívesebben vág bele a munkába.
  4. Próbálja ki a Superman pózt!
    Hülyén hangzik, de ha például kihúzza magát úgy, hogy a mellkasát kinyomja, a kezeit a csipőjére teszi, és felemeli az állát, ahogy Superman beáll keményen, akkor erőre kaphat. Annyi mögötte a tudomány, hogy az ilyen, erőt sugárzó pózok megnövelik a tesztoszteron-szintet és csökkentik a kortizolét.
  5. Egy gyors masszázs!
    A masszázs is csökkenti a kortizol szintjét, ezáltal a stresszt, és megemeli a szerotoninszintet, amitől jobb kedvünk lesz, megnő a munkakedvünk.
  6. Kezdje kicsiben!
    A kutatások szerint egy nagy feladat könnyedén elrettenti az embereket. Ezeket úgy lehet sikeresen leküzdeni, ha kicsi, viszonylag könnyen teljesíthető részekre osztjuk őket, így nem érezzük azt, hogy összeroppanunk egy-egy feladat súlya alatt.
  7. Tartsa szem előtt a nagy célt!
    Ugyanakkor fontos, hogy lássuk kontextusban a saját munkánkat, hogy tisztában legyünk vele, hogy milyen előnye származhat belőle más embereknek, mit adunk hozzá a munkánkkal a cég működéséhez.
  8. Kössön magával alkut!
    Különféle motivációs eszközökkel, például telefonos applikációkkal is rávehetjük magunkat a munkára, amikkel figyelni tudjuk, hogy mit, mennyi idő alatt teljesítünk. Ha nem tartjuk magunkat a saját képletes szerződésünkhöz, akkor magunkkal szúrunk ki.
  9. Dolgozzon együtt másokkal!
    Azzal is növelni tudjuk a motivációnkat, ha nem egyedül dolgozunk, hanem van valaki, akivel meg tudjuk beszélni a munkafolyamatokat.
  10. A zöld a ön színe!
    Néhány kutatás szerint a zöld szín kifejezetten jó tesz a boldogságérzetünknek, kevésbé érezzük magunkat fáradtnak, és a motiváltabbak leszünk. Effektive a zöld szín is segíthet, de az is, ha kimegyünk egy kicsit a természetbe.
  11. Járjon egyet!
    Ha már a természenél tartottunk: más kutatások szerint meg azzal tudjuk növelni a hatékonyságunk, ha járunk egyet. Egy húsz perces séta vagy biciklizés nagyban tudja növelni az energiaszintünket és csökkenti a fáradtságérzetet.
  12. Mantrázzon!
    A tükörbe magyarázni magunknak, hogy igen, meg tudod csinálni felettébb kellemetlen tud lenni, ha ránk nyitnak, de kutatások szerint igenis van értelme hangosan támogatni magunkat önbizalomnövelő mondatokkal.
  13. Figyelmeztesse magát!
    Nem árt, ha néha ránk szólnak, hogy haladjunk a dolgainkkal. Nem feltétlenül kell egy nyomasztó főnökre gondolni. Megoldhatjuk magunknak is a dolgot, ha beállítjuk a telefonunkat, hogy időről-időre figyelmeztessen, hogy mit kellene éppen csinálnunk.
  14. Képzelje el a sikereit!
    Ha elképzeljük, milyen sikereink lehetnek, jobban megy a munka is - állítja több kutatás is. Még hatásosabb ez a módszer, ha keres egy csendes helyet, ahol nyugodtan álmodozhat pár percig. 

De nézzük meg az egészet a NetCredit szép, színes infografikáján, hátha úgy még könnyebb befogadni a tanácsokat!

How to Make Yourself Work When You’re Not Feeling It #InfographicYou can also find more infographics at Visualistan

Most pedig irány vissza dolgozni!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.