A gazdagok tényleg tojnak mindenkire

Olvasási idő kb. 2 perc

A jól keresők nem is néznek rá embertársaikra, ez most már bizonyított tény.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy a gazdagok rosszfejek, merthogy a pénz gyökérré tesz, ezzel a korábbi kutatással pedig abszolút egybevág ennek az újabb kísérletnek az eredménye, melyből kiderül, hogy a gazdag emberek nem néznek annyit más emberekre, mint a kevesebbet keresők.

A kísérlethez a New York egyetem munkatársai Google-szemüveget adtak az alanyokra, hogy megfigyeljék, az illető mennyiszer és mennyi ideig néz rá másokra. Szükség van még további kutatásokra, hogy kiderüljön, miért nem nézik meg embertársaikat a gazdagok, de egyelőre az is eredmény, hogy már azt tudjuk: nem nézik őket – írja a Livescience.com.

Az egyik magyarázata a jelenségnek az, hogy a gazdagoknak nincs annyi motivációja kapcsolatot keresni mással, mint a szegényebbeknek, az az idő ugyanis, amit egyes emberek mások nézésével töltünk, egyenesen arányos azzal, mekkora a motivációjuk az illető irányában. A pszichológiában ez azt jelenti, hogy a gazdag nem vár előnyt adott cselekvéstől (a nézéstől), magyarul azért nem keresik másokkal a kapcsolatot, mert köszönik, jól megvannak a többi járókelő nélkül is, nincs rájuk szükségük a jólléthez.

A kísérletet egyébként 61 ember bevonásával végezték, akik Google szemüveggel sétáltak New Yorkban. A szemüvegben a szem mellett kis kamera található, mely rögzítette, mit néz az illető. Emellett a kutatók kikérdezték a résztvevőket társadalmi státuszukról, arról, hol látják magukat egy képzeletbeli ranglétrán. Azok, akik magasabb státuszba sorolták magukat, ugyanannyiszor néztek más emberre, de sokkal kevesbb ideig időzött rajtuk a tekintetük, mint a szegényebbeknek. Mivel a Google szemüveg nem ad teljesen pontos képet a szem fókuszáról, a tudósok laborban folytatták a kísérletet, jobban ellenőrzött körülmények között. Itt 76 résztvevővel jutottak ugyanarra az eredményre.

Még ez sem volt elég nekik, ezért ezek után 400 ember bevonásával folytatták a munkát, melyből az jött ki, hogy a gazdagoknak hosszabb idő kellett ahhoz, hogy észrevegyék, valakinek megváltozik az arca. A kapcsolat a gazdagság és az arcok kezelése között ismét ugyanarra enged következtetni: a gazdagok kevésbé függenek a társadalom többi tagjától, mint a szegények, így nekik nem érdekük megfejteni, mit akarhat a másik ember. Sőt, még csak észre sem kell venniük, hogy létezik az illető, enélkül is remekül megélnek – de ez még csak feltételezés. Ami biztos: a gazdagság tényleg mélyen megváltoztatja az ember gondolkozását, érzékelését. Most, hogy ezt már tudjuk, a szakemberek elkezdhetnek azzal foglalkozni, hogyan készítsenek olyan társadalmi célú reklámokat, melyek képesek hatni a tehetősekre.

És a kísérletek természetesen folytatódnak, kimeríthetetlen téma, hogy a gazdagok miért szarnak midnenki másra.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.