Egészségügyi tények és tévhitek a húslevesről

Olvasási idő kb. 3 perc

A húsleves ősi gyógymódja a megfázásnak. Egy sor legenda róla azonban messze nem igaz, szóval csak óvatosan!

Azzal mindenki tisztában van, hogy a családi körben elfogyasztott húsleves elengedhetetlen kelléke az életnek. A lifehack.org cikkéből az is kiderül, hogy amellett, hogy összehozza a rokonságot, több olyan egészségügyi előnyt is tulajdonítanak neki, melyek közül van, amit régóta mondogatnak, de nem sikerült bizonyítani, és van, amit nem is gondolt volna. Ugyanakkor a szakértő hozzáfűzéseiből az is kiderül, hogy sok esetben az állítások szembemennek a realitásokkal.

1. Fertőzések ellen?

Állítás: Ugye, hogy nincs is jobb, mint egy forró és erős marhahúsleves, amikor az embernek folyik az orra, tüsszög és még lázas is. Nos, apróbb módosítással – a marhahús helyett csirkehússel készült a vizsgált leves – egy tanulmány is bizonyította, hogy a forró nedű igenis felveszi a versenyt a fertőzések ellen.

Ítélet: „Orvosi adatbázisban valóban található egy ilyen kutatás, amelyet laboratóriumi környezetben végeztek. Viszont fontos megjegyezni, hogy egy kutatás soha sem elegendő bizonyíték. Megfázás esetén bátran fogyasztható húsleves, forró ital, hiszen mindenkinek jól esik, azonban ne ez legyen a legfőbb „gyógyszer” a betegségben, hanem, amelyet a kezelő orvos javasol” – mondja Sárga Diána, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa.

2. Ízületi fájdalom ellen?

Állítás: A húslevesben található glükozamin szerepet játszhat a szervezet ízületeiben lévő porc szerkezetének és funkciójának fenntartásában (bár ugye van, aki szerint hátfájásnál hatástalan), ráadásul a levesben található az arginin nevű anyagból is, ami egy tanulmány szerint gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír, így harcolva az arthritis ellen - írja a lifehack.org.

„Ha valakinek sokat fájnak az ízületei, mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, aki felderíti az okot és megfelelő terápiát javasol. Az ízületi fájdalom, gyulladás egyik oka lehet a köszvény, amely egy anyagcserezavar. Ebben az esetben a húgysavszint emelkedett a szervezetben, ez okozhatja a panaszokat, súlyosabb esetben pedig ízületi elváltozást is eredményezhet. Ha valakinél fenn áll ez a betegség, akkor purinszegény étrendet kell követni, amely során bizonyos ételeket ki kell iktatni az étrendből, súlyosabb esetben akár a húslevest is” - nyilatkozta a szakértőnk. 

3. A csontoknak egészségért?

Állítás: A húsleves gazdag tápanyagforrás, többek között rengeteg benne a magnézium, a kalcium és a foszfor. Ezen anyagok pedig elengedhetetlen elemei a csontoknak.

Ítélet: "A csontok egészsége szempontjából fontos, hogy a kalcium, magnézium és a foszfor megfelelő (1:1:0,5) arányban legyenek a táplálékban. Fontos megemlíteni azonban, hogy melyek ezek legfőbb forrásai: a kalciumlegnagyobb mennyiségben, a tejben és tejtermékekben, a magnézium főleg a zöld levelű zöldségékben, hüvelyesekben, gabonafélékben található. A foszfor legnagyobb mennyiségben, a kólafélékben, húskészítményekben, ömlesztett sajtokban, konzervekben fordul elő. A túlzott foszfor bevitel fokozza a kalcium kiürülését, így ezért kell ebből kevesebbet fogyasztani, mint a kalciumból és a magnéziumból” - mondta a dietetikus.

4. Segíti az emésztést?

Állítás:  A zselatin segíti az emésztőnedvek működését, ráadásul a nyálkahártyát is védi.

Ítélet: „Nem véletlen, hogy sokan mondják egy nagyobb adag zsírosabb étel elfogyasztása után, hogy „megfeküdte” a gyomrukat az étel, hiszen a zsírokat tudja a szervezete a leglassabban megemészteni. Ezért az emésztés segítésre semmiképp nem javasolt zsír dús ételeket fogyasztani.”

5. Nyugtat?

Állítás: Ha olyan húslevest készít, amiben a csontok is benne főnek, akkor egy extra jó tulajdonsággal is gazdagodik az étel. A csontokból a főzés során egy aminosav, glicin szabadul fel, mely ellazítja az embert, és hozzájárul a jó alváshoz is.

Ítélet: „Ezzel kapcsolatban is olvashatóak kutatások, amelyek során valóban megfigyelték, hogy a vizsgálatban résztvevőknél javult az alvás minősége az elfogyasztott glicin hatására, viszont ez a terület is mindenképp további kutatásokat igényel” – mondja a szakértő.

6. A bolti is jó?

Állítás: Ha igazán jó, és egészséges húslevest (vagy bármilyen ételt) szeretne főzni, akkor ne előre elkészített hozzávalókat használjon. Bár a dolgát megkönnyítik a leveskockák és -porok, valamint az előfőzött hozzávalók, a hatás nem lesz ugyan az. A nyers alapanyagokból, lassú tűzön, órák alatt elkészülő leves nemcsak sokkal finomabb, de a létező jótékony hatásai is 

Ítélet: „Leveskockák, -porok általában sok sót tartalmaznak, így helyettük valóban sokkal egészségesebb friss zöldségekből, friss vagy szárított fűszernövényekből készíteni az ételeket” - nyilatkozta Sárga Diána. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.