Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Érdemes komolyan venni aggodalmainkat, életeket menthetünk vele.
A magány nemcsak fájdalmas és szomorú dolog, de hosszú távon az egészségünkre is káros. Ráadásul az elmúlt években egyre többen, egyre hosszabb ideig érezzük magunkat magányosnak, vagyis egyre több ember érzi úgy, hogy a szociális kapcsolatai minősége és/vagy mennyisége eltér attól, amire valójában vágyna. Ez pedig annyi káros következménnyel jár az egészségünkre, az életmódunkra, a kognitív működésünkre, az érzelmeinkre és az életkilátásaikra nézve, hogy a kutatások szerint a magányosságra konkrétan betegségként kellene tekintenünk. A betegségekkel szemben pedig a legjobb fegyverünk a megelőzés, amihez nem árt, ha egyáltalán képesek vagyunk felismerni a környezetünkben a magányosság tüneteit. De vajon képesek vagyunk erre? Egy friss kutatás szerint igen. Köszi,Research Digest !
A Journal of Research in Personality-ben megjelent vizsgálatban 463 fiatal felnőtt töltött ki egy rövid magányosság kérdőívet, majd a kutatók arra kérték a résztvevők partnerét, valamelyik szülőjét és legjobb barátját, hogy tippeljék meg hogyan válaszolhatott a fiatal a kérdésekre. A kutatást vezető Maike Luhmann és kollégái hasonló módszerrel a vélt és valós élettel való elégedettséget is tesztelték.
Az eredmények szerint pedig magas volt a korreláció az emberek önbevallása és a hozzájuk közel állók ítéletei között, vagyis a résztvevők szerettei elég jól képben voltak azzal, mennyire magányos a másik. (Meg azzal is, mennyire elégedett az életével.) A tippelők közül egyébként a partnerek becsülték meg legjobban a másik magányosságszintjét, úgy tűnik, hogy ők azok, akik hozzáférnek a legtöbb érzelmi információhoz, míg a szülők és a barátok annak csak bizonyos szeleteivel találkoznak.
A vizsgálatból nem derült ki, hogy szeretteink pontosan miből (a viselkedésünkből? az életünk helyzeti jellemzőiből?) tudják, mennyire vagyunk magányosak, és persze az eredmények sem általánosíthatóak más korcsoportra vagy kultúrára, mégis hasznos lehet észben tartanunk, hogy ha magányosnak érezzük szeretteinket, akkor nagy eséllyel igazunk van. Ha pedig igazunk van, akkor jobb, ha nem várjuk némán, vállvonogatva, hogy majd biztos megoldja a gondját, hanem amennyire tudunk, a segítségére sietük. Az ugyanis, hogy segítünk másokon életet menthet. A miénket is.
