Már a szennyezett levegőtől is hízunk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy új kutatás szerint a szmog anyagcsere-zavarokhoz és súlygyarapodáshoz is vezethet.

Úgy tűnik, egy újabb tényező áll a globális elhízás hátterében, egy Pekingben végzett vizsgálat eredményei szerint ugyanis a szmog anyagcsere-zavarokhoz és súlygyarapodáshoz vezethet.„Korábban abban a hitben éltünk, hogy a szennyezett levegő csak a tüdőnek nem tesz jót, az elmúlt tíz évben arra is rájöttünk, hogy szívünk egészséges működését is befolyásolja, most pedig kiderült, hogy a szmog az anyagcserénkre is rossz hatással van, így elősegíti a súlygyarapodást” – nyilatkozta az IFLScience oldalnak Junfeng Zhang, a Duke Egyetem professzora. 

De nem ez az első alkalom, hogy a kutatók párhuzamot vonnak a levegő szennyezettsége és a súlyproblémák között. Egy korábbi dél-kaliforniai vizsgálat is igazolta, hogy a járművek miatt forgalmas - és ezért légszennyezett – területeken élő embereknek általában véve magasabb a testtömegindexe. Egy másik tanulmány pedig összefüggést talált a szennyezőanyagokban található bizonyos részecskék és a terhesség alatti, illetve a gyerekkori kóros elhízás között. Ezen kívül néhány rágcsálókkal végzett kísérlet is hasonló eredményeket mutatott, bár azok nem valódi légszennyezettségnek való kitettséget reprezentáltak.

Fotó: Bloomberg

Hogy pótolják az eddigi hiányosságokat, a Duke Egyetem kutatói a fullasztó pekingi levegőt és annak hatásait vizsgálták meg tüzetesebben. Mivel a levegő részecskéinek koncentrációja az utóbbi években annyira rossz Pekingben, hogy a valódi szennyezett levegő minősége és hatása egyszerűen összehasonlítható a mesterséges módon (zárt kamrákban) kialakított légszennyezettséggel, a kutatócsoportnak annyi volt a dolga, hogy patkányokat helyezzenek zárt kamrákba, ahova az utcáról engedtek be levegőt. A kísérlet vezetői egy kontrollcsoportról is gondoskodtak: ezeket a patkányokat egy elkülönített, hatékony légszűrővel felszerelt kamrában tartották. Mindegyik patkány vemhes volt és ugyanazon az étrenden éltek. Amikor megszülettek a kölykeik, 3-8 hetes korukig azokat is ugyanolyan körülmények között - vagy szennyezett, vagy tiszta levegőn – tartották, mint az anyapatkányokat.

A Journal of the Federation of American Societies for Experimental Biology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a szennyezett levegőn élő patkányok szervezetében már 19 nap elteltével olyan anyagcsere-zavarra utaló jeleket fedeztek fel, mint a fokozott inzulinrezisztencia, a rosszabb zsírprofilok, illetve a rossz koleszterin (LDL) nagyobb aránya. A vizsgálati időszak elején a patkányok súlya nagyjából megegyezett, ám a szennyezett levegőn élő állatoknál a kölykök megszületésekor lényegesen nagyobb testtömegértékeket mértek, mint a kontrollcsoport tagjainál.

„Amikor az anyagcsere-működés romlik, szervezetünk kevésbé képes energiává alakítani a cukrot és a zsírt. Ez az, amit a szennyezett levegőn élő patkányokon is láttunk. A másik legszembetűnőbb változás az volt, hogy nemcsak a tüdőben, hanem más szervekben és szövetekben is kimutathatók voltak gyulladásra utaló jelek. A krónikus gyulladás majdnem minden betegség kialakulásában szerepet játszik és azt is tudjuk, hogy növeli az elhízás kockázatát” – magyarázta Dr. Zhang.

Hosszú távú következmények

Ezen túlmenően a megszületett kölyköknél is hasonló problémákat fedeztek fel: a szennyezett levegőnek kitett utódok jóval több súlyt szedtek fel mint a szűrt levegőn élő társaik. A különbség azonban csak nyolc hét elteltével volt kimutatható, ami arra utal, hogy az anyagcsere-zavarok nem rövid, hanem hosszú távú légszennyezettség következtében alakulnak ki.

Bár további vizsgálatok szükségesek, hogy mindezt az emberi szervezetben is egyértelműen kimutassák, azt eddig is tudtuk, hogy a légszennyezés olyan egészségügyi problémákhoz vezet, amik megrövidíthetik az élettartamot. Most legalább van még egy nyomós érvünk a széndioxid-kibocsátás visszaszorítása érdekében.

Indul a Szobafitnesz 2! Jelentkezz, amíg nem késő!

Az első Szobafitnesz életmódváltó program résztvevői nagyon szép eredményeket értek el egy hónap alatt, összesen körülbelül 25 kiló zsírtól szabadultak meg, és természetesen több centi izmot építettek magukra közben.Ezen a sikeren felbuzdulva folytatjuk a videósorozatunkat, de ehhez szükségünk van újabb jelentkezőkre!

Jelentkezési határidő: 2016. március 16.

Jelentkezés módja: Küldj egy emailt a szobafitnesz(kukac)index.inda.hu címre, amiben benne van a neved, a korod, hogy mi a munkád, és egy rövid indoklás arról, hogy miért jelentkezel a programba. A levélhez mellékelj magadról egy fényképet, lehetőség szerint egész alakosat. Kérünk, az előbb leírt információk mindenképpen legyenek benne a leveledben, csak a hiánytalanul elküldött jelentkezéseket tudjuk fogadni.

Jelentkezők köre: Bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, és tudja vállalni a szereplést a műsorban, vagyis ráér a forgatási időpontokban, ott tud lenni a kijelölt edzésnapokon, és betartja a számára előírt diétát. Természetesen most is készülnek videók az egész folyamatról.

További információkat itt találsz!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.