Egyen kevesebb vörös húst, ha jót akar magának

A WHO (World Health Organization) jelentése szerint az International Agency for Research on Cancer (IARC), azaz a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség azt állapította meg, hogy a vörös húsok bizony felelősek lehetnek bizonyos ráktípusok kialakulásáért.

A jelentés két érdemi része, hogy a feldolgozott húsok az egyes kategóriába kerültek, azaz a rákkeltő anyagok közé kerültek be, míg a vörös húsok a 2A kategóriába kerültek, vagyis valószínűleg rákkeltőek.

A vörös hús bukása

A közlemény szerint a munkacsoport 22 tagja 10 országból arra az eredményre jutott, hogy a vörös húsoknál karcinogén hatás nem zárható ki, és fogyasztásuk első sorban a végbélrák esélyét növeli, de a hasnyálmirigy- és a prosztatarák kialakulásának kockázata is nő. 

shutterstock 89536930

Viszlát kolbász!

Nem akarunk senkit sem riogatni, de a végbélrák esélye már akkor 18 százalékkal nő, ha napi 50 gramm, azaz mindössze 5 dkg feldolgozott húst fogyasztunk.

Szóval?

A vörös húsok, a sonkák, felvágottak és egyéb feldolgozott húsfélék mennyiségét érdemes csökkenteni, de az sem feltétlenül jó, ha a vörös húsokat teljesen mellőzük. Most a döntéshozóknál és a szakembereknél pattog a labda, hogy az eredmények fényében, a kockázatokat és az előnyöket mérlegelve megfelelő ajánlásokat dolgozzanak ki. 

.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.