Tudatos tréninggel formálható a személyiségünk, tehát ha elhatározta magát, kedvesebb vagy lelkiismeretesebb is lehet.
Idővel változik a személyiségünk. A tapasztalatainkkal, az éréssel, az értékek átszerveződésével az egész lényünk alakul, formálódik. De vajon akarhatjuk ezt szándékosan? Akarhatunk-e tudatosan más emberek lenni? És képesek is vagyunk rá? A kutatások szerint igen.
Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy az emberek 87 százaléka szívesen lenne extrovertáltabb, azaz jobban a külvilág felé fordulna, 89 százalékukat a szerethetőség, a kellemesség vonzza, míg az emberek 97 százaléka arra vágyik, hogy lelkiismeretesebb legyen. Nem csoda. Ezek mind klassz, a társadalom és a társas élet szempontjából magasra értékelt vonások, és egy friss vizsgálat szerint az sem lehetetlen, hogy tudatosan erősítsük magunkban ezeket a tulajdonságokat.
A Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent vizsgálatban a kutatók 16 héten át követték a vizsgálatban résztvevőket, és azt figyelték náluk, hogy képesek-e tenni azért, hogy kedvesebbek, szociálisabbak, lelkiismeretesebbek legyenek. Képesek voltak – különösen azok, akik nem absztrakt, hanem konkrét célokat fogalmaztak meg (nem csoda, hogy a boldogsághoz is éppen ez kell). A mostantól társas lény leszek típusú célkitűzés csodásan hangzik, de nehéz megfogni, nehéz belekezdeni a megvalósításába, ezzel szemben a minden nap beszélgetek öt mondatot egy idegennel jellegű fogadalmak már jóval könnyebben teljesíthetőek. Ha pedig egy viselkedést tudatosan gyakorolunk, az egy idő után ismerőssé, szokássá válik, és beépíthetjük mindennapi életünkbe. Persze 16 hét alatt senki személyisége nem alakult át gyökeresen, nem tudunk új emberré születni, akármennyire is próbálkozunk, de úgy tűnik, hogy tudatos tréninggel mérsékelt eredmények elérésére azért képesek vagyunk, és ebben bizony az énképünk is sokat segít.
A kutatók ugyanis azt találták, hogy már maga az elhatározás változást hozott abban, ahogy az emberek önmagukat látták. Tehát ha valaki kedvesebb ember szeretett volna lenni, már az elhatározástól kedvesebbnek látta magát, ez pedig befolyásolta a viselkedését is, és részben tudatosan, részben az új énképének megfelelően, de kedvesebb lett. Ez a folyamat tehát önmagát erősíti: minél inkább akarjuk a változást, annál inkább változik az önmagunkról kialakított képünk, ami a kívánt új viselkedés irányába hajt, a viselkedésünkből származó visszajelzések pedig az új énképünket erősítik.
A lényeg tehát, hogy ha jobb, boldogabb ember akar lenni, felesleges a csodára várni: neki kell állni tenni érte.
