Évtizedekig szerettem egy narcisztikus férfit, hiába

Az empátia és a bűntudat hiánya, az irigység, az arroganicia – csak néhány dolog, ami együtt jár a narcisztikus lelki beállítódással, nem csoda hát, hogy igazán fárasztó és károsító párkapcsolatot fenntartani egy ilyen személlyel. Levélírónk hosszú ideig élt szenvedésekkel teli kapcsolatban egy önző, csak magára figyelő, önbizalmát leromboló férfival. De miért? Egy ilyen embert is lehet szeretni? És miért volt ilyen nehéz a kilépés ebből a kapcsolatból? 

Egy parazitával éltem együtt közel 30 évig

„Rátaláltam az oldalukra, aminek nagyon örültem. Jómagam pár napja ismertem fel, hogy egy narcisztikus férfit szerettem. Szeretném megosztani önökkel a tapasztalataimat, hátha hasznát veszik. A kapcsolatom e férfival mindig visszacsúszott egy bizonyos szintre évek óta. A legutóbbi visszacsúszás pár napja történt. Ez volt az a csepp a pohárban, amikor úgy döntöttem, segítséget kérek ez ügyben.

A találkozásaink alkalmával mindig önmagáról beszélt, a vállalkozásáról, hogy aznap mi történt vele. Mindezt úgy, hogy ő sosem volt kíváncsi a napomra, és rám sem. Ha mégis beszéltem, hamar visszavette az irányítást. Beszélgetni témákról nehéz volt vele. Véleménykülönbségeink számára dühítőek voltak. Ha az ismereteink különböztek, akkor a legbutább nőnek kiáltott ki. Mindig úgy gondolta, hogy tökéletesen tud mindent. Mikor főiskolára jelentkeztem, megosztottam vele is. Közölte velem, tanuljak meg inkább magyarul. Természetesen elvégeztem a főiskolát, jelenleg államvizsgára készülök. Az ő végzettsége szakközépiskola. Ennek ellenére amikor a főiskolán volt sikertelen vizsgám, akkor megint buta nő szerepbe próbált taszítani. Mindig igyekezett, hogy éreztesse velem, hogy ő több nálam. Ha valamit kértem tőle, a kérésemet sokszor figyelmen kívül hagyta. Ha ő kért tőlem, akkor rögtön kellett volna cselekednem, amit a kapcsolatunk elején tettem is.

A családtagjaival furcsa a viszonya. Közel 60 éves a férfi, aki az édesanyjával és az egyik nővérével él. Ha meglátogatott, mindig korán hazatért a szülői házba. Hosszú évek teltek el így, közel 30 év. Ennek ellenére mindig abban reménykedtem, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. Illúzió volt csupán.

A mostani visszacsúszásom révén jöttem rá, hogy ő egy parazita. Lehet, hogy tehet róla, lehet, hogy nem. Valószínűleg még 70 évesen is így szerette volna élni az életét velem. A felismerés, hogy csupán energiaforrás voltam számára, fájdalmas érzés volt számomra. Igaz, összetörtem a felismeréstől, mégis jó útra terelődtem ezáltal. Ahogy a lányom mondta: 'Anya látom, összetörtél, mégis a jó útra léptél.' Most már kijelenthetem, sosem volt kapcsolatunk. Igazán kapcsolata, neki volt/van önmagával. Igyekszem, törekszem felépíteni a régi-új önmagamat. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta: 'ha a ragaszkodásodat felülírja az intelligenciád, akkor sikerül túllépned rajta.'"

Milyen a narcizmus? Pont ilyen!

Egy korábbi írásunkban igyekeztünk minél pontosabb leírást adni arról, milyen a narcisztikus személyiség, és miről ismerhető fel. A párja a lista szinte minden kritériumának tökéletesen megfelel:

• a kapcsolatot, de a találkozásokat és a beszélgetéseket is az ő igényei és érdeklődése határozták meg,
• mindenben önnek kellett alkalmazkodnia hozzá,
• ő nem törődött az ön boldogságával, ezért nem tett semmit.

Egy narcisztikus problémától szenvedő embernek folyamatosan bizonyítania kell, hogy ő átlagon felüli, hogy több, hogy különleges. Ezért kellett szinte mindig az ő vállalkozásáról, sikereiről beszélni és ezért igyekezett önt mindenben leértékelni. Egy ilyen ember komoly feszültséget él át, ha a partnere is sikeres valamiben, azt pedig kifejezetten képtelen elviselni, ha a másik akár többet is elér, mint ő. A narcisztikusok rengeteg energiát fordítanak a partnerük kritizálására, de akár akadályozására is, hogy a kapcsolatban okosabbnak, szebbnek, sikeresebbnek érezhessék magukat. A működésükben és a kommunikációjában szinte mindent a csodálat iránti igény határoz meg. Aki egy ilyen emberrel él, mindig szembe kell néznie az arroganciával, önzéssel és az empátia teljes hiányával. De a lehengerlő viselkedés, a karizmatikus személyiség és az arrogancia csak a felszín. Az egész világ a narcisztikus személyiség körül forog, belül mégis szenved. Az ilyen emberek életét a mélyen megélt szeretethiány, meg nem értettség és az értéktelenség érzése határozza meg.

Narcisztikusok és a kötelékfóbia

Nagyon beszédes, hogy a volt párja – bár 60 éves – még mindig az édesanyjával és a nővérével él. Az életkorától függetlenül gyerekszerepben éli az életét, és még az ön kedvéért sem tudott ebből kilépni és elköteleződni egy felnőtt kapcsolat mellett. Ez általában jellemző a narcisztikusokra: nagyon igénylik a szeretetet, de ez az igény éretlen és gyermeki, ezért nem is tudják felnőttként viszonozni. Minden nap korán haza kellett menni az anyukájához? Így nehéz lenne férfiként, mondjuk egy házasságban élni.

Ezek az emberek tehát vágyják a kapcsolatot, de a félelem, a belső sérülés legalább ennyire erős. Ezzel a belső harccal pedig végtelenül sokáig lehet küzdeni. A narcisztikusokkal emiatt hosszú évekig tartó, kétségekkel, dilemmákkal és döntésképtelenséggel együtt járó játszmákba lehet bonyolódni. De ha ez még nem lenne elég, ők szeretik tesztelni is a kapcsolatot. A konfliktusok gyakran a „Tényleg szeretsz?”, a „Nem akarsz elhagyni?”, vagy a „Meddig mehetek el?” kérdések körül forognak.

És ön? Miért viselte évtizedekig?

Majdnem 30 évig élt ebben a kapcsolatban – ez nagyon hosszú idő. Mégis arra kérem, ne hibáztassa magát! Nagyon sokan elkövetik ugyanezt a hibát, hogy egy boldog párkapcsolat megélésére és működtetésére alkalmatlan narcisztikus partnerrel kötik össze az életüket. A kapcsolatok elején ezek az emberek nagyon vonzóak tudnak lenni. Óriási lelkesedéssel vetik magukat az udvarlásba, hiszen hajtja őket a kielégíthetetlen szeretetvágyuk, és maguk is hamis, irreális vágyálmokkal indulnak neki egy új kapcsolatnak. De még akkor is könnyű őket szeretni, ha már kimutatták a valódi önzésüket. Sokszor megérezzük a fájdalmukat, meglátjuk a szenvedésüket az agresszív felszín alatt, és ez empátiát és gondoskodást vált ki. Hosszú évekig lehet reménytelenül küzdeni azért, hogy „hátha a kedvemért megváltozik”. Biztosan ilyen is van, léteznek gyógyító kapcsolatok, de az esetek többségében sajnos nem ez történik. Ez a sérülés mélyebb annál, minthogy egy kívülálló pusztán a szeretet és ragaszkodás erejével begyógyíthatná.

A szándék tehát szép volt, a tévedés pedig természetes. De ha rászánja magát, hogy megértse ezt a történetet, arra is választ kell találnia, miért tűrte ezt ilyen hosszú ideig. Alárendelt helyzetben volt, nem teljesültek az igényei, megaláztatásokat kellett elviselnie, mégsem lépett ki ebből. Miért? Nem volt hozzá bátorsága? Nem érezte magát elég erősnek, hogy megtegye? Vagy talán nem bízott abban, hogy találhat olyat, aki nemcsak energiaforrásként használja, hanem valóban elfogadja, és szereti önt? Ha ezekkel a dilemmákkal küzdött, akkor valójában a saját kapcsolatfüggőségétől szenvedett. Saját bizonytalansága és önértékelésének zavara akadályozta eddig abban, hogy egy arra érdemes, szeretetre képes, egyenrangú partnert találjon. Most megtette a legfontosabb lépést, kilépett ebből a kapcsolatból. De még egy nagyon fontos feladat vár önre: fedezze fel saját értékeit, szerethetőségét, és építse újjá az önbizalmát! Ebben a munkában, és a teljes történet megértésében egy pszichológus sokat segíthet önnek.