Gyorsan szokj le a kézfertőtlenítőről!

Olvasási idő kb. 2 perc

Pláne, ha utána még blokkokat fogdosnál, majd ennél egy jót. Segíti ugyanis a BPA felszívódását a szervezetedbe. És az neked nem jó.

A víz és szappan nélkül is használható kézfertőtlenítők azért praktikusak, mert elég bármikor előkapni őket, és máris sterilizálhatjuk velük a kezünket – csakhogy az IFLScience egyik cikkéből kiderült, hogy bizony többet árt, mint amennyit használ: ugyanis megkönnyíti a biszfenol-A, azaz a BPA felszívódását a szervezetünkbe. 

A biszfenol-A az egyik legnagyobb mennyiségben előállított kemikália: évente 2,7 millió tonnát gyártanak belőle évente, ebből az anyagból készülnek például a mosószeres flakonok és az ételhordók is. Az elmúlt években több mint száz tudományos jelentés bizonyította, hogy a BPA több egészségügyi probléma (például rákos megbetegedések, cukor- és szívbetegség, asztma vagy a hormonszint megborulása) kialakulásához is hozzájárulhat – olvasható a Wikipédián

Mint az a DNews 2,5 perces videójából kiderül, leginkább az az aggasztó, hogy a kézfertőtlenítőben található összetevők (elsősorban a triklozán) megölik a jó baktériumokat, továbbá fokozzák a BPA bőrbe jutását is. A kutatók blokkokat használtak (ezekben nagy mértékben található meg ez a vegyület), hogy megnézzék, vajon a kézfertőtlenítők tényleg segítik-e a bennük található anyagok felszívódását – és mint kiderült, igen, ráadásul a felesleg a kezén marad majd.

Tehát, ha ezzel az instant kézfertőtlenítővel megtisztítod a kezed, majd utána megfogsz egy nyugtát vagy blokkot, majd eszel valamit, akkor dupla annyi BPA kerül a szervezetedbe, mint egyébként. Mit tehetsz? Mivel még nincs tudományos alternatíva rá, ezért jobban teszed, ha felhagysz az instant kézfertőtlenítő használatával (kivéve akkor, amikor tényleg nagyon-nagyon-nagyon szükséged van rá), pláne, ha éppen elvitelre rendelsz ételt.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!