A Design Terminál, a We Love Budapest, az Akvárium klub és a HG Media 2015 nyarán első alkalommal rendezte meg a Brain Bar Budapest fesztivált, ami a következő 15 évet meghatározó gazdasági változásokról és azok egyénre és közösségre gyakorolt hatásairól szól. A főbb témák között a nagyvárosok, a vállalkozások, a tanulás, az egészség és az innováció jövőjét meghatározó trendek és dilemmák szerepeltek. A három napos eseményen rengeteg előadás és beszélgetés volt, mi kettőre mentünk el, beszámolónkat a hajtás után olvashatja!
Philip Zimbardo - Hogyan lehet hős egy hétköznapi emberből?
A hírhedt stanfordi börtönkísérlet kitalálója mostanában szinte hazajár Magyarországra a Heroic Imagination Project nevű civil szervezetének magyar ága, a Hősök Tere miatt. Ha valaki lemaradt volna a tavalyi jelenéseiről, most pótolhatta, a Brain Bar utolsó napján ugyanis ő volt az egyik előadó, és nem meglepő módon tömegek voltak kíváncsiak rá. Természetesen ezúttal is arról volt szó, hogy mi a gonoszság, és hogy valójában bárki lehet hős, hiszen a definíció szerint ők is hétköznapi emberek, csak épp rendkívüli dolgokat cselekszenek. Zimbardo semmit nem bíz a véletlenre, és a nyári meleg miatt kissé kókadt tömeget egy bemelegítő tánccal rázta fel - stílszerűen Santana Evil Ways című számára kellett ropni -, illetve nem kellett, mert a tömeg magától pattant fel a székéből. Miután mindenki újra helyet foglalt, Zimbardo elmondta, már gyerekkorában is nagyon foglalkoztatta, hogy mitől lesz gonosz valaki, mert ő bizony a gettóban nőtt fel, és tudni akarta, hogy a társai közül miért tudtak egyesek ellenállni a kísértésnek, és miért tértek rossz útra a többiek.
Majd arról beszélt, hogy van szituációs és rendszerszintű gonoszság is. Az utóbbira Kínát hozta fel példának, ahol államilag szorgalmazzák a dohányzást, és igen, vannak iskolák, amelyeket a cigaretták eladásából befolyt összegből építenek. Ez elsőre már-már nemes dolognak tűnhet, csak az a baj, hogy ezzel is azt üzenik a gyerekeknek, hogy dohányozni jó. Ami pedig a szituációs gonoszságot illeti, a pszichológusok is hajlamosak alábecsülni a jelentőségét. Biztosan hallottak már a Milgram-kísérletről, amikor arra kérték az alanyokat, hogy áramütéssel büntessék társukat. Nos, a szakemberek úgy gondolták, talán 1 százalék megy majd el 450 voltig, a valóságban azonban ez az arány a sokkolóan magas 65 százalék lett. Persze ha előtte láttak valakit, hogy megbánta hogy ilyen "kegyetlen" volt, akkor nem tekerték fel annyira a feszültséget. Ez mit jelent? Bármelyikünk lehet példakép, ezért érdemes inkább jót cselekedni.
Majd szóba kerültek a nácik kegyetlenkedései, és hogy a gonoszság kicsiben kezdőik: a zsidóknak először csak sárga csillagot kellett hordaniuk, majd gettóba zárták őket és ezután koncentrációs táborokba vitték őket. Zimbardo természetesen mesélt a börtönkísérletről is, valamint arról, hogy őt is beszippantotta a helyzet, és amikor rosszra fordultak a dolgok, barátnőjének (későbbi feleségének) kellett figyelmeztnie arra, hogy a tudomány érdekében sem szabad hagyni, hogy a diákok így bánjanak egymással.
Visszatérve a hősökre: mint mondta, nem szuperhősöknek kell lennünk, hiszen ők az agyunk szüleményei, és az alturizmus is más, mivel - előbbivel szemben - a hősiességben van kockázat. Ott van például Edward Snowden, aki tudta, hogy hiába hozott morálisan jó döntést azzal, hogy nyilvánosságra hozott szigorúan titkos dokumentumokat, ennek komoly következményei lesznek (és lettek) rá nézve.
Ja, és a hősök általában visszafogottak, nem büszkélkednek tettükkel, mert úgy vélik, hasonló helyzetben más is így cselekedett volna. És ez nem minden, vannak impulzív hősök, illetve reflektív hősök, akik csapatokat gyűjtenek maguk köré, és így igyekeznek megoldani a problémákat - derült ki az előadás végén, amikor a közönség kérdéseket tehetett fel Zimbardónak. Az ismert pszichológus szerint egyébként háborúkat nem lehet véglegesen kiiktatni, hiszen mindig lesz valaki, aki hatalomra vágyik. Zimbardo szerint ezért van szükség több női vezetőre, mivel a nők számára kevésbé a dominancia, a hatalom a fontos, és nem szeretnek annyira versengeni.
TechWoman - Mi kell ahhoz, hogy nőként érvényesülhessünk a techvilágban?
Mondanunk sem kell, hogy itthon - akárcsak a parlamentben - az IT-szektorban is kevés nő dolgozik, főleg, ha nem számoljuk azokat, akik adminisztrációs és marketing területen dolgoznak. Az arányok elég meglepőek, mert az egy dolog, hogy 25 évvel ezelőtt tíz főből én voltam az egyetlen lány egy általános iskolásoknak szervezett számítógépes táborban, de a fejlesztői csapatokban sok helyen még mindig ez a felállás.
A Microsoft Hungary és a Global Shapers Budapest kísérőrendezvényén annak próbáltak utánajárni külföldi és hazai vendégek, hogyan lehet előremozdítani a nők helyzetét ebben az iparágban. Sok szó esett például arról, hogy a kvóták segítenek-e abban, hogy az arányok kiegyenlítődjenek, de - mondanunk sem kell -, ahogy a legtöbb gendervitában, ebben sem sikerült konszenzusra jutni. Melanie Seier Larsen, a The Boston Consulting Group egyik vezetője elmondta, ő eleinte nem örült annak, hogy központilag határozzák meg, adott területen vagy cégnél mennyi nőnek is kell dolgoznia, de rájött, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak így lesz jobb, ugyanis az ilyen intézkedések nélkül több mint fél évszázad kellhet ahhoz, hogy a különbségek megszűnjenek. Horváth Krisztina, a magyarországi Cisco vezérigazgatója szerint a kvótarendszer csak rövid távú megoldás lehet, szükséges ahhoz, hogy elérjük a kritikus tömeget, de önmagában nyilván kevés, és abban mindenki egyetértett, hogy annak rossz vége lehet, ha valamit nagyon erőltetnek.
A kvótákkal kapcsolatban felmerült az is, hogy nincs kikkel feltölteni pozíciókat, és bizony nagyon sok minden múlik ezért a következő generáción. Most már ugyan vannak olyan programok, amelyek fiatal lányoknak szólnak (lásd a Microsoft Hungary DigiGirlz nevű kezdeményezése), de Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Karának oktatója szerint sok lány nem tudja, hogy pontosan mire számítson, vagy hogy a számítástechnika nemcsak azoknak való, akik jók matekból. Apropó matematika, szóba került egy érdekes kísérlet. A résztvevőknek egy matektesztet kellett kitölteniük, az egyik csapatnak a lap tetejére a nevét és a nemét is fel kellett írnia, a másik csoportnak csak a nevét - ugye nem nehéz kitalálni, hogy melyik brigádban teljesítettek rosszabbul a lányok...? Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója megjegyezte, az előítéleteket a társadalom építi fel, de mi is tehetünk azért, hogy ezek ne befolyásolják a gondolkodásmódunkat.
Persze nem árt tisztázni, hogy a sztereotíp gondolkodás ("a technika világa nem lányoknak való", "a nők nem értenek a matematikához", stb.) mennyire van jelen valójában ebben a szektorban. A vendégek közül volt, aki rendszeresen szembesül ilyen előítéletekkel, van, akinek viszont jó tapasztalatai vannak, és szerinte a vegyes csapatok sokkal jobban működnek. Pogácsás Emese szoftverfejlesztő, a Skool szervezet egyik oktatója szerint most már egyre erősebb a női vásárlóréteg, de egyelőre a helyzet még az, hogy férfiak fejlesztenek férfiaknak. Halácsy Péter megjegyezte, 1984-ig folyamatosan nőtt a nők aránya a szakmában, majd megjelentek a személyi számítógépek, amiket fiús játékként hirdettek, és igen, minden a játékboltban kezdődik.
És hogy nőként kikkel nehezebb együtt dolgozni, hogy tényleg akadályozzák-e egymás előrelépését? Erre sincs egyértelmű válasz. Babarczi Katica, a Tep kreatívigazgatója azt tapasztalta, hogy ha a nők között a kommunikációnál félrecsúszik valami, a szakmai teljesítménnyel nehéz ezt kijavítani. Horváth Krisztina hozzátette, a férfiak valóban szolidárisabbak, pedig ugye "a pokolban külön helye van az olyan nőknek, akik nem segítenek más nőkön". Turcsányi-Szabó Márta szerint viszont a férfiak nem szeretik az okos nőket és hajlamosak féltékenyek lenni a sikereikre.
Természetesen szóba került a magánélet és a karrier konfliktusa, hiszen a családalapítás az egyik oka annak, hogy 30 felett szépen-lassan eltűnnek a nők, főleg a magasabb pozíciókból. Halácsy Péter szerint az a baj, hogy a szülőkben mindenki bűntudatot akar kelteni: az is baj, ha valaki gyorsan visszamegy dolgozni és persze az is, ha inkább otthon marad a gyerekkel, szóval nem lehet önálló döntést hozni. Ja, és nemcsak az anyákat, hanem az apákat is fel kellene szabadítani. Egyébként több módja is van annak, hogy a segítsenek a családos munkavállalóknak, jó megoldás lehet például a céges óvoda vagy a rugalmas munkaidő, ami persze nem minden munkakörben működik.
