Nos, mi kell ahhoz, hogy egy fiatal lány sikeres a tech világában Magyarországon?
Persze a nekem közötti különbségek nemcsak itthon jelentenek problémát.
Nem meglepő, hogy a közönség soraiban alig voltak férfiak.
Mindenki a maga sorsának kovácsa?
Melanie Seier Larsen, The Boston Consulting Group egyik vezetője volt az esemény moderátora.
Volt egy kis technikai szünet, és ekkor mesélt arról, hogy egy tárgyaláson pincérnőnek nézték, amire azt válaszolta, kicsit drága lesz a kávé, ha fele főzetik meg.
Sagyibó Viktor elmondta, hogy míg a magyar Microsoftnál 5 éve az alkalmazottaknak csak 11 százaléka volt nő, ma már 31 százalék, igaz, ebbe nemcsak a fejlesztők számítanak bele.
Melanie Seier Larsen nem talált adatot arról, hogy itthon hány nő van vezetői pozícióban, így azt feltételezi, hogy számuk elenyésző.
A beszélgetés szereplői.
A közönség sem ülhetett a babérjain, meg kellett beszélniük, majd prezentálniuk kellett a főbb problémákat.
Például, hogy milyen készségekre van szükség ahhoz, hogy nőként jobban érvényesüljünk.
Babarczi Katica, a Tep kreatív igazgatója.
Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója.
Horváth Krisztina, a magyarországi Cisco vezérigazgatója.
Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE oktatója.
Pogácsás Emese, szoftverfejlesztő, a Skool program egyik oktatója.