Óvatosan, mert még elhülyül az okostelefontól

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha egyfolytában a telefonja után nyúl, hogy rákeressen dolgokra, akkor agya lassan teljesen leszokik a gondolkozásról.

Kivel ne fordult volna már elő, hogy amikor hirtelen nem jutott eszébe valami, fogta a telefonját és kiguglizta a helyes választ? Egy új kutatás szerint minél kevesebbszer csinál ilyet, annál jobb. Ha ugyanis telefonfüggő, az a gondolkozására is kihat, azaz minél többet nyomogatja a telefonja keresőjét, annál jobban eltunyul az agya. 

A Computers in Human Behavior nevű lapban publikált tanulmány szerint az okosabb emberek kevesebbszer használják a keresés funkciót, míg az intuitív gondolkodók sokkal többször hívják segítségül a telefon keresőfunkcióját, ha információra van szükségük. Az egyik, vizsgálatot végző kutató, Gordon Pennycook szerint az emberek hajlamosak olyan információk után is kutatni, amit valójában tudnak vagy könnyen rá is jöhetnének magukról, de lusták energiát fektetni abba, hogy végiggondolják a kérdést. Ezzel szemben az analitikus gondolkodású emberek sokkal kevesebbet keresnek a telefonjukon. Dr. Nathanial Barr, a vizsgálat vezetője úgy látja: hosszú évek kutatásai alapján elmondható, hogy az emberek szeretnek minél kevesebb energiát fektetni a problémamegoldásba, és most az okostelefonjukat használják külső memóriaként. Meglepte? Ugye.

Fotó: Shutterstock

A kísérlet során 660 embert kérdeztek telefonfüggőségükről, emellett vizsgálták nyelvi és írásbeli készségeiket és gondolkodási stílusukat is. Pennycook szerint a kutatás bizonyítja, hogy az intelligencia alacsonyabb szintje és telefonfüggőség összefüggésben állnak egymással. A kutatók megjegyezték: elképzelhető, hogy maga a telefonhasználat járul hozzá a gondolkodási képesség csökkenéséhez, ami annyiban ellentmondásos feltételezés, hogy a telefon segítségével ugyanakkor rengeteg információhoz juthatunk hozzá. 

Azért jó eséllyel a fő problémát nem maguk az okostelefonok jelentik, hanem az, ahogyan használjuk a készülékeket, ahelyett, hogy gondolkodnánk. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.