Csak látnunk kell, hogy számunkra mi a fontos. Szubjektíven szelektált kutatáscsomag következik.
Szoros szociális kötelékek nélkül élni gyilkos dolog. Szó szerint az. A tartós magány ugyanis folyamatos fenyegetettség, amit a túlélésünk szempontjából nélkülözhetetlen társak, a kötődés, a valahová tartozás hiánya okoz. Ebbe pedig belerokkan a test is. A magányos embereknek rosszabbul teljesít az immunrendszerük és társaiknál általában korábban is halnak meg. A magány azonban nem feltétlenül a tartós egyedüllétet jelenti, nem azt, hogy senki sincs körülöttünk, velünk. A magány szubjektív érzés, és sokkal inkább a kapcsolatok, a társas érintkezés minőségéről mint mennyiségéről szól. Ezért van az, hogy bizony a párkapcsolatban is élhetünk magányosan, annyira magányosan, hogy abba egy idő után a szívünk is szó szerint megszakad.
De vajon mitől jó, mitől kielégítő egy kapcsolat? Hogyan nem lesz mellettünk magányos a partnerünk? Mi kell ahhoz, hogy ne érezzük magunkat egyedül egy párkapcsolatban? Szubjektíven szelektált kutatáscsomag következik.
Érzékenység, az kell
Az elmúlt években számos vizsgálat jutott arra, hogy a boldog párkapcsolat egyik leglényegesebb jellemzője, hogy az ember úgy érezze, megértik, hogy értékes, hogy törődnek vele. Vagyis olyan partnerrel van igazán esélyünk boldog párkapcsolatban élni, akit érzékenység, válaszkészség jellemez. Ez azonban nem az általános cukiskodást, a folyton udvarlást jelenti, nem azt, hogy kap-e az ember virágot, vagy esténként meleg vacsorát. Ez a tulajdonság mélyebb, elemibb, krízisek, konfliktusok, érdekellentétek idején nyilvánul meg, olyan helyzetekben, amik bizonytalanok, érzelmileg megterhelőek. Mi történik akkor, ha a kapcsolatban élők aktuális céljai ellentétesek? Hogyan viselkedik valaki akkor, amikor a partnerének éppen nehéz az élet? Mi lesz, ha az egyik fél olyan lehetőséget kap, olyan helyzetbe kerül, ami a másiktól alkalmazkodást követel meg?
Ezekben a nehéz pillanatokban egy érzékeny partner meghallgat, kérdez, figyel a másik véleményére, próbál megérteni, együtt érez. Az érzékeny partner támogat és tisztel, ösztönösen gondoskodik és fontos számára a másik jól-léte. Egy ilyen emberrel könnyebb átlendülni a nehéz helyzeteken, könnyebb vele megosztani az életünket, könnyebb hozzá közelebb érezni magunkat. Ha pedig valaki megért és elfogad, ha valakivel meg lehet osztani az életet, ha valakihez közel vagyunk, akkor kevésbé valószínű, hogy magányosnak érezzük magunkat.
Persze ez az egész érzékenység dolog rengeteg mindentől függ. Nyilván kell, hogy valaki alapvetően alkalmas legyen rá, de fontos az is, hogy ő maga jól érezze magát a kapcsolatában, hogy boldog legyen, hogy akarja. Ráadásul a másik iránti érzékenység nem állandó jellemző, nagyon sokban függhet az aktuális élethelyzettől, hogy valakit éppen mennyire őrölnek fel a körülmények. Aki körül káosz van és bizonytalanság, az sokkal kevésbé lesz aktuálisan érzékeny a partnerére.
Kellenek a konfliktusok is
Ahhoz, hogy ne érezzük magunkat egy párkapcsolatban magányosnak, hogy ne szigetelődjünk el a másiktól, képesnek kell lennünk belemenni a konfliktusokba, kiállni a vágyaink, meggyőződésünk mellett, és vitatkozni, ha kell. Ez elsőre talán furán hangzik, de a jó kapcsolat nem az, ahol teljes az egyetértés, ahol soha sincsenek konfliktusok, ahol minden simulékonyan működik. Illetve, persze, simán lehet, hogy valóban akad ilyen, de a legtöbb teljesen konfliktusmentes kapcsolatban inkább arról van szó, hogy az egyik vagy mindkét fél lenyeli, elnyomja magában azt is, ami nem jó neki. Teszik ezt az emberek részben azért, mert ők sincsenek tisztában a saját érzéseikkel, vagy mert annyira szeretik a másikat, hogy hajlamosak erejükön felül alkalmazkodni hozzá, vagy mert egyszerűen nem bírják, elkerülik a konfliktusokat, esetleg azért, mert azt tanulták meg az életükben, hogy mindig tűrni kell.
Az alkalmazkodás, bizonyos számunkra fontos dolgok feladása, közös élethez alakítása természetes dolog egy kapcsolatban, de ennek van egy egészséges határa. A ki nem mondott sérelmek, a titkos vágyak, a kicsit másféle élet után való ábrándozás odabent titokká növi ki magát, a mélyen megbúvó titkok pedig eltávolítják, elzárják egymástól az embereket. Ahol sok az érzelmekkel teli titok, ott sérül az intimitás, nő a távolság és nő a magányosság érzése is. A konfliktusokat tehát inkább érdemes felvállalni: érdemes megosztani a másikkal, ami nem oké, ami nyomja a lelkünket. A kapcsolat jövője és a saját boldogságunk érdekében is.
A párkapcsolat egy út, nem egy elért cél
Egy párkapcsolat soha sincs kész. Nem állandó és nem stabil abban az értelemben, hogy felépítve, napi szinten működtetve magára hagyható. A párkapcsolat a körülményekkel, a személyiségünkkel, a történésekkel összhangban formálódik, változik. Ugyanígy formálódni, változni kell benne nekünk is, harmóniában a partnerünkkel, együtt alakítani, vigyázni rá, gondozni. Persze, mindannyian tudjuk, tapasztaltuk, hogy a párkapcsolatok hullámoznak, hogy vannak bennük jobb és rosszabb időszakok, de az, hogy ezeket hogyan éljük meg azon múlik, ahogy a fejünkben kezeljük a viszonyt. Ha úgy tekintünk egy párkapcsolatra, mint egy életfeladatra, amit ha megvan az ideális, akkor kipipálhatunk, ha azt hisszük a párkapcsolatra fordított figyelem csökkenthető azzal, hogy megtaláltuk az igazit, ha azt várjuk, hogy éppen ugyanolyan klassz marad örökre, akkor is, ha semmit sem teszünk érte, akkor sokkal jobban megviselnek minket a hullámvölgyek. Olyankor hajlamosabbak vagyunk csalódni, kételkedni, távolabb sodródni a másiktól, elmagányosodni. Ha azonban a párkapcsolatot egy folyamatnak fogjuk fel, egy útnak, amin a társunkkal közösen járunk, akkor a krízisekben is könnyebben leszünk képesek egymás kezét szorítva átjutni.
Nyilván van még számos fontos dolog, amitől jó, amitől boldog lesz hosszútávon egy párkapcsolat. Csodás, ha meg tudjuk benne tartani a szerelmet, ha működik benne a szex, és persze mindannyiunknak megvannak a magunk saját, személyes vágyai, igényei, prioritásai. Ezek voltak az enyémek.
