Gyerekvállalás, szerelmi varázslat, szülő-gyerek kapcsolat: önök kérdeztek, Chaim Foox tel-avivi csodarabbi pedig Steiner Kristóf közvetítésével válaszolt.
Amikor utoljára jártam Chaim Foox rabbinál, javában tombolt a háború, a beszélgetésünk során gyakorlatilag folyamatosan bömbölt a légiriadót jelentő sziréna, időről-időre pedig tompa robbanásokat hallottunk. Akkor azt mondta: „Nincs mitől tartani, itt biztonságban vagyunk” – így a papírvékony falak ellenére nem volt más választásom, mint hinni benne: a köröttünk sorakozó ősi kabbalista kötetek és a zsidó miszticiumus legfőbb írásai megvédenek minket a légitámadásoktól. Így lett. Beszélgettünk egy órát, majd még egyet, majd még egy felet, és mire elbúcsúztunk egymástól, más nem is emlékeztem a légiriadó okozta stresszre – csak arra, hogy a csodarabbi milyen végtelen természetességgel és egyszerűséggel önti szavakba a válaszokat, még a legkomplikáltabbnak tűnő, élet-halál kérdésekre is. Első írásom végén megígértem, a Dívány olvasók leveleit összegyűjtve ismét felkeresem Chaim Foox Shlita rabbit. Második találkozásunkkor az önök kérdéseivel a hónom alatt érkeztem...
Több olvasónk írt olyan esetről, amikor bátran, minden erejüket összeszedve fejest ugrottak egy új lehetőségbe – legyen az könyvírás, házépítés, vagy egy új szakma -, ám a terv végül zátonyra futott. Sokan kíváncsiak, hogy mégis mennyi idő alatt érik be a várva várt siker, és meggyorsíthatják-e valamivel a folyamatot.
Egész életünkben azt tanuljuk, hogy kergetnünk kell az álmainkat – pedig csak egyetlen álom után kell futnunk. Ez pedig nem más, mint hogy váljanak valóra a kívánságaink, a saját javunkra, és minden lény javára. Ez persze azt jelenti, hogy az álom csak akkor válik valóra, a siker csak úgy érkezik meg, ha valóban az a legjobb nekünk. Hogy egy példával éljek: lehet, hogy valaki nagyon szeretne egy Ferrarit, de sosem kapja meg, mert így gondoskodik róla sors – talán mert, ha megkapná az autót, balesetet szenvedne.
Ezt azt jelenti, hogy Isten meghallgatta az imát, de azt mondta: „jobb ötletem van”?
Olyasmi. Helyette kapunk valami mást – valamit, ami valóban a javunkat szolgálja. Nem titok, hogy a legtöbb álom nem válik valóra, egyszerűen azért, mert az imádkozó nem a megfelelő tudatisággal áll a céljához. Mindig emlékeznünk kell rá: gyakran nem vagyunk felkészülve arra, hogy megkapjuk, amire vágyakozunk.
Egy másik közös problémakör a gyermekvállalás. Egy tucat olvasónk panaszkodott arról, hogy még semmi kedve felnőtté válni, pedig a társadalom ezt várja el tőle – mások viszont épp attól félnek, hogy túl sokáig húzták a tinikort, és már sosem lesz gyermekük.
Manapság rengeteg nő mondja huszonévesen, hogy „bőven van időm szülni”, aztán harminc és negyven között egyszercsak átcsapnak abba a filozófiába, hogy „az élet legfőbb értelme a gyerek” – lenne, ha lenne. Egyik gondolkodás sem hibás, de olyan társadalomban élünk, ahol felnőttek élnek együtt a szüleikkel, majd mikor ötven-hatvanévesen is róluk gondoskodnak, és végül elveszítik őket, egyszeriben egyedül találják magukat, és felteszik a kérdést: „de mi lesz az én életemmel?” Amikor nincs meg valami, amire vágyunk, mérhetetlenül akarjuk – gyakran észre sem véve, hogy megvolt a lehetőségünk rá, hogy a miénk legyen, csak akkor még nem vágytunk rá.
Újabb, rengeteg embert érintő kérdés volt a gyermekneveléssel kapcsolatos kudarcok – olvasóink között akad, aki attól fél: a fia drogos lesz, mások a bukástól, rossz társaságtól féltik a gyerekeiket, vagy korai szerelmi csalódástól kislányaikat. Van valami általános recept arra, hogy a szülő-gyermek kapcsolat ne váljon pokollá?
Sajnos a gyerekek gyakran nem látják, hogy a „tudom, hogy mi a jó neked” azt jelenti: „segíteni akarok, csak nem tudom, hogyan”. A gyermek gyakran azt hiszi, hog a szülők segítség helyett kontrollálni akarják, mert egyszerűen nem értik meg őt. Meg van írva, hogy mielőtt a messiás megérkezik, minden mérhetetlenül drága lesz, mindenütt folyni fog a bor, a gyermek szemtelen lesz a szüleivel, a menyasszony pedig torzsalkodni fog az anyósával. Az ember a saját családja ellen fordul, abban a hitben, hogy ők legfőbb ellenségei. Hogy ez ne így legyen, a fiatalabbaknak tanulniuk kell az idősebbektől és hallgatni rájuk – ám az időseknek is változniuk kell. Én például veled beszélgetve igyekszem úgy kommunikálni, hogy ne egy szakállas rabbit, hanem az elfogadó barátot lásd bennem, akihez szívesen beszélsz bármiről, és akinek nyitott vagy a mondandójára. Így tudunk közelebb kerülni egymáshoz – és így kerülnek közelebb egymáshoz az álláspontok is.
Rengeteg szerelemben, házasságban élő nő is írt, akik alig várják, hogy gyémántgyűrű kerüljön az ujjukra, ám a férfi másfele kacsintgat, esetleg a munkájának él. A kérdés minden esetben ugyanaz volt: „Honnan tudhatom, hogy érdemes harcolni a kapcsolatért?”
Sajnos olyan világban élünk, ahol ráneveltük magunkat a tökéletes álomkép kergetésére: a lány, mint a mesében, várja a szőke herceget fehér lovon. Pedig lehet, hogy az igazi lelki társa kocsival érkezett, fekete hajú volt, és a lány már régen elszalasztotta, mert esélyt se adott neki, amiért más volt, mint amilyen elképzelte. Az elvárás megöli a lehetőséget a szerelemre.
Van valamiféle amulett, varázslat, vagy kabala, ami segíthet eldönteni: összeillünk-e valakivel, vagy csak az időnket fecséreljük?
A kabbalisták ősi eszköze arra, hogy kiderüljön, összeillik-e két ember a látszólagos külömbségek ellenére, a neveiket alkotó betűk számértékének, energiáinak összevetése. Ahogy egy citromtorta és egy krumplis pogácsa az összetevőik miatt térnek el egymástól, így mi, emberek is különfélék vagyunk – hiszen a nevünk betüi mind más-más „hozzávalót” adnak a személyiségünkhöz. Emellett a kabbalista asztrológia is eltér a hagymányos párhoroszkóptól, hiszen a héber és a Gergely-naptár nem egyformák.
Végezetül... Magyarországot gyakran emlegetik a világ egyik legboldogtalanabb nemzeteként, és sajnos az öngyilkosok aránya is igen magas. A legtöbb levél depressziós, kilátástalanságba burkolózó olvasóktól érkezett, akik azt kérdezték: hogyan adhatnának értelmet az életüknek – és honnan tudhatnák, hogy a hétköznapi szenvedés mellett egyáltalán van valamiféle elvégezendő feladatuk ezen a világon?
Minden embernek van saját ösvénye, és minden élet értékes. Ám az ösvény gyakran sárral van beborítva – az életünk döntései során egyre több mocskot hamoztunk fel rajta, mív végül már nem is látjuk, sőt, nem is vagyunk biztosak benne, hogy létezik az út. Pedig nincs más dolgunk, mint megtisztítani, tudatos, tiszta döntésekkel és tettekkel, és spirituális iránymutatással – amely az én esetemben a kabbalát jelenti. Ezzel együtt azt mondom: a felemelkedést a depresszióból más, vallásos vagy akár nem vallásos közegbe való tartozás is jelentheti. Hasonló célokkal, hasonló érdeklődési körrel bíró emberek számára inspirálni egymást, visszajelzést kapni és adni, ötleteket megosztani annyi, mint hátat fordítani a depressziónak. Mindannyiunknak szükségünk van rá, hogy tartozzunk valahova.
Csodarabbi Budapesten
Chaim Foox rabbi Izraelben élő, apai ágon magyar származású rabbi – így tervei közt szerepel egy budapesti látogatás is. Ha személyesen találkozna a csodarabbival, szívesen meghallgatná élőben, egy előadás keretében, esetleg személyes tanácsot kérne tőle, itt veheti fel a kapcsolatot vele.
