Egy igazán jó fesztivál receptje

Olvasási idő kb. 3 perc

Legyen minél távolabb Budapesttől, ne legyenek mainstream fellépők, és ne legyen halálra reklámozva. Mutatjuk, hol találtunk ilyet.

Hétvégén a Bor, mámor, Bénye fesztiválon jártunk, ami nagyon nem olyan, mint a szintén ekkor csúcsra járó Sziget, de Kapolcshoz vagy az Ördögkatlanhoz se hasonlítanánk. Hogy akkor mitől volt mégis annyira jó? Megpróbáltuk összeszedni a hozzávalókat, de ennél még sokkal többet árulunk el a galériában! 

1. Kell hozzá egy viszonylag kicsi település

Ez ebben az esetben Erdőbénye, amely a környező falvakhoz hasonlóan a tokaji borvidék része, ami azt jelenti, hogy - kis túlzással - minden háznál lehet bort kapni.

2. Legyen valami rendes apropója, mert a falunap azért ehhez már nem elég

Erdőbénye egy dologban gazdag (na jó, valójában van kovaföldje is, de ezt nem lehetne ilyen vendégcsalogatóan megünnepelni): a borban. Tehát borfesztivált kell csinálni.

3. Legyen kellően messze Budapesttől

A tömeg nem tesz jót a fesztiváloknak, a Szigeten is micsoda tülekedés van, hát kinek kell ez? Ide viszont csak a legelszántabbak jönnek el, főleg mert szállást is nehéz találni. Részegen vezetni meg nem buli.

Galéria ikon

28

Galéria: Tokaji borok, zempléni ízek
Fotó: Dívány

4. Legyenek jó ételek. De tényleg jók. 

Ezen a fesztiválon nem a töki pompos vagy a lángos a fesztiválkaja. Ide minden évben éttermek települnek ki, méghozzá a jó éttermek. Az Anyukám mondta szinte minden évben itt van, az Ikon idén bukkant fel először - de milyen jól tette! -, a Gigerli  helyi erőként erősítette a csapatot, és a Halkakas megjelenése is kellemes meglepetés volt.

5. Legyenek jó borok

Ha már borfesztivál, ugye. Persze ezt nem könnyű száz százalékos biztonsággal befolyásolni, de találni itt igazán jó borokat is. Az igazi "nagy" borokat azért itt sem adják olcsón, de 2500 forinttól már kapni olyanokat, amire még egy borsznob sem fintorog. És hiába a tokaji borvidéken vagyunk, mégsem az aszúkra kell gondolni elsősorban.

6. Persze legyenek jó programok is

Jazzkoncertek, gyerekprogramok, lemezbemutató és DJ-k egyaránt vannak a programlehetőségek között, de a mainstream vonal nem jelenik meg. Úgy tűnik, erre nincs is igény. És persze akad itt még a zene mellett bor-, és sajtkóstolóktól a fotókiállításon át a pincetúrákig minden más egyéb is még, amitől olyan színes és változatos tud lenni az egész.

7. Legyenek kedvesek a vendéglátók

Három napra kis túlzással az egész falu beáll dolgozni, lezárják az utcákat, parkolókat alakítanak ki, a nők pedig nekikezdenek a főzésnek.Mégsem éreztük azt, hogy csak jó képet vágnak az egészhez, a hülye pestiek meg lejöttek elfoglalni a falut, mindent kitaposnak, és részegen összehányják az árkot. Polgárőrtől az információs pultban ülő kislányig mindenki kihozta magából, amit lehetett. A falu 2009 óta rendezi meg a fesztivált, azóta csak gyakorlatot szereztek a helyiek, de szerencsére még nem fásultak bele.

8. Ne legyen megfizethetetlen

Azt nem állítjuk, hogy a Bor, mámor, Bénye fesztivál olcsó lenne, de teljesen vállalható árakon dolgozik. Igen, el lehet szállni, vannak borok, amiket decinként 1000 forintért mérnek - ami azért meredek -, de van 600 forintért is ebéd, és lehet 250-ért is jó bort találni. A napijegy 2000 forint, szállást pedig nagyjából 6000 forinttól találni egy éjszakára - de, mint mondtuk, hamar elfogynak a helyek, szóval jövőre időben kezdje tervezni, ha kipróbálná!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.