Több esélyünk van a boldog párkapcsolatra, ha elengedjük a szentimentális illúziókat.
Álmokat kergetünk tökéletes kapcsolatokról, a lelki társról, az igaziról. Az esküvőn is szeretjük azt hinni, hogy ez az, ő az, végre megtaláltuk, és mostantól boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Pont úgy, mint a mesékben. Sajnos, úgy tűnik, épp ezzel a hozzáállással csesszük el.
Arról már írtunk korábban, hogy egyáltalán nem triviális, és pláne nem a szerencse kérdése az, hogyan maradhat meg a szerelem a házasságban, és hogyan kívánhatjuk intenzíven a másikat, hosszú együtt töltött évek után is. Írtunk ezekben a cikkekben olyan kapcsolatgyilkosokról, mint a rutin, a megszokás, vagy a másikkal való folyamatos összeolvadás, és persze arról is, mekkora hiba készpénznek venni a társunkat – márpedig, ha abban hiszünk, hogy megtaláltuk a lelki társunkat, éppen ezt tesszük. Kerestük, meglett, megvan, innentől meg csak szimplán szép az élet együtt, csókolom.
Egy új kutatás szerint azonban a tartós párkapcsolatoknak két eltérő megközelítése létezik. Az egyik az előbb említett megtalált igazi, a másik viszont inkább a kapcsolatra, mint folyamatra fókuszáló útitárs felfogás. Bárhogy tekintettek is a vizsgálatban részt vevők a kapcsolatukra, a boldog idők ugyanolyan csodaszépnek tűntek mindenki számára. A nehéz helyzetekben, na ott jött elő a különbség.
Azok ugyanis, akik a másikat a lelki társuknak tekintették nehezebben kezelték a hullámvölgyeket, és kevésbé is voltak elégedettek a kapcsolatukkal. Hogy az ördögbe ne? A tökéletes társsal nincs drámázás. Ha azonban a másikkal egy közös utat járunk, ha úgy döntünk végigkísérjük és támogatjuk egymást, akkor a nehéz helyzeteken is könnyebb átbillenni. Mind tudjuk, hogy van az életünkben nehezebb időszak. Miért ne lenne ez igaz a közös életünkre is?
