7 tipp, hogy jól érezze magát a munkahelyén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ne vállaljon el mindent, kerülje a feltűnő ruhákat, az idióta vicceket, és munkatársai könnyebben befogadják majd, főnökei pedig megbecsülik.

Simán tehet azért, hogy olyan munkaerő legyen, akit befogadnak és megbecsülnek munkatársai, főnökei. Ehhez nem kell mást tennie, csak néhány igen hasznos tanácsot betartani. Ezúttal hét tippet szedtünk össze, amelyek megkönnyíthetik az életét. Íme:

 

Ne pletykáljon!

Ugye ismeri a mondást: „Nagy elmék ötletekről beszélgetnek, az átlagosak eseményekről, a kis elmék másokról"  Legyen bölcs és erős személyiség, kerülje a munkahelyi pletykákat, de ha már itt tartunk, ezt az élet minden területén jobb elkerülni, így később elkerülheti a kellemetlen helyzeteket – arról már nem is beszélve, ha másokkal foglalkozik, csak saját idejét és energiáját rabolja teljesen fölöslegesen.

A pletykálók megkeseredett emberek, akik általában féltékenységből koholnak vádakat mások ellen. A munkahely egyébként sem arra van, hogy barátokat szerezzen; egyetlen dolog fontos: a munka elvégzése.

Kerülje a konfliktusokat!

Simán előfordulhat, hogy eltérő véleménye van, más a filozófiája mint kollégájának, kollégáinak, és ez általában konfliktusokhoz vezet. Próbáljon meg úgy alkalmazkodni, kompromisszumot kötni, hogy közben nem adja fel elképzeléseit, de saját maga helyett, a munkavégzés gördülékenységét helyezze előtérbe. Ha valakivel személyes problémája van, beszélje meg vele ketteseben. Higgye el, nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani. Ha mégis konfliktus keletkezne, ne hagyja, hogy ez a munka vagy a magánélete rovására menjen; kezelje higgadtan ezeket a helyzeteket, mert ez is – ahogyan a csoda is – csak „három napig” tart. Ha meg nagyon elmérgesedett a helyzet, nyugodtan keresse meg vele főnökét, és találjanak ki közösen valamit – de ez legyen a legutolsó fegyver, amit bevet…

Ne az öltözködésével hívja fel magára a figyelmet

A legtöbb cégnél elvárják a dolgozóktól, hogy csinosan, visszafogottan öltözzenek. Nagyon nagy mázlija van, ha olyan helyen dolgozik, ahol ezt nem szabályozzák. Ha pedig nem ilyen szerencsés, meg se próbáljon kitűnni a többiek közül: kerülje a feltűnő ruhákat, a mély dekoltázst és a feszülő, provokatív darabokat. Így nem fogják a többiek kipécézni, illetve kellemetlen helyzet sem alakulhat ki, mint például, hogy szexuális jellegű utalásokkal húzzák férfi kollégái.

Ne vállaljon el mindent!

Ha olyannal találják meg, ami nem az ön hatásköre, nyugodtan mondjon nemet, persze jogos hárítással. Magyarázza és szemléltesse, hogy mennyi munkája van, és hogy az új feladat a többi rovására menne. Ami igaz is. Ha meg a feladat ugyan nem tartozik a tennivalói közé, de képes elvégezni, és akar szerezni egy jó pontot főnökénél, vállalja el – persze csak akkor, ha ezzel a későbbiekben nem élnek majd vissza felettesei. Tudassa velük, hogy most megcsinálja, mert segíteni szeretne, de a jövőben erre valószínűleg nem lesz kapacitása. 

Csapatmunka? Soha!

Na, pontosan ez az, amit soha ne mondjon. Ha sikeres szeretne lenni abban, amit csinál, fogadjon el mindenkit úgy, ahogy van, és próbáljon ön is beilleszkedni, de még inkább nélkülözhetetlen tagjává válni a csapatnak. Menjen együtt ebédelni a kollégákkal, és ha nem dohányzik, akkor is elkísérheti néha őket, legyen része a csapatnak.

Kerülje az idióta vicceket

Természetesen egy-két elmés poén jól tud kijönni a nap folyamán, közelebb hozza a kollégákat, oldja a stresszt, feszültséget, de folyamatosan csak viccelődni nagyon nem jópofa. Kerülje a poéngyárosi szerepet, ne bombázza kollégáit humoros levelekkel, cukiállatos fényképekkel, főleg ne a céges levlistán. Utóbbi két dolog miatt tökéletesen hasztalan, 1: egy idő után szánalmassá válik kollégái szemében, és inkább kerülni fogják, mintsem a kapcsolatot építeni önnel, 2: ezeket a leveleket főnökei is látják és jogosan tehetik fel a kérdést: munkaidőben nem inkább dolgozni kellene? De.

Ne legyen negatív

A negatív hozzáállás nem csak a munkamorált  rontja le, de így előrébb sem jut(nak) a projekttel. Munkatársait se idegesítse fölöslegesen a problémáival – van nekik is épp elég. Szóval, ahelyett, hogy sopánkodna, vegyen ki egy szabadnapot, hogy kipihenhesse magát, ezáltal majd újult erővel kezdhet bele a feladatba.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.