Ha elhiszi, hogy változhat, egészségesebb lesz

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha hisz a változásban, mérséklődik az életében a stressz, és még egészségesebb is lesz, mondja egy friss vizsgálat.

Fatalista társaiknál jobb az élete azoknak a kamaszoknak, akik hisznek a változás képességében, abban, hogy a személyiség nem állandó, hanem fejlődik, derült ki egy nemrég végzett amerikai vizsgálatból. 

A pszichológusok első körben 158 kaliforniai középiskolás hiedelmeit mérték fel a tanév elején arról, hogy mennyire hisznek a személyiség stabilitásában, majd az év végén csekkolták az általános stressz szintjüket és a fizikai egészségük állapotát. Azok a diákok, akik erősen hittek abban, hogy az emberek változhatnak, kevesebb stresszről, alacsonyabb szorongási szintről számoltak be, jobban elfogadták önmagukat és jobb fizikai egészségnek is örvendtek. 

Ezeken az eredményeken felbuzdulva a kutatók aztán egy másik iskolás csoportnak tréninget szerveztek a tanév kezdetén. Ott arra ösztönözték őket, hogy higgyenek a változásban, abban, hogy a kirekesztés és az áldozatszerep nem állandó, nem megváltoztathatatlan állapotok, nem a személyiségből fakadnak, ahogy az sem feltétlenül rossz ember, aki kirekeszt, aki szadizza a másikat. A tanév végén aztán újra behívták a tréningen részvevőket, és azt találták, hogy a kontrollcsoporttal szemben ők mind fizikai, mind lelki síkon jobban vették az év közben felmerülő akadályokat. A vizsgálatból tehát az látszik, hogy az önmagunkhoz és a társakhoz való hozzáállás nemcsak tanítható, de ezt érdemes is megtenni, hiszen a változásba, az irányíthatóságba vetett hit kevesebb stresszel, jobb egészséggel és jobb jegyekkel jár együtt. 

És hogy igaz-e mindez? Hogy tényleg képesek vagyunk-e a változásra? Egyértelműen igen.  És most már azt is tudjuk, hogy hinni is érdemes benne. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.