Szex és munka közben alszik a fáradt magyar

Olvasási idő kb. 3 perc

A magyarok nem alszanak eleget, de legalább még rémálmaik is vannak. Íme a legújabb felmérés adathalmaza.

Nemcsak az aktív pihenés, pontosabban a nyaralás, hanem az alvás sem megy nekünk magyaroknak. Ez derült ki legalábbis a Cardo Nagy alváskutatásából, amelyhez 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálták meg. Részletek a hajtás után. 

Mennyit?

A megkérdezettek 40%-a csak 6-7 órát alszik, közel 18% 6 óránál kevesebbet. 7-8 órát a válaszadók alig több mint 26 %-a jelölt meg, kb. 16% pedig ennél több időt tölt alvással. Hány órát aludnánk, ha tehetnénk? A legtöbben 8-9 órát szánnának erre a tevékenységre.  

„A rövid alvásmennyiség szignifikáns rizikófaktora a bármilyen okból bekövetkező elhalálozásnak. Ha valaki csak napi 4 órát alszik rendszeresen a kétszerese, ha 5 órát alszik másfélszerese a kockázat a napi 7 órát alvókkal szemben, hogy bármilyen okból meghal. Ennek magyarázata lehet, hogy a rövidebb alvás időtartam, rövidebb pihenési időszakot jelez, amely a mentális egészség gyengüléséhez, szegényes életstílushoz, a fizikai kondíció romlásához, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenéséhez vezet. A hosszú tartamú alvás ugyancsak rizikófaktor. A 8 órás alvás 1,3-szoros, a 9 órás másfélszeres, a 10 órás kétszeres kockázatot jelent a 7 órát alvókkal szemben a bármilyen okból bekövetkező halálra” - mondja dr. Szakács Zoltán, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke.

Hogyan?

A megkérdezettek közel felének kb. fél órára van szüksége, mire elalszik, közel 34%-nak pár perc alatt sikerül, ám több mint 11% legalább 1-2 órát vagy még többet forgolódik előtte. Hogy mi segít ebben leginkább? Úgy tűnik, hogy a főbűnnek számító tévézés és az olvasás a favorit, illetve további praktikák, mint például, hogy elszámolás 100-ig, a gyógyteák, a meditálás, illetve a tejivás. Az elalvás persze csak a kezdet, a résztvevőknek közel 15%-a állítja csak, hogy nyugodtan alszik. Közel fele néha felébred, de általában végigalussza az éjszakát, míg közel harmadának ritkán vannak nyugalmas éjszakái, és minden apró zajra felébred. A válaszadók kb. 87%-a nem igazán frissen vagy kifejezetten fáradtan ébred, a megkérdezettek közel fele szerint viszont a matrac számít leginkább a pihentető alvásban. Közel 61% pár perc alatt felkel, viszont kb. 33%-nak kell 20-30 perc, mire ki tud kászálódni az ágyból.

Az álmok

A legtöbben (28%) nem emlékeznek az álmaikra, akik viszont igen, ott a család/barátok tematika vezet. Ha pedig álom, akkor, úgy tűnik, hogy a nagy többségénél a rémálmok nem megkerülhetőek. A motívumok között a zuhanás vezet, de az üldözés, csapdába esés és menekülni képtelenség, valamint a „szörnyűség történik a szeretteinkkel” is gyakori.

Hol? 

A válaszadók harmada aludt már el munkahelyen vagy iskolában, sokan rendszeresen, sőt még szex közben is 13% bóbiskolt már el. A megkérdezettek harmada csak a saját ágyában tud aludni, 41% egyedül szeret, míg 59% párban. Főképpen oldalt fekve alszunk vagy hason, pedig a szakértők szerint háton egészségesebb.

Min?

Legszívesebben közepesen kemény matracon (38%), memória- (31%) és biomatracon (23%) hevernénk. Ezek rugós és rugótlan változata egyaránt kedvelt, ugyanúgy mint a kemény és a puha is. A megkérdezettek háromnegyede tudja, hogy léteznek már matracok, amelyek gyógyászati segédeszköznek minősülnek. Matracvásárlásnál a legfontosabb szempontok: kényelem, egészséges alvás, minőség és szellőzés, az innováció kevésbé lényeges. A legtöbben interneten tájékozódnak, majd az üzletekben, a közeli ismerősök, barátok véleménye és a TV, sajtóhirdetések pedig nem annyira számítanak.

„Mivel az ember nem évente cseréli le a matracát, nagyon nem mindegy, hogy milyet vásárol. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy egészséges alátámasztása legyen a hátnak illetve a gerincnek. A szellőzés szintén fontos, hiszen a fekhely higiéniáját is növeli, és csökkenti az esetleges allergiás panaszokat” - mondja Fülöp Tamás, Cardo Kft. értékesítési és marketing igazgatója.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.