Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az egyik esetben a kedve lesz jobb, a másikban több lesz a motivációja. Ezt tudja a pszichológia a hírközlési sorrendről.
„Két hírem van: egy jó és egy rossz. Melyikkel kezdjem?" – valószínűleg ön is találkozott már ezzel az adrenalinpumpáló felvezetéssel, amire mindannyiunknak azonnal van válasza. Általában az, hogy kezdjük a rosszal. Legalábbis a pszichológiai kutatások szerint az emberek 88 százaléka inkább a negatív híren szeret előbb túllenni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy kedveljük, ha a dolgok jó irányba haladnak, ha azt érezzük, hogy van remény, ha hihetünk benne, hogy később jobb lesz. Ez az ösztönös taktika azonban nem feltétlenül bölcs.
Rengeteg olyan élethelyzet van, ahol egyszerre kell megküzdenünk pozitív és negatív információkkal. Legyen az egy egészségügyi vizsgálat eredményének közlése, egy csevej a főnökünkkel a munkánk minőségéről vagy akár egy párkapcsolati krízis átbeszélése. Ezekben a helyzetekben a hallgatók nagy része a rossz, míg a hír hozója sokkal inkább a jó hírekkel kezdené a beszélgetést. A beszélő ilyenkor ugyanis úgy érezheti, hogy a jó hírrel kellemesebb légkört teremt, szorongást old: legalább ad valamit a pofon előtt. De vajon milyen hatással van a hírközlés sorrendje a hallgató hangulatára, viselkedésére? Ann Nguyen, Angela Legg és Kate Sweeny kaliforniai pszichológusok kísérletükben pontosan erre keresték a választ.
Első körben a vizsgálatban résztvevőkkel személyiségtesztet töltettek ki, amire aztán hamis visszajelzést adtak, három különböző módon. Volt, hogy először a rossz, aztán a jó hírt közölték, volt, hogy megfordították a sorrendet, és olyan is akadt, amikor kizárólag a lesújtó információval rukkoltak elő. Ezután végeztek egy gyors felmérést az aktuális hangulatról, majd megkérdezték az embereket, hogy szeretnének-e megnézni egy személyiségfejlesztő videót. Az pedig, hogy ki milyen hangulatba került, és mennyire volt motivált a tanulásra, a hírközlés sorrendjén múlott.
A rossz-jó hír sorrend esetén – vagyis abban a verzióban, amit a legtöbben választani szoktunk –egyértelműen jobb kedvűek voltak az emberek. Vidámabbnak, pozitívabbnak látták a helyzetet, és az eredményeiket is jobbnak ítélték társaiknál. Ebben az esetben tehát a jó hír felülírta a rosszat. Nem véletlen, hogy ösztönösen is ezt választjuk. Ellenben azok, akik előbb kapták a jó hírt, mint a rosszat, motiváltabbak voltak abban, hogy változtassanak a viselkedésükön. Igaz, a kedvük rosszabb volt, elégedetlenebbek voltak az eredményeikkel, de épp ezért vágytak arra, hogy javítsanak mutatóikon. Ők voltak azok, akiket a személyiségfejlesztő videó is jobban lázba hozott.
Az tehát, hogy a rossz vagy a jó hírt érdemes előbb választani, a helyzeten múlik. Ha a költöztetőcég markos embere a teherautóról leeső doboz felett kérdez minket, hallgassuk csak meg a rossz hírt. A nagyi kínai vázáját már úgysem fogjuk tudni összeragasztani. Az orvosnál, a munkahelyen pedig bölcsebb, ha előbb kiélvezzük a pozitív híreket, mert ami utána jön, ahhoz valószínűleg motivációra és elszántságra is szükségünk lesz.
