Valóban bele lehet halni az összetört szívbe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kutatások bebizonyították, miszerint a megözvegyült emberek nagy eséllyel mennek a párjuk után.

Régebben csupán romantikus-tragikus történetként, vagy szimpla egybeesésként tartották számon, ha egy szerelmespár egyik tagjának halála után a másik rövid időn belül követi őt. Bármilyen hihetetlen azonban, de tényleg létezik összefüggés: egy új harvardi tanulmányban megállapították, hogy ha a férj vagy a feleség elmegy, akkor 66 százalékkal magasabb az özvegy halálozási esélye a következő három hónapban. Ami még meglepőbb: ez fokozottabban igaz a fiatalabb korosztályra.

A legújabb tanulmányban olyan 50 év feletti párokat vizsgáltak, ahol a felek 1998-ban házasodtak össze. Egészen 2008-ig követték őket nyomon, és azt vizsgálták, hogy az időközben megözvegyült résztvevők mikor távoztak el. A vizsgálat időtartama alatt 2912 haláleset történt, és a kutatás során kiderült, hogy az özvegyen maradtak nagyobb eséllyel hunytak el, mint azok, akiknek élt a férjük/feleségük.

Azt is megállapították, hogy a haláleset jellemzően – 66 százalékban – a partner elvesztése utáni három hónapban történt. 539 emberből 50 három hónapon belül hunyt el, további 44 résztvevő pedig 6 hónap és 1 év között. Korábbi tanulmányok szerint a férfiak hajlamosabbak az elhunyt feleségüket követni, viszont most nem találtak erre semmilyen összefüggést. A tanulmány kutatóinak állítása szerint ez azért lehetséges, mert figyelembe vették az illetők keresetét és vagyoni helyzetét is, ami befolyásolhatta a korábbi eredményeket.

A kutatók hozzátették, hogy bár sok vizsgálatot végeztek, pontosan nem tudják, mi is az összefüggés a megözvegyülés és az elhalálozás közt.

„Lehetséges, hogy ez a bánattal összefüggő mechanizmus, vagy a beteg házastárs ápolása betegíti meg a másikat. De az is lehet, hogy ahogy az egyik fél rosszabbul lesz, a másik egyre kevésbé fog a saját egészségével törődni”- találgat dr. S. V. Subramanian, a tanulmány vezető kutatója.

Mivel ez a vizsgálat csupán az 50 év felettieket tanulmányozta, nem teljesen világos, hogy a fiatalabbakat is így érinti-e. Viszont dr. Subramanian azt állítja, bizonyos jelek azt mutatják, hogy ez az „özvegységi-hatás” valamiért fokozottabban érinti őket.

Egyes szakértők szerint a jelenség – akár fiatalabbakról, akár idősebbekről van szó - a hirtelen megváltozott életmódnak tudható be. Például lehet, hogy eddig a házaspár sokat sétált együtt, és ez elmarad. Vagy eddig jól aludtak, és a párjuk elvesztése után már nem. Ráadásul idősebb korban már nehezebb megbirkózni a stresszel, nem beszélve arról, hogy sokan magányossá is válnak, ami csak tovább ront az állapotukon.

Két meglepő haláleset

2 héttel Mary Tamm színésznő halálát követően, a temetése utáni napon férje, Marcus Ringrose is elhunyt. A nyomozás alapján a férfi igen jó egészségi állapotnak örvendett, ám meghalt Sudden Adult Death (hirtelen felnőtt halál) szindrómában, mely lényegében egy erős érzelmi stressz miatt kialakult szívelégtelenség.

Clifford and Eva Vevea 65 évet töltött együtt, majd ugyanúgy, ugyanazon a napon, egy ágyban haltak meg, akárcsak a Szerelmünk lapjaiban.

Ha tud még ön is  hasonló történetet, akkor írja meg nekünk!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?