Ön is utál költözködni? Nincs igaza, egy költözés lehet több napos házibuliba oltott minifesztiválba oltott megtisztulás-élmény is akár - legalábbis Steiner Kristófnak.
Amikor kiírtam a Facebook profilomra, hogy költözködésbe fogtunk, több tucatnyi barátom és ismerősöm biztosított együttérzéséről, és sokan megjegyezték, hogy na, most aztán marhára nem irigyelnek. Mindeközben én a költözés minden pillanatát úgy élem meg, mintha nyaraláson, vagy legalábbis valami fesztiválon lennék - hiszen most otthon is mocskos lábbal táncolhatok a porfelhőben, tisztességes étel helyett gyorskajákkal tömöm magam, és pont annyira érdekel a rendetlenség, mintha egy Ozorán felállítottt sátorban laknék.
Ezen felbuzdulva összeszedtem a költözés 10 forradalmi aranyszabályát, amelyeket betartva komoly esély van rá, hogy nem fullad családi tragédiába a dobozolás, csomagolás, és hurcolkodás.
Nem béreltünk költöztetőt
Úgy döntöttünk, hogy saját kocsival, saját karizmainkkal, és saját tapasztalatainkat felhasználva, a saját tempónkban zavarjuk le a költözködést. Utánanéztünk, hol lehet kisbuszt bérelni, és ismerősöket is megkérdeztünk, kinek van nagyobb kocsija - mert bármily hihetetlen, még egy teljes család költöztetése is megvan pár körben. Emellett mi már napokkal a költözés előtt elkezdük áthordani a cuccainkat az új lakásba - hiszen 6-8 doboz a saját kocsinkba is befért. A dobozokat annyira pakoltuk meg, hogy ne kelljen Popeye-nek lenni a megemelésükhöz, és bár nyilván nem volt egy leányálom cipekedni, igazából még örültünk is neki, hogy - ha már nem járunk sportolni - erre a pár napra ki vagyunk téve egy kis fizikai munkának.
Kibéreltünk egy "átmeneti szállást"
Mivel úgy jött ki a lépés, hogy a korábbi otthonunkat szeptember végével el kell hagynunk, az új házba viszont csak novemberben költözhetünk be, hosszas gondolkodás után úgy döntöttük: erre a másfél hónapra visszamegyünk egyetemistába, és ahelyett, hogy rengeteg pénzt vernénk el a dobozaink tárolására meg egy apartman rövidtávú bérlésére (ami ugyebár, mindig sokkal drágább, mint a hosszú távú bérlés), kerestünk egy olcsó, de nagy szobát közel a régi lakásunkhoz. Két sarokra az épülettől találtunk is egy megosztott lakást. Ide már csak az átszelektált holmikat - könyveket, ruhákat, lemezeket, konyhai eszközöket - vittük át, és a dobozok nagy részét nem is pakoltuk ki, hogy amikor készen állunk az új házunk elfoglalására, ne kelljen újra dobozolni. Az "átmeneti szállásunk" nyilván soha nem lesz az Elle Decor címlapján - hacsak nem jön divatba a fejmagasságig pakolt dobozokkal borított fal -, de kit érdekel? Egy teljes hónapig olyan lesz, mintha ismét diákok lennénk: több időt töltünk majd a szabadban, főzés helyett falafelt és hummuszt eszünk majd, és úgyis csak aludni járunk majd raktár-lakásba.
Nem kegyelmeztünk szortírozás közben
Természetes, hogy az embernek minden kis papírfecnin, könyvön és minden egyes kicsorbult bögrén megesik a szíve, de ha így folytatjuk, olyanok leszünk, mint Köröszt, a nagymamám testvére, aki élete végére mozdulni sem tudott a saját lakásában, és ha bárki megpróbált elmozdítani egyet a befőttesüveg-gyűjteményből vagy kekszesdobozok közül, fennhangon rikácsolt, hogy őt meg akarják lopni. A tárgyak azért vannak, hogy szolgáljanak minket, nem pedig azért, hogy mi szolgáljuk őket. Aminek nincs helye, nem használjuk, nagy helyet foglal, és - ami a legfontosabb - megvagyunk nélküle, annak mennie kell. Egy többszintes könyvespolcra pillantva azt hinné az ember, 3-4 doboznyi kötete van, de pakolás közben hamar kiderül: ezt a 3-4 dobozt már egyetlen polc megtölti. Ugyanez a helyzet a lemezekkel, DVD-kkel, CD-kkel, és - fájdalom!! - a cipőkkel és a ruhákkal is. Személyes tapasztalatom az, hogy a felhamozott tárgyaink közel kétharmadának búcsút kell mondanunk, ha szeretnénk, hogy a költözés jelentősen kényelmesebb legyen. Ezzel ráadásul erősítjük a költözés kapcsán amúgy is felbuzgó "csodálatos, új életet kezdek!" érzést.
Meg se próbáltunk rendet és tisztaságot tartani
Aki még költözés közben sem tudja elengedni a tisztaság- és rendmániát, arra nagyon kellemetlen élmény vár - költözni ugyanis csakis disznó módra lehet. Pakolás közben minden tiszta por lesz, a konyhakő telis-tele lesz lábnyomokkal, a fürdőt már értelemszerűen egy hete nem glancoljuk, hiszen úgy is a távozás mezejére lépünk, az ágyneműt pedig akár minden nap cserélhetnénk, hiszen a szálló por mindent összekoszol. Ezért aztán elhatároztunk, hogy az esélytelenek nyugalmával mondunk le a tisztaságról és a rendről, és néhány napra vállalljuk, hogy dobozlabirintusok közt fogunk közlekedni, a talpunk szurokfekete, folyton prüszkölünk, és fél méter magasról öntjük a szójatejet a kávéba, mert fizikailag lehetetlen megközelíteni az asztalt. Olyan ez, mint mikor az ember Európából Indiába érkezik: akklimatizálódni és asszimilálódni kell, másként a saját hangulatunkat tesszük tönkre. Szóval a skinny jeans mehet a bőröndbe -majd előkerül a költözés végén, amikor a pakolás napjai során viselt foltos-pecsétes tréninggatya már úgyis lerohadna.
Valami összetört/tönkrement/leesett/eltűnt? C'est la vie!
Óriási mázlim van, amiért buddhista családban nevelkedtem, és gyakorlatilag minden nap elhangzott ez a mondat: "Minden mulandó." Aki egy pohár épségétől teszi függővé a boldogságát, az szinte bizonyosan csalódni fog előbb vagy utóbb. Persze mindenkinek van néhány olyan tárgya, ami számára óriási eszmei értékkel bír - ezekt érdemes egy külön erre a célra fenntartott, kibélelt dobozba pakolni, amelyet neonszínű filctollal megjelölve, kiemelt figyelemmel őrzünk. Ám a tárgyak nagy része szépen, lassan tönkremegy, és ez az élet rendje. A tányérok kicsorbulnak, könyvek szamárfülesek lesznek, a mobilunknak néha betörik a kijelzője, a szőnyeg kiszakad, és így tovább. Ami tönkrement, az elvégezte a dolgát az életünkben, vége a közös karmánknak: jó utazást neki a tárgy-mennyországba!
Feltankoltunk a kedvenc borainkból
Nem mondom, hogy merevrészegen próbáljunk meg helytállni egy olyan helyzetben, amit még józanul is kihívás elviselni, de néhány pohár habzóbor - mondjuk vörös Lambrusco - csodálatos hatással tud lenni a közhagulatra a romos lakásban. Nem én lennék, ha nem hoznám fel példának a Szex és New York című alapmű vonatkozó részletét: Samatha két üveg pezsgővel érkezett "Take or Toss", azaz "megtartjuk, vagy kirakjuk" partijára. A második pohár után előkerülnek majd az elfeledett slágerek a YouTube-ról, a harmadik pedig megajándékoz minket a tisztánlátás képességével: minél több tárgyról mondunk le, annál kevesebb melónk van még hátra. (lásd 3. pont).
Ha elfáradtunk, pihenőt hirdettünk
Nincs annál rosszabb, mint egy másodpercre pontos tervvel rendelkező családi hajcsár, aki szerint 24 óra leforgása alatt mindennek patikatisztaságúnak kell lennie, a dobozoknak pedig katonás rendben kell sorakozniuk a furgonon. Mi három kerek napot adtunk magunnak, mert tudtuk: ha napközben úgy érezzük, hogy ideje sziesztázni egy kicsit, biztosan nem fogunk megfeszülni. A hosszú kutyasétáltatások, a romhalmaz közepén történő spontán délutáni szunyák, az erkélyen eltöltött kávészünetek segítettek át minket a holtpontokon, így vallom: ha valaki nem ad lehetőséget magának arra, hogy időről időre egyszerűen letaszítsa a költözést a prioritáslista éléről, könnyedén házisárkánnyá változhat a pakolás során. Ha pedig stresszeljük a környezetünket, mindenki lassabban halad majd a melóval, ami pedig még szörnyűbb: rossz hangulatban, veszekedés közepette költözünk majd be az új otthonba. Szóval a költözés legfontosabb mantrája: nyugi, relax, chill.
Nem állt meg az élet
Attól még, hogy költözünk, nem ixeltünk ki egy hetet, de még azt a három napot se a naptárunkban. Épp ellenkezőleg: gondoskodtunk róla, hogy minden napra jusson olyan program, ami motivál minket, és feltölt kreatív energiákkal. Első nap elmentünk egy frissen anyává lett leszbikus barátnőnk kerti partijára - és bár csak egy órát maradtunk, szuper volt érezni, hogy nem zártuk magunkat doboz-börtönbe. Következő napra reggeli biciklitúrát terveztünk, másnap pedig asztalt foglaltunk egy szusi étterembe, ahová már régóta el akartunk menni, de a hétköznapi rohanás során valahogy sosem jutott rá idő - mi lehetne hát alkalmasabb pillanat erre, mint egy olyan nap, amikor "hivatalosan" tényleg semmire sincs idő?!
A lakáselhagyás napjára garázsvásárt hirdettünk
Ezt már sokadszorra játszom meg, és mindig egyformán jó móka: amikor már tényleg mindent összepakoltunk és elszállítottunk a régi lakásunkból, amire szükségünk van, bohém bolhapiacot hirdetünk meg, ahol "aki kapja marja" alapon lehet szert tenni a hátrahagyott cumókra. "BYOB", azaz "hozd a saját üveg piádat" rendszer van, a zenéről én gondoskodom, árcédula semmin sincsen - mindenki annyit hagy ott, amennyit szeretne, hiszen ha nem vinné el valaki a könyv, ruha, konyhakellék, lakásfelszerelés, és egyéb random tárgyak maradékait, úgyis az utcán végeznék. Ilyenkor Facebookon készítek egy csinos kis eseménylinket hozzá, sőt, amikor Magyarországon költözködtem, az Expresszen is feladtam egy hirdetést.
A vendégek a hátrahagyott matracokon üldögélve böngészhetik a kincseket, és vitatkozhatnak egymással, ki vigye haza a kicsorbult Marilyn Monroe-s bögrét, meg a "Hogyan tegyünk szert természetfeletti erőkre?" kötetet. A "sok kicsi sokra megy" elve itt is érvényesül: nap végére simán összejön annyi baksis, hogy csapjunk egy görbe lakásavató partit az új pecóban, vagy benevezzünk egy várva-várt Ikea-túrára.
Mindig észben tartottuk, milyen szerencsések vagyunk
Még az összes tipp betartása mellett sincs garancia arra, hogy a költözés során nem lesz mini-idegösszeroppanás, drámázás, és nem merül fel a "miért kellett egyáltalán belekezdenem?!" gondolata. Éppen ezért a leglényegesebb dolog észben tartani: aprócska kellemetlenség ez ahhoz képest, milyen csodálatos élmények várnak ránk az új otthonunkban. Mindeközben az is fontos, hogy a régi lakásból se akarjunk fejvesztve menekülni - inkább idézzük fel a legszebb emlékeket, amelyek ide kötnek. Pakolás és dobozolás közben üdítő élmény sztorizgatni arról, hogy "ezt a fotelt Zsuzsival találtuk az utcán", "Dorka ötlete volt, hogy lógassunk színes égősort az erkélyre", "milyen vicces volt, amikor Gary színes köveket ragasztott a konyhapadlóra, és nem tudtuk kinyitni tőlük az ajtót", vagy "emlékszel, amikor az esküvőnk éjszakáján kilenc barátunkkal aludtunk itt szanaszét heverve?"
A költözés során minden reggel meditáltam, Yehuda Berg Isten 72 Neve című könyvét használva. Az egyik meditáció mellett - amelynek célja, hogy bizonyosságot ébresszen bennünk bizonytalan időkben is - ez állt: "A kiteljesedés egyik kulcsa, hogy tudatosan felidézzük magunkban a megbecsülés érzését. Mikor görcsösen várjuk, hogy az életünk egy következő szintre lépjen, képtelenek vagyunk értékelni, amink van. Túlságosan leköt minket, hogy folyton többre vágyunk, így aztán krónikus elégedetlenségben szenvedünk." A legstresszesebb élethelyzetben sem szabad megfeletkezünk a háláról az iránt ami már a miénk - másként hogyan is érdemelhetnénk többet?
