8 élénkítő ital kávé helyett

Olvasási idő kb. 4 perc

Váltson a kávéról egzotikus és finom teafélékre, amikkel az élénkítő hatás mellett egy rakás egyéb értékes hatóanyagot is kap.

A legtöbben el sem tudnák képzelni az életüket kávé nélkül. Ahhoz nyúlnak reggel, hogy valahogy életet tudjanak lehelni magukba, munka közben, hogy minél jobban fogjon az agyuk, és van, aki hazaérve is, hogy legyen ereje az otthoni műszakhoz. Pedig egészségük szempontjából ez nem a legjobb megoldás, hiszen a mai agyonturbózott kávék akár károsak is lehetnek. A jó hír viszont az, hogy ők is számtalan lehetőség közül választhatnak, ha frissek és egyben egészségesek is szeretnének lenni.

„A kávé, mint igazi kávé - tehát nem a tejszínes, tejes, tejszínhabos, tejhabos csodák - mértékkel fogyasztva egyáltalán nem rossz, mivel rengeteg pozitív vonzata van: gyorsít, élénkít, véd a 2-es típusú cukorbetegségtől, illetve nagyobb mennyiségben vízhajtóként funkcionál. Ezeken kívül fontos megemlíteni azt a kevésbé ismert tényt, hogy megelőzi a rák bizonyos fajtáinak (szájüreg-, nyelőcső-, torok-, mell-, prosztatarák) kialakulását, véd a Parkinson-kórtól, és jó hatással van a májra és a szívre is. Ez utóbbi viszont csak a papírfilterrel szűrt kávékra igaz, ugyanis a papír kiszűri a kávénak bizonyos komponensét (cafestol) mely magas LDL koleszterinszintet eredményez – mondja Fekete Boglárka táplálkozási szakértő.

A fő probléma tehát napjaink kávéfogyasztási kultúrájával az, hogy nem az igazi feketét isszák a legtöbben, hanem keverik mindenféle egyéb hozzáadott ízfokozóval: tejjel, tejszínnel, különböző ízű szirupokkal, cukorral, tejhabbal. Az szakember az instant kávéktól is óva int: ezekből ugyan pillanatok alatt kellemes ízű italt lehet készíteni, de rengeteg akril-amidot tartalmaznak, mely valójában erős idegméreg, illetve rákkeltő hatású kémiai vegyület.

Kávé nélkül is fel lehet élénkülni

A hagyományos, valódi fekete kávé jellegzetes ízét sokan nem szeretik, ezért nyúlnak különböző ízmódosító megoldásokhoz, mivel a kávé hatásáról ugyanakkor nem szeretnének lemondani. Pedig ma már számos olyan ital van forgalomban, melyekkel ugyanúgy össze tudja kapni magát.

Zöld tea

A zöld tea az egyik legnépszerűbb kávéhelyettesítő, mely nemcsak élénkít, de még egészséges is. Igaz, egy valódi kávéfüggőnek jó sokat kell inni belőle, hogy egy kávényi koffeint összehozzon, cserébe viszont rengeteg más hasznos adalékot is juttat vele a szervezetbe.

„Kétségtelenül egészséges alternatíva, ha valaki nem a kávé ízét keresi, hanem a serkentő hatását. A zöld teában is van koffein, igaz nem olyan mennyiségben, mint a kávéban. Antioxidáns tartalma viszont jelentős, emellett kiemelkedő mennyiségű katechin nevű flavonoidot is tartalmaz, mely széleskörű gyógyhatásairól ismert” - mondja a szakember.

Rooibos tea

Mostanában a Rooibos tea is kezd előretörni a zöld tea mellett, ami nem véletlen, hiszen élénkítő hatása mellett méregtelenít, ráadásul feldolgozása 100 százalékban természetes módszerekkel zajlik. Ásványi anyagokban kifejezetten bővelkedik, mivel nagy mennyiségben tartalmaz kálciumot, cinket és magnéziumot, valamint jó hatással van az emésztési folyamatokra is. Menstruációs görcsök ellen is hatásos, sőt, magas antioxidáns tartalma miatt segít a fiatalság megőrzésében és a rák kialakulásának megelőzésében.

„A Rooibos egy Dél-Afrikai cserje féle, melyből leggyakrabban teát készítenek. Előnye a kávéval és a zöld teával szemben, hogy nincs benne koffein, illetve csak minimális mennyiségben tartalmaz csersavat, ami sokaknál gyomorbántalmakat okoz. Népszerűségét az mutatja a legjobban, hogy újabban elkezdtek eszpresszót, tejeskávékat és kapuccsínókat is készíteni belőle” - teszi hozzá Fekete Boglárka.

Édesgyökértea

A táplálkozási szakértő szerint ez a tea amellett, hogy remekül energetizál, stimulálja a mellékveséket és erős görcsoldó is egyben. Jótékony hatásai azonban ezekkel még nem érnek véget, mivel szokták alkalmazni köhögéscsillapításra, valamint nagy előnye, hogy gyulladáscsökkentő is. Azt azonban nem árt tudni, hogy magas vérnyomásban szenvedők, illetve terhes nők inkább válasszanak mást!

Gyömbértea

Nagyanyáik korában a gyömbért megfázásra, hányingerre és emésztési problémákra is használták, azonban egy kevés mézzel megbolondítva ihatja élénkítőként is, ráadásul a memóriát is javítja! A B-vitamin család szinte minden tagját tartalmazza, így jó hatással van az idegekre, tehát hétfő reggelente nagyszerű választás lehet.

Chai tea

„Az indiaiak nagy kedvence, ami valójában fekete tea és indiai fűszernövények (pl. ánizs, kardamon, gyömbér, faháj) keveréke. Hatása ezért olyan, mint a fekete teáé, és növényi tejjel kifejezetten kávéhoz hasonló, ez a chai latte” - mondja a szakértő. Külön jó oldala ennek az italnak, hogy nem csak energetizál, de méregtelenít is.

Karob

A karob egy kakaóhoz hasonló ízű, tejeskávészerű ital, amit a szentkánoskenyérfa terméséből állítják elő. A kakaóval ellentétben ez nem tartalmaz teobromint, mely nagy mennyiségben mérgező anyag, ráadásul ez glutén-és laktózmentes is. Nagyon gazdag viszont vitaminokban és antioxidánsokban, így az egész szervezetre jótékony hatással van. Leginkább instant kávé helyett ajánlják.

Búzafűlé

Bár a szakértő szerint az íze miatt eléggé megosztó, azonban a búzafűlé az egyik legjobb energetizáló és frissítő ital, rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A zöld teához hasonlóan igazán széleskörű hatással rendelkezik: többek között méregtelenít, segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert, valamint beindítja a szervezet öngyógyító funkcióit.

Schisandra tea

„Kínai kúszómagnóliaként, illetve ötízű gyümölcsként is ismert, mely a hagyományos kínai gyógyászat egyik kedvelt növénye, mivel stabilizálja a vércukorszintet, valamint jó hatással van a memóriára is” - mondja Fekete Boglárka. Ezen kívül növeli a fizikai és szellemi teljesítőképességet, így akár sportolás előtt is bátran fogyaszthatja.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?