Térdelj először bele!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ingyenes önvédelmi képzést indítottak nőknek Zuglóban. Tökönrúgás, kézfeszítés, pofon hatástalanítás.

Mostanában majdnem minden hétre jut legalább egy olyan hír, amiben eltűnt nőről számolnak be, vagy hogy lányokat támadtak meg az utcán. Az Őrmester NyRt.-nél éppen ezért úgy döntöttek, hogy ingyenes önvédelmi képzést indítanak nőknek. Heti egyszer, szerdánként, fél hattól tartanak órákat az Ógyalla téri székházban. Az egyik ilyen képzésen mi is részt vettünk, hogy megtudjuk, pontosan miről is van szó, és hogy mindenki eldönthesse ebből, érdemes-e, akar-e részt venni egy ilyenen.

A legfontosabb az éberség

Mivel az önvédelmi képzés csak nemrég indult, és a hirdetését se vitték túlzásba, összesen csak három fiatalabb lány jelent meg, ráadásul a legfiatalabbnak korábban el is kellett mennie. Ahogy Kincs Gergő, az eheti edzés levezetője elmondta, az előző néhány alkalmon megjelent még két idősebb hölgy is, ők azonban most valamiért kihagyták az edzést. Így aztán meglehetősen családias hangulatban zajlott a képzés, ami persze nem baj, a kisebb csoportokért nyelvtanulásnál még kifejezetten rajongani is szoktak. Itt is jól jött, legalább mozdulatról-mozdulatra tudta irányítani és javítgatni a csekély számú résztvevőt az edző.

Természetesen minden úgy zajlott, mint egy testnevelésórán, illetve bármilyen edzésen. Rendes bemelegítéssel kezdtek: vállkörzés, karkörzés, bemelegítő körök futása, így tovább. "A legfontosabb az éberség" - magyarázta például közben Kincs Gergő, aki egyébként évekig bokszolt korábban. Az első - már önvédelmi - gyakorlat pedig nem is lehetett más, mint a máig leghatékonyabb fegyver, minden küzdősportok legősibb (és egyben valamennyire talán ösztönös) mozdulata, a tökön rúgás. Ezt bokszzsákokkal gyakorolták, bár közben Kincs mondogatta, hogy próbáljanak meg azért az ellenfél szemébe nézni. Úgy kevésbé kiszámítható.

Ezzel nem is volt sok probléma, következett a második mozdulat, aminek a lényege az volt, hogy begyakorolják, mi a teendő, ha a támadó már belépett az intimszférába, és megragadta az áldozat nyakát. Egy nagy köríves mozdulattal kellett volna kicsavarni a támadó kezét, aztán a könyökénél megfogni, és a földre vinni őt úgy, hogy kifeszítik a kezét. Itt aztán már jöttek ki problémák. "Ne te menjél le, hanem őt feszítsd és nyomjad", vagy "ha nem bírsz vele, ha nagyon erősen szorít, akkor térdelj először bele", illetve "ha nagy a gond, akkor még mindig bele tudsz nyúlni a szemébe" - hangzottak Kincstől a tanácsok.

Van-e értelme?

A két lány, Barbi és Melina nem sportoltak korábban, szerencséjükre nem is támadták még meg őket, de egyikőjüknek van olyan ismerőse, akit viszont már igen. Ahogy Kinccsel harcoltak - aki próbálta rávenni őket, hogy legalább a mellkasára sózzanak egyet oda, amikor megpróbálják elhárítani az egyik, pofozást imitáló támadást -, úgy tűnt, hogy eddig valószínűleg eléggé kiszolgáltatottak lettek volna hasonló helyzetben. Vannak olyan emberek, akiktől teljesen idegen az erőszak, és látszólag egyikőjük is közéjük tartozott. A lányok az edzésen jól érezték magukat, és legalább - ha erősen lebutított formában is, de - találkoztak test-test elleni küzdelemmel, ami később azért bőven meg is térülhet.

Hogy egy ilyen edzésnek lehet-e értelme? Ahogy láttuk, kétségtelenül igen, már csak a másfél órás mozgás miatt is. De a tanultak miatt is: ezek nagyon egyszerű technikák, és ahogy Kincs Gergő a Díványnak említette, otthon is lehet gyakorolni őket. Szeretnék később továbbfejleszteni az anyagot, megmutatni, mit lehet tenni késes támadó ellen, vagy hogyan próbálhatják megfutamítani a támadókat. Addig azonban általános tanács, minden nőnek, hogy legyenek nagyon óvatosak, figyeljék, hogy nem követik-e őket, ha pedig úgy érzik, hogy igen, akkor próbáljanak valami nyilvános helyre menni: akár egy szórakozóhelyhez, akár egy éjjel-nappalihoz vagy gyorsétteremhez, és innen segítséget hívni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.