5 dolog, amit kerüljön, és jó napja lesz

Olvasási idő kb. 3 perc

Kerülje a nagyítós tükröt, a neonfényt, a komputeres bőranalízist, a rossz megvilágítást, és ne dőljön be a photoshopnak.

A tükörbe nézve olykor bárki érezheti úgy, hogy volt már jobb formában is, sőt vannak napok, mikor egyenesen arra jut, jobb, ha tükörbe se néz többé. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban annyira elkeserítő a helyzet, van, hogy csupán a körülmények okolhatóak a látványért. Mindenki tudja, mik ezek a körülmények: lehet a kialvatlanság, lehet egy durva másnaposság, lehet szimplán a hétfő. A Huffington Post szerint azonban lehet például maga a tükör. A lap összeszedett további négy olyan rizikófaktort, ami nem tesz jót az önbecsülésnek, kerülje el őket, és máris jobban indul a napja!

1. Ne használjon nagyítós tükröt, kivéve, ha a szemöldökét szedi!

A kozmetikai boltokban számtalan nagyítós tükröt kapni, ha azonban túlságosan gyakran használ ilyet, könnyen romba dőlhet az önbizalma. Ha már egyszer is megkémlelte magát egy ilyenben alaposan, akkor nem is kell nagyon magyarázni, hogy miért. Ha még nem találkozott vele, segítünk: egyrészt szembeszöknek olyan hibák is, amiket szabad szemmel lehetetlen volna észrevenni, másrészt a meglévőeket is aránytalanul eltúlozza, így első ránézésre igencsak elkeserítő látvánnyal szembesül az, aki egy pillanatra is belenéz.

2. Ne tegyen neonfényt a fürdőszobai tükörhöz!

Ezeknek az égőknek a fénye igen csalóka, mivel olyannyira éles, fehér fényt árasztanak, hogy mindenki zombinak tűnik tőlük! Így nem elég, hogy az ember egóját rombolják, de még az alapozást is könnyen elronthatja miatta. Hogy valós képet kaphasson magáról, a természetes napfény színéhez közel álló spektrumú égőt használjon helyettük, Ira Levy világítástervező szerint ilyen például az MR 16-os halogén izzó.

3. Ne csináltasson komputeres bőranalízist!

Lehet, hogy valóban alapos és pontos eredményeket tár elénk egy-egy arcbőrvizsgáló szerkezet, valahogy soha nem az a végeredmény, hogy bőrünk állapota tökéletesebb nem is lehetne. Ha túlzottan szakszerűen szembesül pórusainak méretével, a bőre hidratáltságának katasztrovális állapotával, olajtartalmával, ráncainak számával, az csak arra jó, hogy reménytelenül öregnek, és rondának érezze magát. További veszélyforrás, hogy ha ilyenkor kompenzálásképp gyorsan megvásárol valami eszelősen drága krémet/kezelést kétségbeesésében, a hónap hátralévő részében még csórónak is érezheti majd magát.

4. Kerülje az alulról érkező megvilágítást!

Mindenki emlékszik gyerekkorából arra a trükkre, mikor egy áll alá helyezett, világító zseblámpával egy pillanat alatt ijesztő szörny lett a legismerősebb arcból is. Stephen Dantzig, a Lighting Techniques for Fashion and Glamour Photography című könyv szerzője azt tanácsolja, ha a lehető legjobb formáját akarja mutatni, akkor kerülje az olyan helyeket, ahonnan alulról jön a fény. Az emberi szem ugyanis ahhoz van hozzászokva, hogy a fény felülről jön (lásd napfény), így ilyen mód látja a világot. Alulról jövő megvilágítás esetén az arcnak olyan részei vetnek árnyékot olyan helyekre, ahová természetes fény esetén soha nem esne, a végeredmény így szokatlan, és mindenképp előnytelen.

Emellett azonban az sem jó, hogy ha élesen fentről kapja a fényt (ezért nem engedi meg sok sztár azt sem, hogy déli napsütésben fényképezzék őket): a végeredmény karikás, beesett szemek, óriási orr, az orr árnyékában eltűnő száj.

Épp ezért lehetőleg fürdőszobájában is úgy oldja meg a világítást, hogy legyen egy lámpa a mosdókagyló közepe felett, és legalább az egyik oldalon (optimális esetben mindkét oldalon) továbbiak.

5. Ne hasonlítgassa magát a magazinokban-filmeken látható jónőkhöz!

Bár egyes elméletek szerint jót tesznek a nők önbecsülésének a túlphotoshopolt modellek, ez szerintünk a ritkább. Ha önt inkább kétségbeejti, hogy esélye sincs úgy kinézni, ahogy ezek a lányok a címlapokon (vagy legalább egy átlagos hollywoodi színésznő egy átlagos vörösszőnyeges eseményen), akkor gondoljon csak bele: ha önnek is lenne egy külön szépségcsapata stylisttal, fodrásszal, sminkessel, kozmetikussal, személyi edzővel, dietetikussal, és ingyen ruhakölteményeket küldözgető divattervezőkkel, akkor nem készülnének önről is ugyanilyen fotók? Dehogynem.

Az is jobb kedvre derítheti, ha megnéz néhány hírességet smink és belőtt frizura nélkül. Nézegesse például kicsit Gwyneth Paltrow-t ezeken a fotókon: valóban ő lenne a világ legszebb nője?! Ugye, hogy máris jobb napja van?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.