Konyhakert a teraszon: ültessen epret a paradicsom alá!

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy nagyobb virágládában megtermelheti magának a zöldséget, és azt is megmondjuk, miket tud összeültetni.

Növényeket nevelni jó dolog, főleg, ha az ember nem csupán gyönyörködik bennük, hanem fogyasztja is a saját terményeit. Ennek az se akadálya, ha nincs kertje, vagy túl messze volna a legközelebbi közösségi kert: már a teraszán is remek veteményest tud magának kialakítani!

Miket lehet virágládában termeszteni?

Hely függvényében lényegében bármit, kivéve persze azokat, amelyeknek mélyre nyúlik a gyökere, mert ehhez valóban mély földre is volna szükség. Ezen kívül persze az is számít, és mielőtt nekiesne az ültetésnek, járjon is utána, hogy az adott növénynek milyenek az igényei: mennyire tűri a szelet, vagy a tűző napot.

„A balkonon való termesztés, növénytartás fő problémája sokszor a tűző nap, ennek következtében pedig fennáll a kiszáradás és az égés veszélye. Mindenképpen olyan helyet kell választani, ahol nem süt egész nap a nap, tehát van szűrt árnyék a növény felett, vagy bőségesen tudjuk öntözni reggel-este” – fekteti le az alapokat Megyeri Szabolcs kertészmérnök. Tehát első körben a legfontosabb, hogy nézze meg a terasz adottságait, és az alapján válassza ki a szóbajöhető növényeket.

Ezeket válassza napos teraszra: zöldségnövények, paprika, paradicsom, tök, uborka, fűszernövények, szamóca, konténeres gyümölcsfák.

Ezeket válassza árnyékosabb teraszra: saláta, terek, rebarbara, spenót, sóska.

A veteményest ültetheti balkonládába, cserépbe, dézsába, sőt, magot-palántát akár tejfölös pohárba is lehet tenni. Egyre azonban ügyeljen: a magok, palánták sem tudnak megfelelően csírázni, fejlődni pangó vízben, de csontszáraz talajban sem, tehát biztosítsa a víz elfolyását, sose álljon rajtuk fölöslegesen.

Fűszernövények: általánosságban elmondható, hogy a fűszernövények a legstrapabíróbbak, ezen belül is a rozmaring, a bazsalikom, menta, a petrezselyem, illetve a majoranna a legkönnyebben életben tartható. Ha nem elég a helye, akkor természetesen ezeket ültetheti egymás mellé is. "Például a magasabbra növő fűszernövényeket (pl. levendula, kapor,rozmaring) társíthatja alacsonyabbakkal -pl. kakukkfű- melyek kevésbé bokrosodnak. Azonban összeültetésnél fontos, hogy mentát csakis egymagában tartson, mivel gyorsan terjed, gyökérről sarjad, így idővel mindent beborít és elnyom."- mondja a kertészmérnök.

Gyümölcsök: amennyiben szeret kertészkedni, és némivel macerásabb melót is bevállal, úgy akár saját gyümölcsöse is lehet a balkonon. Ehhez persze a virágládánál nagyobb edény kell, de ha van egy nagyobb dézsája, akár citrom- vagy narancsfát is ültethet bele. Itt azonban tényleg lényeges, milyenek a terasza adottságai, ilyen mediterrán növényeket olyan helyre tegyen, ami szél- és huzatmentes, viszont napsütötte. Ezen kívül persze más gyümölcsöt is lehet nevelni nagyobb cserépben vagy dézsában, például mini kivit, ribizlit, vagy akár málnát.

Zöldségek: a teraszon lévő zöldségek közül talán a leggyakoribb  a paprika és a paradicsom. Termesztésük hasonló, mint a kertben, tehát a palánták mellé szúrjon be egy karót, hogy meg tudja magát tartani a növény. Fontos, hogy széltől védett, napos helyet keressen neki. Amennyiben terasza inkább félárnyékos, akkor válasszon helyette inkább retket, aminek valóban kevés hely kell, akár egy balkonládában is nevelheti!

Tipp: amennyiben több információra lenne szüksége, vagy több, különleges növénnyel szeretne megismerkedni, akkor látogasson el a MonJardin oldalára, ahol hasznos tanácsokkal gazdagodhat!

Helytakarékos összeültetés

"Ha helytakarékos szeretne lenni, akkor akár egymás alá is lehet növényeket telepíteni: az eper például a tojásgyümölcsök, vagy bogyósok alatt is megfér, de ugyanígy lehet fűszernövényeket, és virágokat is társítani zöldségek, gyümölcsök alá. Azonban bármit is termeszt, arra mindenképp ügyeljen, hogy a lombozat ne boruljon össze, illetve itt is fontos figyelembe venni, hogy azonos igényűeket tegyen egy helyre!”- magyarázza a kertészmérnök.

Paprika és paradicsom esetében például az a legjobb, ha olyan növényeket keres melléjük, melyek beterítik a talajt, mivel mindekettő felfele nő, így "takaró" nélkül a talaj alatta könnyen kiszárad és gyomosodik. Tehát amennyiben van elegendő hely, akkor célszerű tökkel, babbal, borsóval összeültetni, ha pedig konténerben, vagy kisebb helyen termeszti, akkor válasszon inkább sóskát, spenótot, fűszernövényeket, retket, metélőhagymát vagy akár szamócát melléjük!

Fontos a tápanyagdús föld

„Az ültetéshez a virágföld-komposzt keverék az ideális. Komposztként lehetőleg érett marhatrágyát, vagy egyéb érlelt trágyaféleséget használjon, illetve talajlazításként és a víztartó képesség javításként tőzeget is keverhet a termesztőközegbe. Homokot is lehet talajlazítóként kis mennyiségben a földhöz keverni, de inkább csak palántázáshoz, keltetéshez” – tanácsolja a szakember.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.