Olcsó és méregdrága is lehet a kávépárnácska

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akit nem érdekel a friss pörkölés, és nem akar sokat cicózni a kávéval, annak érdemes a podos kávét választani. Megmutatjuk a kínálatot.

Jó kávé sokak szerint csak és kizárólag frissen őrölt kávéból készülhet, melyet a megfelelő nyomással rendelkező gépen engedünk át, és persze az sem mindegy, milyen kávét veszünk. Mások szerint totál megfelelő a kapszulás verzió, vannak akik viszont a podos verzióra esküsznek.

A teljes átjárhatóság

A podok, azaz kávépárnácskák nagy előnye a kapszulákkal szemben,, hogy nem kizárólag egyfajta kávéfőzőmérkéhoz köthetőek, tehát azok is bátran használhatják, akik félnek az elköteleződéstől, vagy nem ragaszkodnak egy adott márkához. Az E.S.E (easy serving espresso) jelölésű párnák bármilyen podos gépbe jók, így a megkötöttséget nem tűrők is találnak megfelelő kávét, a választék pedig meglehetősen széles. Az egyetlen csavar a dologban, hogy számos cég forgalmaz még párnákat, de azok nem minden esetben passzolnak az ESE rendszerű főzőkbe. A különbség a két szisztéma között az, hogy míg az ESE rendszerben keményre van tömörítve a kávé, addig a "hagyományos" párnák esetében nem (ilyen pl. a Senseo kávé).

Podok tipusai

Az angul nyelvben podnak nevezett párnácskáknak több fajtája is létezik. Az E.S.E feliratot tartalmazó párnák szabványosítottak, azaz felcserélhetőek egymással. Onnan lehet őket felismerni, hogy keményre tömörítettek. A "sima" párnácskák megrázhatóak, nincs bennük összepréselve a kávé. Ebben az esetben a párna puhább, nem tömör. Az átmérő határozza meg, hogy belefér-e a kávégépbe.

Ennek amiatt van jelentősége, hogy a tömörített kávét főző gépek 9 bar nyomással működnek, míg a másik párnát használók kb. 1 bar nyomással préselik ki a vizet, így ha a két párnát felcseréljük, katasztrófa lesz a végeredmény.

Persze a párnácskák minősége és íze gyártótól és beletöltött kávéfajtától függően is eltérő, ebben mindenkinek magának kell megtalálnia a megfelelőt. Szintén kérdés, hogy milyen főzőt érdemes választani hozzá. Vannak már olyan kávéfőzők, melyekkel darált és podos kávét is lehet főzni, utóbbit egy fémtartály belehelyezésével.

A podos kávé előnyeit a kávégyártók is felismerték, ezért piacra dobták őrölt kávéik párnácskás verzióját.

Az árak nagy eltérést mutatnak, 51-500 forint közötti szórást mutat egy kávé ára, az utóbbi esetében azért ilyen magas az ár, mert a jamaicai Blue Mountain hegységből származó kávéról van szó. Nagyon sok olyan cég is árul párnácskákat, melyeket itthon inkább csak a kávé iránt érdeklődők ismernek. Érdemes ezekért barista boltokba elzarándokolni, és kipróbálni párat.

Az E.S.E rendszerű kávék közt az egyik legismertebb az Illy, amely a kapszulás és őrölt mellett ezt a piaci szegmenst is megcélozta, láthatóan sikerrel. A kávék nagyságrendileg 105 forintba kerülnek adagonként, koffeinmentes, sima és sötét pörkölés közt lehet választani.

Hagyományos párnák

A párnácskák kissé a teafilterre hasonlítanak, de minőségileg nem összehasonlítható a kettő. Ezeket sok helyen lehet kapni, de mindenképp meg kell nézni, hogy átmérőben passzol-e egymáshoz a gép és a párnácska.

A Senseo-hoz a Philips gyárt gépet, ezek 30.000 forinttól kaphatóak. A gépbe azonban nem csak Senseo párnát lehet tenni, hanem számos másikat. Kapható univerzális kávépárna-helyettesítő is, 4 db 2800 forint körüli áron, ezekbe töltve bármilyen őrölt kávét lefőzhetünk a párnás gépeken.

Senseoból számtalanféle kapható a reggeli kávétól a cappucinoig, de van vaníliás és karamelles ízesítésű is. Ezeket a hipermarketeken kívül a műszaki áruházak is forgalmazzák.

Név ár/db csomagár kávé fajtája Hol kapható
MELLANROST 33,- 1190,. arabica/robusta IKEA
Classique 21,- 769,- n.a. Auchan
Guatemala/Brazil 24,- 429,- n.a Auchan
Dallmayr Classic 52,- 5250,- arabica webáruházak
Contal 25.- 499,- n.a. Penny Market
Alnatura (bio) 49,- 899,- arabica DM
Senseo regular 55,- 980,- arabica hipermarketek
Segafredo Emozioni 72,- 1300,- arabica webáruházak
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.