Barna zsírral az elhízás és a diabétesz ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kutatók nemrégiben rájöttek arra, hogy zsírátültetéssel véget vethetünk a cukorbetegségnek, sőt még fogyhatunk is általa!

Az elhízás az egész világon népbetegségnek számít, a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás következtében. Hogy valamelyest csökkenteni tudjuk testsúlyunkat, a diéta-sport kombón túl több, drasztikusabb megoldás is létezik, kezdve a zsírleszívástól egészen a gyomorgyűrűig. A beavatkozások többségében a cél az, hogy eltüntessék a zavaró zsírszöveteket, vagy legalábbis mérsékeljék azok kiterjedését. Azonban nemrégiben a tudósok egy új ötlettel álltak elő, ami akár a cukorbetegség ellen is felveheti a harcot – ez pedig nem más, mint a  barna zsír transzplantáció.

Mik azok a barna zsírok?

Kevesen tudják, de az emberi testben többféle zsír van: az egyik a káros fehér zsír, mely a mértéktelen étkezések miatt a bőr alatt megtelepszik, hatalmas hasat és széles csípőt eredményezve, ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásáért is közvetetten felelős. Emellett pedig ott van a kevesebbet emlegetett barna zsír, ami hőt termel, és sajnos lényegesen kevesebb van belőle, mint a káros társából.

„A barna zsírszövet a csecsemők szervezetében jóval nagyobb arányban fordul elő, mint felnőtteknél, hiszen elsődleges szerepe a megfelelő hőháztartás fenntartása. Hálózatos formában található (felnőttekben főként csak a nyaki tájékon), míg a fehér típus bizonyos területekre koncentrálódik (has, fenék, comb, csípő). A barna zsírok kalóriaégető funkcióval is rendelkeznek, így aktivizálódásuk következtében nő a szervezet zsírégetése. Az életkor előrehaladtával sajnos mennyiségük csökken, míg a fehéré viszont egyre csak nő” – foglalta össze Barcza Zsuzsanna dietetikus.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy vannak olyan alkatok, akik több barna zsírral rendelkeznek, mint mások. Nem meglepő módon ez az alapvetően vékonyabbakra igaz, és ez az oka, hogy léteznek olyan irigyelt nők, akik annyit tömhetnek magukba, amennyit csak akarnak, mégsem látszik meg rajtuk, míg a kevésbé szerencsések a levegőtől is híznak. A jó hír azonban az, hogy a barna zsírsejtek működését lehet aktiválni, ami segíthet a fogyásban.

Már régóta ismert, hogy úgy tudjuk ezt elérni, ha lejjebb vesszük a fűtést, illetve ha kevesebb ruhát hordunk, mivel így a testünk rá van arra kényszerítve, hogy jobban melegítse magát.

A bostoni Joslin Diabetes Központ kutatói azonban egy lépéssel tovább mentek, és azt vizsgálták, mi lenne, ha egyszerűen átültetnék ezeket a barna zsírokat. A tudósok rájöttek, hogy ezzel nem csupán jelentős súlyvesztés érhető el, hanem az inzulin érzékenység is javul, csökkentve ezáltal a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Továbbá azt is bebizonyították, hogy a transzplantációnak köszönhetően olyan hormonok kerülnek a véráramba, melyek képesek szabályozni a szervezet anyagcseréjét.

Egy vizsgálatban dr. Laurie Goodyear és kollégái barna zsírt ültettek át normál testsúlyú egerekbe. Az egyik csoportjuk megfelelő, a másik részük magas zsírtartalmú étrendet kapott. Nyolc és 12 héttel a beavatkozás után mindnél javulás következett be: egyrészt fokozódott az inzulin-érzékenységük, másrészt csökkent a testsúlyuk.

A Journal of Clinical Investigation folyóiratban a kutatók leírják, hogy pillanatnyilag a kérdés az, hogy hogyan lehetne mindezt alkalmazni a cukorbetegség megelőzésében. Jelenleg azt tanulmányozzák, hogy miképp lehetne egyes fehér zsírokat a barna hatásaival felruházni. A Columbiai Orvostudományi Egyetem tudósainak ezt sikerült is, egy TZDs nevű gyógyszercsoporttal, melyet olykor a 2-es típusú diabétesznél használnak, hogy csökkentsék a vércukorszintet.

Prof. Domenico Accili, a kísérlet vezető kutatója szerint a fehér zsírok barnává tétele az elhízási járvány egy igazán vonzó terápiás lehetősége lenne, azonban egyelőre sajnos nem biztonságos, mivel megnöveli a májmérgezés, valamint a csontritkulás esélyét.

Tippek, hogyan aktiváljuk a barna zsírt

Michael Symonds, a Notthingami Egyetem professzora a következőket javasolja a barna zsír aktiválása érdekében:

  • vegye lejjebb mindenhol a fűtést! Amennyiben a tél közepén is rövidujjú felsőben mászkálunk, akkor túl meleg van a lakásban, ami egyáltalán nem segíti elő a barna zsírok működését. Számtalan kutatás megállapította, hogy a hidegebb hónapokban a legaktívabbak ezek az anyagok, így minél hűvösebb van, annál jobb! (persze csak mértékkel!)
  • adjon chilit az ételeihez, mivel a benne lévő kapszaicin szintén fokozza a működését!
  • Ne edzőterembe menjen sportolni, helyette válassza a szabad levegőt: sétáljon, esetleg fusson télen is!
  • Igyon hideg italokat, mert segítenek edzés közben szinten tartani a testhőmérsékletet!
  • Fogyasszon minél több tejterméket! Kutatók úgy gondolják, a sajt, a joghurt, a tej, mind jó hatással vannak a barna zsírra – ellentétben a nehéz, zsíros ételekkel, melyek inkább gátolják működését.
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.