Hogyan találjuk meg a legjobb nyelviskolát?

Olvasási idő kb. 3 perc

Ősszel beindul a nyelvtanulási szezon, nem véletlen, hogy a Nyelviskolák hete is pont most zajlik. Megmutatjuk, hogyan válassza ki a megfelelő iskolát, hogy ne legyen csalódás a vége.

Sokaknak a diploma mellé kell egy nyelvvizsga, ezt pedig viszonylag nehéz legálisan nyelvtudás nélkül megszerezni, ha nem lehetetlen. Másoknak a munkájuk miatt van szükségük nyelvismeretre, mert ma már az állások 61 százalékát úgy hirdetik meg, hogy angolul legalább tárgyalóképesen kell beszélni.

A jó nyelviskola persze nem olcsó, és a napi rohanásba is nehéz beilleszteni. Ennek ellenére megpróbálunk támpontot adni, hogyan lehet úgy iskolát választani, hogy ne legyen csalódás a vége. Az Eurobarométer 2012-es felmérése szerint a magyarok 65 százaléka semmilyen idegen nyelven nem beszél, két idegen nyelven pedig csak 13 százalékunk képes megszólalni. Annak ellenére, hogy az iskolákban jó néhány éve orosz helyett már legalább két idegen nyelvet oktatnak, 2005 óta 7 százalékkal kevesebben tanultak meg legalább egy idegen nyelvet.

Viszont ha egy csehvel, szlovákkal vagy egy horváttal találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy beszélnek angolul. Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke szerint számos dologra érdemes figyelni, amikor nyelviskolát választ az ember. Az biztos, hogy alapról középfokra eljutni átlagosan 400-600 órát igényel, ha viszont valaki két idegen nyelven már beszél, akkor egy harmadikat könnyebb elsajátítani.

Azt is fontos tudni, hogy a túlzó, meseszerű ígéreteknek nem szabad hinni, még akkor sem, ha egy iskola nagyon meggyőzően érvel. A NYESZE ajánlása szerint maximum 12 fős csoportot ajánlott választani, de az optimális egy 8-10 fős csoport. Sajnos tanulás nélkül nem megy a dolog, hetente 2x1,5 órát érdemes a tanulásra szánni, és emellett jó, ha valaki a tanulandó nyelven hallgatja a tévét, vagy olvas. Ha valaki szerződést köt egy iskolával, akkor gyakorlatilag egy felnőttképzési szerződést ír alá, melyben szerepelnie kell, hogy mennyibe kerül egy óra, hol a helyszín, milyen szintről hová fog eljutni, hogy van az órarend. Ha ezek nem szerepelnek a szerződésben, akkor keressünk másik iskolát.

Fotó: Monkey Business Images

Azt, hogy kinek ajánlott az egyéni és csoportos óra, attól függ, hogy milyen igényei vannak. Aki konferenciára utazik, és a szaknyelvet szeretné áttekinteni, az menjen inkább magántanárhoz, de az is, akit szorít az idő. A csoportos órák előnye viszont, hogy szórakoztatóbb és motiválóbb lehet a csoportos tanulás.

Érdemes azt is megnézni, hogy milyen a tanítási metódusa az iskoláknak. A régi módszerek, mint a grammatizáló, fordítgatós, frontális oktatás nem biztos, hogy a legjobb választás, olyan iskolát érdemes keresni, ahol sokat tud a diák az idegen nyelven kommunikálni, és jól is érzi magát közben. Az online nyelvtanulást sokan kedvelik, de ez Salusinszky szerint csak akkor lehet hatékony, ha vannak kontakt órák is, azaz a tanár és a diák személyesen találkozik egymással. Enélkül nehéz például kiejtést gyakorolni.

Aki tehát nyelvet szeretne tanulni - tegye bár ezt bármilyen célból - annak sok időt és pénzt kell rászánnia, mert csodák sajna nincsenek.

Megpróbáltuk összehasonlítani, hol mennyiért lehet tanulni. A nyelviskolákat véletlenszerűen választottuk ki, és az általános, hétköznapi kezdő angol tanfolyamok árát néztük meg. Ahol nem tüntettük fel, ott az iskola Budapesten működik, de vannak olyanok, melyek több városban is jelen vannak. Bár az ár nem elhanyagolható tényező, de nem szabad csak ez alapján választani. Érdemes körbekérdezni az ismeretségi körben, kinek milyen tapasztalatai vannak a nyelviskolákkal, hol sikerült nyelvvizsgát szerezni, és hol érte csalódás. Mi pedig arra bíztatjuk Önöket, írják meg nekünk, mely iskolával voltak elégedetlenek, és melyikre emlékeznek örömmel vissza.

Nyelviskola óraszám ár ár/óra Kedvezmény
 Katedra 64 68680 Ft 1073 Ft Egyben fizetéskor 7,28%
 Euro 96 49900 Ft 520 Ft -10000 Ft
 Tudomány 36 44900 Ft 1247 Ft - 5000 Ft-os kupon
 Cambridge 46 38900 Ft 845 Ft  
 International House 36 42900 Ft 1196 Ft  
 London Stúdió 32 31500 Ft 984 Ft  
 Dover 45 37350 Ft 830 Ft  
 Mestersuli (Debrecen) 32 35000 Ft 1093 Ft  
 Nyelvguru(Szeged) 30 9900 Ft 330 Ft  
 ILS (Nyíregyháza) 50 48000 Ft 960 Ft részletfizetés
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.