A Nagy Tavaszi Szinglipánik

Olvasási idő kb. 4 perc

A szomszéd csaj is bepasizott, és a törzskocsma pultosa csak szerelmes számokat hajlandó betenni. Szerelmes a világ, csak mi bámulunk ki egyedül a fejünkből. Mit lehet tenni?

Ahogy beköszöntött a tavasz, a közterületeken, kocsmákban, kapualjakban és a BKV-n megjelentek a szerelmesek, mintha valami vírus tört volna ki, ami sokakat megfertőzött.

A Facebookon elszaporodtak a romantikus bejegyzések, egyre több ismerős írja ki a Kapcsolatban vele: státuszt, a szegény szingli pedig csak kapkodja a fejét, és megvetően néz előre, miközben a szíve mélyén ő is giccses ajándékokra és romantikus Duna-parti sétára vágyik, de persze ezt sosem vallaná be.

Ilyenkor az egyedülálló nő (és minden valószínűség szerint a pasi is), két dolgot tehet. Vagy beleveti magát az éjszakába, és kétségbeesetten párra vadászik, vagy elkeseredik, hogy megint ő megy egyedül péntek este kocsmázni a haverokkal. Ahogy telik az idő, és egyre idősebb az ember, a gond csak hatványozódik, és bekapcsolódik a „sosem lesz gyerekem” para. Ez ellen nehéz bármit is tenni, mert a „szinte mindegy ki az, csak szülhessek egy gyereket” kapcsolatok nem sokáig maradnak működőképesek. Az, hogy egy kapcsolat hosszú távon is tartós lesz-e, azt már szerencsére kiveséztük, de mindenképp érdemes figyelni rá, mit ne együnk az első randin, mert sok hibát követhetünk el.

A 30. életéven túl az igények egyre nőnek, a kompromisszumkézség csökken, a helyzet pedig fokozódik, annak ellenére, hogy ma már teljesen természetes, hogy az első gyerek is harmincon túl érkezik. A legnagyobb kérdés mindig az, hogy lehet ismerkedni? A szerencsés párosok pedig rögtön rávágják, hogy bárhol. A hentesnél, a kocsmában, a villamoson, és a fesztiválokon. Ez jól hangzik, csak ha még sose szólított le senki akármennyit is ültél a Mikában vagy a Jelenben, akkor ez nem vigasztal, még akkor sem ha az ezoterikusok szerint az embernek csak be kell vonzania a megfelelő párt és kitárni a szívét, hogy befogadhasson egy új kapcsolatot.

Kik a szinglik és hányan vannak?

25-34 év közötti nagyvárosi fiatal, nincs házastársuk, piacképesek a munkaerőpiacon, viszonylagos jólétben élnek, munkájukban és szabadidejükben egyaránt aktívak.

A KSH 2005-ös adatai szerint Magyarországon 1087126 egyedülálló nő él, és 1000 férfira 1017 nő jut.

Ennek ellenére a statisztikák szerint a legegyszerűbben házibuliban lehet ismerkedni, aztán pedig a kocsmában. Ajánlott még a sportlétesítmények gyakori látogatása, ez már a szemnek is jót tesz, legalább lehet bámulni a jó testű pasikat, ugyanakkor parázni, hogy ugyan ez a büdös életben nem fog ránk nézni. Aztán ott van a kiállításmegnyitó, a mostanában menő lakásétterem, és a legnagyobb merítési – és szívási – lehetőség, a fesztiválok. Itt az ember jó eséllyel találkozik olyan személlyel, akinek ugyanaz az érdeklődési köre, de a baráti történeteket szemlélve itt lehetnek a legnagyobb lyukra futások is. Tehát nem biztos, hogy a Bánki-tónál bulizó szimpatikus fiatalember az Újlipótból érkezett, és a Bor, mámor, Bénye rendezvényen kortyolgató lény sem biztos, hogy az élet örömeit azonos módon élvező ember. Ennek ellenére több házasság vagy élettársi kapcsolat kezdődött már fesztiválokon, így nincs minden veszve. Persze szóba jön az online ismerkedési lehetőség is, hála az IT-guruknak, egyre testreszabottabban kereshetünk párt magunknak.

Az emberek nem három, hanem háromszáz hibát is képesek elkövetni, de a következők biztosan megakadályozzák, hogy párt találj.

Nem nyitsz a másik felé

Hiába vágyik valaki párra, ha a testtartásából vagy kisugárzásból úgy érzékeli a másik oldal, hogy nem vágyik közeledésre. Túlságosan távolságtartó vagy Nyilván nem kell az embernek hanyatt dobnia magát az első randin – bár ha az a vágya, miért is ne- de érdemes jelezni a másik félnek, hogy érdeklődsz iránta. Elég egy apró gesztus, egy érintés, vagy egy mélyebb tekintet,

Más az elképzelés és a vágy

Hiába tudod milyen férfi lenne jó, mindig ennek szöges ellentétei vonzanak. Hiába jön rá az ember 16. alkalommal is, hogy mi a baj a szabadságot szerető férfival, ha 17. alkalommal is egy ilyen típus dobogtatja meg a szívét. Ez ellen nehéz bármit is tenni, maximum az ember elfogadja, hogy az a tulajdonság, ami vonzó a másikban ugyanakkor számos idegörlő napot okoz, vagy megpróbálja megkeresni a minden szempontból tökéleteset.

Bezárkózol és nem mozdulsz otthonról

Mindenkit el kell, hogy keserítsek, még az amerikai filmekben is ritkán kopog be a szerelem az ajtón. Néha persze megesik, de lehet, hogy több esélye van a lottóötösnek, mint ennek. Ezért kénytelen leszel kitenni a lábad az utcára, még akkor is, ha úgy érzed ez a legrosszabb ami történhet. Ilyenkor jönnek jól a depiből kirángató barátnők, de csak akkor ha nem fogtok együtt búsongani az élet igazságtalanságán.

Divatos férfimegszerző tanácsokért katt ide, a cikkből az is kiderül, mitől menekülnek el a férfiak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.