Fogyókúrák vészhelyzetre

Olvasási idő kb. 4 perc

Most már nincs idő dietetikust keresni és gondosan megtervezni, hogyan adjuk le három-négy hónap alatt a túlsúlyt, itt azonnali cselekvésre van szükség, mert nyakunkon a bikiniszezon. Megnéztük, milyen kúrákkal lehet gyorsan és az egészséget szem előtt tartva fogyni.

Hiába határoztam el, hogy januártól új életet kezdek, és életem az edzőterem-zöldségesstand-biobolt háromszögben fogom eltölteni, ebből persze semmi nem lett. Vessenek meg, de valószínűleg ugyanerre döbbent rá több ezer nő rajtam kívül. Ennek egyik sokkoló következménye, hogy az ember szembesül azzal, hogy azok a mocsok nyári ruhák megint összementek a padláson állva, és az augusztusi árleszállításon vett szuperszexi ruhában inkább Miss Piggyre hasonlítok, mint a végzet asszonyára.

Ilyenkor kerülnek elő a turbódiéták, ahol a cél nem az egészséges 1 hét/1 kg mínusz, hanem a strandkonformmá alakulás, hacsak nem akarok egész nyáron lebergenyekben járni. Ilyenkor a nő elveszti a józan eszét, és csak Anne Hathaway lebeg a szeme előtt, aki 3 hét alatt ledobott 10 kilót magáról, pedig neki nem is volt miből.

Megnéztük, mivel lehet sanyargatni testünket a szezonig hátralévő kevés időben.

ABS diéta - 3 hét 5 kiló

A 2004-ben David Zinczenko által kigondolt diéta fő célja a lapos has létrehozása lehetőleg gyorsan és éhezés nélkül. A szerző szerint vannak energia-ételek, melyekből legalább minden étkezésre egyet vagy kettőt kell fogyasztani. Ezek az ételek alacsony zsírtartalmúak és fokozzák a zsírégetést.

Olajos magvak, hüvelyesek, spenót, zabpehely, tojás, pulykahús, olívaolaj, teljes kiőrlésű gabonák, bogyós gyümölcsök.

Reggelire jöhet a spenótos omlett, egy áfonyás joghurt ebédre (nem, nem a finom, cukrozott bolti, hanem a natúr joghurt mirelit vagy friss áfonyával, cukor nélkül, esetleg steviával) estére pedig pulyka és teljes kiőrlésű kenyér valamilyen zöldséggel. Közte lehet enni olajos magvakat, babot olívaolajjal leöntve és alacsony zsírtartalmú sajtot az éhenhalás megakadályozására.

Rossz hír, de a tökéletes hatásért kénytelen lesz tornázni legalább heti három alkalommal. Viszont a diéta egyik mellékhatása, hogy a fogyáson kívül a hastájékról leadott kilók csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

35 rost diéta - 3 hét 4 kg

Brenda Watson fejéből pattant ki, és természetesen gyors fogyást ígér. A diéta lényege, ahogy a neve is ígéri, hogy legalább napi 35 gramm rost kerüljön a szervezetbe. A két fázisból álló fogyókúra során az első részben 1000 kalóriával kell csökkenteni a napi beviteli értéket (viszont ne legyen kevesebb, mint 1200 kalória), és miután elérte a célját, azaz lefogyott, elég az 500 kalóriás csökkentés. A rostoktól az ember úgy érzi, teleette magát, viszont nem tartalmaznak kalóriát.

Mit lehet enni? Két-három étkezés álljon fehérjékből, mint a csirke, vagy a hal, és ehhez párosuljon napi 6-8 adag zöldség és gyümölcs, illetve teljes kiőrlésű gabona. Értelemszerűen minél kevesebb gabonát eszik meg valaki, annál jobban gyorsíthatja a fogyási folyamatot. A diéta során a tejtermékeket hanyagolni kell, de a joghurt és a kefír maradhat.

Ketogén-diéta - 3 hét, 4 kiló

A 100 éve ismert diéta az epilepszia kezelésben is ismert, de leginkább a testépítők kedvelik, hatásossága miatt. A diéta során el kell búcsúzni a szénhidrátoktól, zsírokat és fehérjét kell fogyasztani. Az étrendet betartva a szervezet úgy érzékeli, hogy éhezik, és ketózis alakul ki. Megszűnik a gyors vércukoringadozás, az inzulinszint emelkedése, és az éhségérzet is csökken. A napi szénhidrátmennyiség maradjon 30 gramm alatt, és ebbe az italokat is bele kell számolni. A rossz hír, hogy a 30 gramm szénhidrát nem egy darab csokit takar, hanem a zöldségeket. A salátákat növényi olajokkal kevés citromlével vagy ecettel lehet ízesíteni. A fehérje beviteli aránya ne kerüljön 50 gramm alá, ezt pedig tengeri halakkal kell megszerezni vagy sovány baromfival. Emellett túró és sovány sajtok jönnek szóba.

Ketózis

Ketózisról akkor beszélünk, ha a vérben felszaporodnak a "ketonok". Ez akkor fordul elő, ha a máj glikogén-tartalékai kiürülnek. Ekkor a test érzékeli, hogy a mindennapi üzemeléshez elégetett cukor elfogyott, és más energiaforrásra van szükség a sejtek számára.

17 napos diéta - 3 hét, 5-8 kiló

Nevével ellentétben nem egy betarthatatlan, egyél tojást-sonkamellett-zsírégető levest típusú fogyókúra ez, csak némi lemondással jár. A 17 napos periódusokra osztott diéta ahhoz segít hozzá, hogy megszokja az étkezési szabályokat, és a szervezet is beálljon egy új energiafelhasználásra.

A program első fázisa a gyors fázis, melynek során kiiktathatóak az egészségtelen étkezési szokások, és aktiválódik a zsíranyagcsere. A napi 1200 kalóriás szakaszban kevés szénhidrátot lehet fogyasztani. A zöldségek és főleg hüvelyesek, gyümölcsök és fehérje fogyasztása által 5-8 kiló is lemehet, csak azáltal, hogy hanyagoljuk a szénhidrátokat. Ebben az esetben nem a banánt vagy más nagy cukortartalmú gyümölcs fogyasztását ajánlja, inkább a savanykásabbakat, legyen szó almáról vagy a hamarosan érő meggyről.

Az első szakaszban bármennyi fehérje és keményítőt nem tartalmazó zöldség fogyasztható, emellé jöhet 2 adag alacsony cukortartalmú gyümölcs, 2 adag joghurt, zöld tea, és sok-sok víz.

Fotó: Jean Bernard

A második, aktiváló szakaszban már napi 1500 kalóriát is lehet fogyasztani, de a gabonákat és más sok szénhidrátot tartalmazó élelmiszereket kerülni kell.

A harmadik, azaz stabilizációs időszak során a fogyás lelassul, de a szervezet megkapja azokat a tápanyag dús ételeket, amelyekre vágyik. Sajnos vagy szerencsére ezután sem ajánlott a fehér kenyér, a cukros üdítők és a sütemények fogyasztása, de ezt már annyiszor elmondták mindenhol, hogy szinte evidencia.

Bármelyik kúrát is választják, érdemes megfontolni, hogy mellé sportoljanak valamit, mert egyrészt pörgeti az anyagcserét, másrészt feszesebbé teszi a testet. Ez lehet biciklizés - akár a munkába, napi 3 km futás vagy gyors séta, vagy otthoni torna, ha más nem jön össze. Itt elolvashatja, melyek a legtutibb átformáló edzéstípusok, persze csak ha kitartó.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.