Forralt bort, jót, most, így

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rohadt hideg van odakint, úgyhogy hiába nincs már karácsony, ilyenkor igenis fogni kell egy üveg bort, és forraltat gyártani belőle. Mert az jó, egyszerű és finom. És persze meleg. Egész jók vagyunk benne.

A meleg leves után a forralt bor a legjobb, ami ilyen időben történhet velünk, elkészíteni pedig nem nehéz, úgyhogy próbálják meg nyugodtan akkor is, ha épp nincsen kedvük csipkés szélű köténykében pajkoskodni. Vagyis mindig. A Dívány kommandója hatféle változatot kóstolt végig – egy kivételével mindegyiket ugyanabból a száraz vörösborból (Takler Cuvée) készítettük, csak a fűszerezése volt más. Miklós Csaba borász, borszakértő a DiVino borbárban magyarázott, és segített nekünk megtalálni az igazit.

A vaktesztelt alanyok:

  • Kotányi forralt bor fűszerkeverék
  • Kotányi mézessütemény fűszerkeverék (igen, volt, aki erre esküdött)
  • Lucullus tüzes-boros fűszerkeverék
  • DiVino házi forralt bor (alma, narancs, fahéj, szegfűszeg, cukor)
  • Dívány saját fejlesztés (narancs, fahéj, bors, erőspaprika-pehely, cukor)
  • Lidl Glühwein

Miklósi Csaba röviden összefoglalta nekünk a jó forralt bor elkészítéséhez szükséges tudnivalókat: a bor legyen száraz és jó (a rossz bor utáncukrozva is rossz lesz), egyszer hűljön ki, érjenek össze az ízei, és aztán melegítsük fel újra. Felforralni tilos, víz nem kell hozzá, és az agyonédesítés is kerülendő.

Valamit tudhat, mert a tesztüzem során kiderült, a DiVinóé a legjobb forralt bor – többen kóstoltuk, a vélemény egyezett. A második helyre a Dívány saját keverékre került (igaz, illat szempontjából az első helyre vakteszteltük magunkat), a harmadik helyet pedig a Lidl előrepalackozott forraltbor-keveréke szerezte meg.

Aki viszont otthon szeretne forralt bort alkotni, és nem bízik önnön fűszerező-képességében, az még mindig a Kotányi forralt boros keverékével jár a legjobban, mert az kicsit porízű, de alapvetően nem rossz, a Lucullusé viszont kedélyesen semmilyen. De soha, semmilyen körülmények között ne hallgassanak egyetlen ismerősükre sem, aki azt állítaná, hogy mézessütemény-keverékkel iható forralt bort lehet főzni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.