Fűtött teremben hatékonyabb a zsírégetés, a méregtelenítés

Az előző részben azzal foglalkoztunk, hogy milyen élettani hatásai van a jógának, most arra helyeztük a hangsúlyt, hogy miként érhető el az, hogy akár három óra futást is kiválthassunk egy másfél órás jógával. Kiss Zoltán szerint még azok is könnyebben szabadulnak meg jógával a súlyfeleslegüktől, akik stresszevők.

A testünkben rengeteg méreganyag és zsír rakódik le. Ezektől sok módszerrel meg lehet szabadulni. Mi most azt mutatjuk be, a jóga segítségével mi ennek a menete.

A felfűtött terem fokozza a hatékonyságot

„A jóga gyakorlása közben felébresztjük a testi tüzeket. Az első az emésztés tüze, a második a sejtszintű tűzenergia - sejtszintű anyagcsere - a harmadik a molekuláris tűz, ami az öregedésért felelős. Ezek égetik ki a lerakódásokat. A jóga gyakorlása közben a nyirokrendszer és az összes méregtelenítő szerv és rendszer beindul" - mondta Kiss Zoltán. Nagy segítség a jógázónak, ha a gyakorlatokat felfűtött teremben végzik, hiszen jobban izzadnak az ászanák kitartása közben.

A gyakorlatok végzése közben a méregtelenítésen kívül kalóriaégetés is történik. Másfél óra intenzív jógával az ember képes lehet  akár három órányi futás kilokalória-értékét is elégetni. "A statikus nyújtás lúgosítja a testet, ezért kedvezően hat a méregtelenítésre is" - állítja az oktató.

Nem mennek közben tönkre az ízületek

Ha jógázunk, és a tradicionális gyakorlatsorokat végezzük, akkor a pulzusunk végig a zsírégető intervallumban van. " A pózok folyamatos kitartása ugyanis sokkal több energiát emészt fel, mint a pumpáló, emelgető mozgás, ezért intenzívebb is annak ellenére, hogy mint mozgásforma statikusabb az említetteknél. Kedvező hatás pedig, hogy közben nem mennek tönkre az ízületeink, sőt, megerősödnek és helyükre kerülnek, kilazulnak" - tette hozzá az ashtanga jógaoktató.

Kiss szerint sok ember a túlsúlyát nagyrészben a saját pszichéjének köszönheti. "A szeretethiány, a stabilitás utáni vágy, a mohóság, az elengedni nem tudás, mind-mind arra készteti a testet, hogy raktározzon. A jóga egyensúlyozó gyakorlatainak végzése közben harmonizáljuk a két agyféltekét, és a légzéssel megnyugtatjuk a testben lévő levegőt, ami közvetlen kapcsolatban van az elménkkel. Ezzel oldjuk a stresszt, aminek az a jótékony hatása, hogy elégedettek és kiegyensúlyozottak vagyunk."

Játssz velünk!

Most 4 alkalmas jógabérletet nyerhetsz a Ganapati Yogaklub jóvoltából. Ehhez nem kell mást tenned, mint leírnod, mire vagy kíváncsi még a jógával kapcsolatban. A kérdesed/eid küldd el a divany@divany.hu -ra. Előző heti nyertesünk Nagyillés Amália. Neki nincs más dolga, mint Ganapati Yogaklubba bejelentkezni az órákra.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek