Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jankulár Lászlónak hívják azt a férfit, akit életemben először megütöttem, teljes erőből, többször is, a Margitszigeten, világos nappal, számtalan szemtanú jelenlétében. De mentségemre szóljon, hogy felszólításra tettem, az ő beleegyezésével. A nevezett férfi ugyanis egy különleges harcművészeti ág oktatója, és vállalta, hogy egy négyhetes kiképzésben részesít, megtanítja nekem a Bruce Lee-féle harcművészet alapjait. A számomra még ismeretlen távol-keleti harcmodor azonban nemcsak a támadások ellen vértez fel, de testem kontrolljára is megtanít, segítségével életem egyéb területeire is rend költözik. Ám, amíg eddig eljutok, hosszú és fárasztó órák elébe nézek. Az első edzést abszolváltam.
Az edzőmtől megtudom, hogy a Ving Tsun az '50-es '60-as évek egyik legrettegettebb harcművészeti irányzata volt Kínában, a legtöbb legyőzhetetlen harcos a Ving Tsun követői közül került ki – leghíresebb közülük Bruce Lee volt, de szakmai berkekben nála is híresebb volt mestere, Wong Shun Leung, az ő hatása nélkül Lee soha nem lett volna olyan sikeres.
Addig kell gyakorolni, míg automatizmussá válik
Persze a technika elsajátításához nem kell harcos csillagnak lenni, a Ving Tsunt a hétköznap embere is képes elsajátítani; úgy tartják, hogy a rendszer a gondolkodó ember harcművészete, ami látványos mozdulatok helyett gyors és hatékony technikákat ad mindenkinek, férfinak, nőnek, idősnek és fiatalnak egyaránt. A harcban szó sincs végtelen számú technikai kombinációkról és szigorú koreográfiájú mozgássorról: néhány fontos és könnyen elsajátítható alaptechnika és reflexgyakorlat van, amit addig kell gyakorolni, míg automatizmussá válik, utána nincs más dolgunk, csak életünk végéig gyakorolni, csiszolni ezt a megszerzett tudást.
A Ving Tsun folyamatos gyakorlásával a technika és a reflex egyre finomabbá, precízebbé válik, egy belső folyamattá alakul át, amelynek során az agy a zavaró gondolatoktól megtisztul, az önmegfigyelés idővel eltűnik, a gátló tényezők már nem akadályozzák a harcost, helyette higgadtan összpontosít, éles figyelemmel, felesleges gondolatok nélkül reagál. Fontolgatásra ugyanis nincs idő-, magyarázza Jankulár László -, aki hezitál, gondolkodik, az eleve elvesztette a harcot. Támadni kell, azonnal. Ez is azt mutatja, hogy ez a harcművészeti forma nem a látványos, lenyűgöző támadási-védekezési koreográfiákról szól. A Ving Tsun egész egyszerűen egy hatékony fegyver, melynek technikáihoz olykor csámpásan kell állni, de könnyen megesik, hogy ütés helyett egész egyszerűen fel kell lökni a támadót. Ez a harcművészet nem lenyűgözni akar, csak hatékonyan védekezni.
A modern kori harcos
Jankulár László szakmája életvezetési tanácsadó (coach), csak kevesen gondolnák, hogy a szerény külső mögött a valóságban egy modern kori harcos rejtezik, aki hosszú utat tett meg azért, hogy a Ving Tsun legjobbjaitól tanulhasson. Szlovákiából Magyarországra, onnan pedig Hollandia felé vezetett az útja, hogy tudását elmélyítse. Mind a mai napig heti rendszerességgel edz, és bár e harcművészeti ágat magas szinten űzi, szavaiból kitűnik, lankadatlan alázattal és tisztelettel van választott küzdősport iránt, technikáját folyamatosan csiszolja, számára olyan, hogy tökéletes, nem létezik.
Ving Tsun a gyakorlatban – I. óra
Elméletben persze minden sokkal egyszerűbb és szebb, mint a gyakorlatban. Már az első pár perc után tudom, az elképzelt és áhított harcos énemtől távolabb vagyok, mint hittem, az összpontosítás nagyon sok energiámat felemészti. Egyszerre kell figyelnem a bal és a jobb kar egymáshoz viszonyított helyzetét, a kézfej lazaságát, a könyök feszességét, az ujjak tartását – mindezt persze nem véletlenül, minden egyes technikának és tartásnak végtelenül egyszerű, de annál logikusabb magyarázata van.
Példának okáért a Ving Tsunban nagyon fontos a távolság helyes felmérése, pontosabban a támadóm és saját testem távolságának felmérése. Feleslegesen nem ütök, csak akkor, ha a támadóm kellő távolságon belül van; elég közel ahhoz, hogy egy jól célzott ütéssel megerősítsem abban a hitben, hogy nem érdemes tovább támadnia. Ha ütéstávolságon kívül van, megmozdulnom is felesleges, ilyenkor a megfelelő pillanatra kell felkészülni.
Légy Ving Tsun harcos Te is!
Aki kedvet érez ahhoz, hgy benevezzen egy Ving Tsun tanfolyamra, jelentkezzen Jankulár Lászlónál ITT, jelezze, hogy Dívány olvasó és kedvezményben részesül. Olvasóink két hónapon keresztül, heti két alkalommal 6000 Forintért (óránként 375 Forintért) járhatnak edzésre.
Persze az sem mindegy, hogy hova és hogyan mérem az ütést; edzőm elmagyarázza, hogy meg kell tanulnom elkerülni a felesleges és körülményes támadásokat, mindig a lehető legrövidebb úton, a hozzám legközelebb eső gyenge pontot kell eltalálnom – ezek a test középvonala mentén helyezkednek el, a fej, a szem, a nyak, gyomorszáj, és az intim területeket sorolja fel.
A harci alapállás során mindig olyan pózt kell felvennem, hogy saját gyenge pontjaimat védjem, de támadóm testén, mindig a gyenge pontokhoz kell megkeresnem a legrövidebb utat. Nem a mozdulatok szépsége a fontos, hanem az, hogy a lehető leggyorsabban megvédjem magam, vagy elhárítsam a támadást. Adott helyzetben mindig úgy kell reagálnom, hogy a támadásra adott reakcióm a leghatékonyabb legyen - magyarázza Jankulár László. 65 kilómmal nem biztos, hogy támadásba kellene lendülnöm a 120 kilóssal szemben, elég egy jól célzott lökés ahhoz, hogy egérutat nyerjek és a helyszínről eliszkoljak – ez a megoldás is ugyanazt a célt szolgálja: hogy megvédjem magam.
A hétköznapok harcosai
Az emberek, ha nem is tudatosan, de nap mint nap harcolnak. Nem fizikai megmérettetésről van szó, helytállnak a munkahelyükön, kiállnak a maguk igazáért, megvédik gyermekeiket, a boldogulásért güriznek – egyszóval harcolnak. A Ving Tsun pedig mintha megerősítené az emberben ezt a küzdő ént, nemcsak lélekben, de testben is harcost farag az emberből, e technikával felvértezve a mindennapi harc is könnyebben megy.
A kezek tánca
Az első foglalkozás alkalmával úgynevezett formagyakorlatokat sajátítottam el. Lassított felvételhez hasonló tempóban, stabil alapállásban, megfeszített könyökkel kopíroztam edzőm mozdulatait. Első pillantásra a karral leírt mozdulatok, a csukló laza tartása, a könyök megfelelő hajlítgatása pofonegyszerűnek látszik, de csak ránézésre. A valóságban a karomon és a vállaimon található minden apró izom beremegett, a csuklómat csak kevés választotta el a görcstől. Alig tíz perc után a bőrömre apró izzadsággyöngyök telepedtek, tarkómon félpercenként végig gurult egy-egy verítékcsepp.
De nemcsak én izzadtam, a velem farkasszemet néző edzőm is keményen dolgozott, hiába csinálja tízezredjére ugyanazt az alapgyakorlatot, minden alkalommal ugyanolyan erővel és figyelemmel végzi a gyakorlatokat. Vagy egy tucatszor megismételtük a gyakorlatsort; feszítettem, hajtogattam a karízületeimet, hogy a helyes technika rögzüljön – és el is érkeztünk a Ving Tsun egyik legfontosabb részletéhez, ha rosszul sajátítok el egy mozdulatot, hiába erőlködöm, önvédelmi pajzsomon rés keletkezik.
Fókuszpontban a támadó, periférikus látómezőmben minden más
Gyakorlatozás közben végig farkasszemet kellett néznem az oktatómmal és periférikus látómezőmmel feltérképezni, hogy teste merre mozdul, merre lép, illetve hogy környezetében mi történik (valós helyzetben lehet, hogy több támadóval kell felvenni a harcot). Ennél a pontnál a figyelmem kapitulált, a két darab „balkezem" összegabalyodott, az ütések alkalmával nem tudtam összehangolni a kettőt – az első órán még a támadóm nyert.
