Nő a pályán: Most először komolyan sportolunk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Valami olyat akartam csinálni a nyáron, amit eddig nem próbáltam, ami rendszeres, kemény felkészüléssel jár. Az első gondolatom az volt, hogy átúszom a Balatont, de aztán mégis a futás mellett döntöttem." Három, rendszertelenül sportoló lány elhatározta, hogy szeptemberben lefutják a Nike Budapest Félmaratont.

A felkészülésükről beszámolnak két hónapon át, és végül kiderül, sikerül-e valóra váltaniuk ezt a vágyukat. 1. rész.

A három lány próbára szeretné tenni a kitartását. Ennek első lépése, hogy elhatározták, őszre felkészülnek arra, hogy egy kezdők számára kimerítő, 21 kilométeres távot le tudjanak futni. Mivel egyikük sem venne rá mérget, hogy a távot sikerül teljesítenie, a posztjaikban időről-időre az aggályaikat és minden apró sikerélményeiket is megosztják majd velünk. Íme a három futógonzó.

A személyimet elkérik, de 40-nek érzem magam

Ancsa

Leltár: 31 éves alkalmazott (8-16), sportmúlt nélkül, bár már ketten is mondták neki, hogy biztosan sportol valamit. Törekvő, de nem törtető alkat.

„Futász" - többek között ez volt az Ausztriában élő unokaöcsém magyar szavai közül az első. Nagyon sokat rohangáltunk abban az időben utána. Azóta komoly focista, nyolc évével gyorsabb, mint én. Persze nem az ő legyőzése volt az elsődleges motiváció arra, hogy fussak. Nem is a fölösleges kilóim ledobálása, inkább az, hogy a személyimet ugyan elkérik a boltban, ha alkoholt vásárolok, de a fizikai állapotom alapján olyan 40 körülinek érzem magam.

Egyrészt azért is szerettem volna futni, mert többen kérdezték már fiatalabb koromban is, hogy mit sportolok, mert olyan sok energia volt bennem. Másrészt, a sok munka szellemi energiát szív el, viszont a fizikai energia, a feszültség marad. A mozgás pedig szellemileg is feltölt. Talán ez az egyetlen olyan tény a sporttörténelemben, amit még semmilyen orosz tudós nem cáfolt meg. Mindig volt valami sport az életemben: torna, néptánc, tájfutás, de egyiket sem vettem komolyan. Valamivel tovább is szeretnék élni, mint amennyit sport nélkül élhetnék, és szeretném élvezhetővé tenni a futást magam és mások számára is.

Átlagember 21 km-rel álmodik

Erika

Leltár: Erika 23 éves, lassan végző egyetemista, életében nem futott egy szigetkörnél többet, a
futást korábban ki nem állhatta.

Ez az első alkalom, amikor valódi olvasóknak írok. Küldetésem, amiért mégis megpróbálkozom ezzel, hogy szeptember 5-én le akarom futni aFélmaratont és felkészülésem ügyesbajos dolgait szeretném megosztani azokkal, akiket ez érdekel. Hátha valakit berántok egy ilyen kalandba. Soha életemben nem futottam egy szigetkörnél többet. Most pedig azt szeretném elérni, hogy az 5,3 km-es tűréshatáromat 21 km-essé varázsoljam.

Középiskolában nagyban fociztam, a futást ki nem állhattam. Pestre kerültem, itt meg lusta voltam utánajárni, hogyan lehetne csapattársakra szert tenni és játszani. Ezért elkezdtem kijárni a szigetre
futkosni, hiszen egyszerűen elérhető és nem igazán kell semmihez sem igazodnom.
Persze, ezt sem csináltam túl komolyan (nehogy megártson), leginkább akkor mentem, ha feszültségemet akartam levezetni vagy bebizonyítani magamnak, hogy kitartó vagyok. Legtömörebben átlagos kisember vagyok. Ezek után jön a kérdés, de akkor most miért?

A válasz: akartam valami olyat csinálni a nyáron, amit eddig nem próbáltam. Ami rendszeres, kemény felkészüléssel jár, és ha megcsinálom, azzal bizonyíthatok önmagamnak, hogy igen, erős vagyok. Első gondolatom az volt, hogy átúszom a Balatont. Még eddig mindig tervezgettem, aztán soha nem lett belőle semmi.

Aztán jött ez az alkalom, hogy írjak naplót a felkészülésről. Beleugrottam, mert így tutira végigcsinálom. Azért így már nehezebb elsunnyogni az edzéseket. Nem mintha ez lenne a célom, de azért az ember gyenge, és ezt talán így könnyebb átlépni. Olyan jó az edzés szót leírni. Most komoly, sportos embernek érezhetem magam. Ezek után jöhet a visszaszámlálás.

A barátommal párbanfutom le a félmaratont

Zsófi

Leltár: 22 éves, budapesti egyetemista, nyara nagy részét az Egyesült Államokban tölti, ezért a szeptemberi futóeseményre a tengerparton, a homokban fog felkészülni.

Korábban, főleg középiskola alatt sokat sportoltam: röplabdáztam, és egy rövid ideig tájfutottam is. A tájfutás csodás volt, kint a természetben térkép segítségével megkeresni az ellenőrzési pontokat igazi kikapcsolódás, mindenkinek csak ajánlani tudom. Sajnos mostanában az egyetemi kötelező testnevelés órákon kívül nem sok időm jut mozogni, bár olykor nagy lelkesedésből veszek egy kondibérletet és elmegyek aerobikozni. Most viszont elhatároztam, hogy kitűzök magam elé egy célt, hogy egy nyári felkészülés után lefutom a félmaratont a barátommal párban.

A cél tehát, hogy szeptember 5-én teljesítsem a 7,6 km-es távot, ami nem tűnik túl soknak, de a következő közel 10 hétben egy kifejezetten nekem összeállított edzéstervet fogok követni, amiért köszönet Vajda Zsuzsinak, a Margitszigeti Atlétikai Centrum munkatársának. A nyaram nagy részét az Egyesült Államokban, Floridában töltöm, így ha minden jól megy, szebbnél szebb helyeken tudok majd futni, akár a tengerparton is. Első néhány héten heti kétszer, majd később, már heti háromszor járok futni, eleinte 20 perceket, majd később már 50 perceket is fogok futni remélhetőleg.

Folytatjuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.