Diéta Napló: Végre leadtam az első kilókat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

1. rész: Zsuzsa nem akar koplalni, csak lefogyni nyárra

2. rész: Táplálkozási napló: marhaszelet a lélek tükre

3. rész: Zsuzsa felfalta a hűtőt

4. rész: Az élet szalonna nélkül

Miután az agyam és szervezetem felkészült a fogyásra, a folyamat természetesen a második hét elején megindult. Szerencsére elfogyott itthon a gríz, lisztet már hetek óta nem tartok, így kisebb a kísértés. Persze az edzés is sokat segít, hisz az itthon kedvemre végezhető órákat jól be tudom illeszteni még mindig elég rendszertelen életembe, s kifogások se nagyon maradtak. Holnap van, edzeni kell.

Csodákat vártak tőlem

Rövid kitérő azok kedvéért, akik egy hét után csodákat vártak és gyorsan ítélkeztek. Nem tudom, ki hogyan intézte eddig súlycsökkentését, talán szerencsésebb körülmények között, mint én. Sokszor belegondolok abba, hogy de jó lenne hollywoodi celebnek lenni, mert akkor hatalmas csapatnyi edző, dietetikus, séf, és ki tudja még hányféle tanácsadó repkedne állandóan körülöttem, hogy lessék minden óhajomat, és egy hónap alatt legalább húsz kilótól megszabadítsanak. Egy filmszerep kedvéért és az azt körülvevő médiacirkuszért. Ami persze roppant veszélyes és káros az egészségre, azt hiszem ezt nem kell részleteznünk.

Itt most nem ez a helyzet. Jelen kezdeményezés kulcsszava az átlagosság. Egészséges szintű exhibicionizmusom nagyon nem kedveli ezt a kifejezést, de be kell látnunk, hogy itt egy átlagéletet élő átlagemberről van szó, aki teljesen átlagos körülmények között szánta rá magát a fogyásra. Ez ugye azt is jelenti, hogy ismerem az elméleteket a táplálkozásról és edzésről, olykor esendő vagyok, de meg nem hátráltam. Nem gyors eredményt várok, hanem tartósat.

Az esős hét hatása a fogyásra

Az elmúlt hét koraőszi időjárása nem tántorított el a feladattól, sőt, még jól is jött. Ilyen időben ugyanis rendkívüli mennyiségben tudok zöldséglevest fogyasztani, akár napi egy litert is. Ezzel még a folyadékszükségletem fele is megvan. Aztán jöttek az edzések. Leszámítva az utóbbi pár évet, gyerekkorom óta sokat sportoltam és mozogtam. Kezdtem művészi tornával, folytattam jazz balettel és mindenféle egyéb tánccal, végül áttértem a kickboxra. A küzdősportosra, nem a zenés verzióra, Van Damme után szabadon. Négy éve még az igazi boxot is sikerült kipróbálni. Híve vagyok a dinamikus műfajnak, a kevésbé pörgös lehetőségeket, mint jóga, pilates és tájcsi, öregkoromra tartogatom.

Nagyon bután, teszem hozzá most, hogy volt alkalmam végigcsinálni egy pilates órát. Két szóban összefoglalom: alattomos gyilkos. Az ember csinálja szép lassan a gyakorlatokat, a laptop képernyőjéröl kellemes hangon bátorítják, és azt hiszi minden rendben van. Tíz percig, mert utána rég elfeledett izmok élednek fel lassan és fájdalmasan jelzik jelenlétüket. Az eredmény viszont hihetetlenül kellemes, hála a sok légzésgyakorlatnak is, utoljára ennyi oxigénhez szerintem két éve jutottam, amikor az osztrák hegyekbe mentem síelni.

S hogy ne essek a monotónia csapdájába, természetesen több edzésformát is kipróbáltam. Kínoztam magam has- és deréktájon, illetve egy rövid box-edzést is kipróbáltam. Mert jó nagyon a pilates, de egy húsz perces árnyékboxnál nincs jobb. Valójában mindkettőnek megvan az előnye, ezért is tervezem, hogy minden nap edzem reggel is meg este is, váltogatva a műfajokat. Lényeg az, hogy ilyen szintű izomlázra nem is emlékszem annyira régen lehetett.

A laptopos edzésnek egy nagy hátránya van, mégpedig az, hogy Misi macskám is szeretne részt venni, s amikor a törülközőmön fekve próbálok a helyes légzésre illetve a pontosan végzett gyakorlatra koncentrálni, ő rendre megjelenik mellettem, hangosan nyávog és amíg nem hessegetem el, folyamatosan dörgölödzik.

Rengeteg zöldséget ettem

Étkezés terén büszke vagyok magamra, mert rengeteg zöldséget és gyümölcsöt ettem, és igen kevés kenyeret. A sok folyadék nagy segítség, s ez epermániámmal kombinálva szerintem jó eredményekhez fog vezetni. A héten kicsiráztattam az utolsó adag rucolamagomat is, amit pusztán az íze miatt kedvelek, de nyilván nem árt, hogy egyébként is rendkívül jótékony élettani hatása van. Ráadásul szeretem nézni, ahogy nap mint nap nőnek az apró zöld levélkék.

Majd' elfelejtem, az eredmény mínusz 2 kg, tehát még 7 kg-t kell leküzdenem. Mellékelve pár fotó, melyeken bemutatom a híres tunikát és jelenleg igen szűk kedvenc farmeromat.

Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.