A rossz alvók hízásra hajlamosabbak

Olvasási idő kb. 2 perc

A magyarok rosszul alszanak és keveset - összegezték egy alváskutatás eredményeit a Napidoktor egészségügyi portál szervezésében megrendezett sajtótájékoztatón, amelyet az Alvás Világnapján, március 19-én rendeztek. A magyarországi felmérések adatai az európai általános alvásállapotnál kedvezőtlenebben alakultak.

A többség folyamatosan kialvatlan

A 2009-2010. évi hazai munkahelyi alvásfelmérésben ezer felnőtt alvási szokásait vizsgálták. Eszerint az alvási gondokkal hosszabb idő óta együtt élők aránya a megkérdezettek majd felénél (46%) jellemző. 34 % hetente legkevesebb három alkalommal nem alszik jól, és a megkérdezettek 15%-ának vannak munkavégzési gondjai az álmosság miatt. Alvásproblémáival a válaszadók 79 %-a nem fordul orvoshoz.

Az orvosi felmérés eredményeit erősíti a szervező portál saját felmérésének az eredménye, amelyet az olvasók körében végeztek. Az adatokból azt a következtetést vonták le, hogy emelkedett a kialvatlansággal szenvedők száma - a válaszadók 72%-a ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25% ébred gyakorta pihenten és csupán a válaszadók 3%-a számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással.

Majdnem mindenki álmos napközben

Tavalyhoz képest később fekszünk és korábban kelünk. Hétköznap minden második ember (56%) fekszik le este 9-11 között, 8% 9 előtt, 36% 11 óra után. Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, amelyik a válaszadók 90%-át érinti, s közülük 41% szenved naponta többször fáradtságtól. Az előző évhez képest emelkedett az állandó alvásproblémával küzdők aránya, minden 4. ember számára (23%) okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás, és a megkérdezettek 48%-a számolt be időszakos alvásproblémáról.

Külön figyelmet érdemel a tizenévesek alvási szokásainak vizsgálata során kapott megdöbbentő adat: a fiatalok 81% érzi úgy, hogy nem alszik eleget, 77%-uk ébred reggelente fáradtan, leverten. A tinik 49%-a küzd időszakosan alvásproblémákkal, s további 15%-uk számol be állandó vagy visszatérő alvászavarról.

A rossz alvók szoronganak

Az alvással kapcsolatos gondok az emberek 45 %-ának a tevékenységét befolyásolják negatívan az élete során. A rossz alvás a napi teljesítménycsökkenés mellett összefüggésbe hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, az immunrendszer gyengülésével, és számos pszichikai kórral, mint a depresszióval vagy a szorongással. A rosszul alvó ember hétszer nagyobb kockázattal van kitéve az esetleg súlyos következményekkel járó, vagy halállal végződő balesetnek, mint a jól alvó.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.