Bemutatod a rumosüveget címkével kifelé, veszed a shakert, közben az üveget a hátad mögött feldobod, másik kezeddel elkapod, a ballal beledobod a jégkockákat, jobbal ráöntöd a cukorszirupot, rázod kicsit, jön a rum jobbal, az ásványvíz ballal, néhány gerezd lime, kis rázás, néhány levél menta. Kész a Mojito, és dőlnek a csajok.
Persze egy mixerfiú kapcsán mindenkinek Tom Cruise ugrik be, kisfiús, félszeg mosoly, meg ahogy az üvegeket dobálja elképesztő gyorsasággal. Körülötte hosszú combok, rövid szoknyák meg pálmafák. Jó, a valóság nem pontosan ilyen. Csak majdnem. Mondjuk a kisfiús mosoly stimmel, az életkor is. Nagyjából. Van üvegdobálás, ha mutatkozik rá igény. Kétszáz recept a memóriában, a kóla bontásnál durran, a kupak is repül, ahogy kell – és persze fejben számolásból ötös.
Vidra Zsolt végül is csak éjjel koktélozik, nappal majdnem mérnök. Jövőre lediplomázik, ígéri. Muszáj. Nincs tovább. Pedig jó volt. Különösen, amíg az Újvár Klub dübörgött. Zsolt ott, a Műegyetem legmenőbb kollégiumában, a Schönherzben volt bentlakásos. Amíg rendesen tanult.
– Elsősként persze hétvégeken ott csellengtem a kollégium által üzemeltetett szórakozóhelyen, az Újvár Klubban – mondja, és már az emléktől is jókedve lesz. – Láttam, hogy a pultosfiúkra ragadnak a csajok. Persze tetszett. Nem volt könnyű pultosnak bejutni. Volt három próbaalkalom, nézték, hogyan bírod az iramot – idegileg, fizikailag. Aztán levizsgáztattak. Borosüvegbontás 15 másodpercen belül, rekeszrakás centire, kilóra meg egyebek. Aki átment, kezdhette megtanulni a koktélozást.
– És jöttek a csajok.
– Jöttek. Csak azért tartottunk papírt a pultban, hogy fel tudják írni a telefonszámukat. Aztán buli végén kitűztük az összes cetlit egy faliújságra, ha valaki randizni akart, kiválasztott egyet. Sms, aztán vagy bejött, vagy nem. Persze tetszett. Nagyon is. Halasztottam az egyetemet. Átálltam a vendéglátásra. Lementem Debrecenbe. Csináltunk egy szórakozóhelyet. Nappal pizzéria volt, este meg egyetemi klub. Üvegtigris volt a neve. Három évig ment, de vissza kellett jönnöm Pestre, hogy befejezzem az egyetemet.
– Tényleg villamosmérnök akarsz lenni?
– Jó kérdés. Talán egyszer igen. De szeretem a vendéglátást is. Nem a főnökösdit, ahhoz túlságosan vajszívű vagyok. Inkább a pultban állni. Most is megyünk a Szigetre meg az EFOTT-ra. Esküvőkre, rendezvényekre. Pénzt keresni meg pörögni kicsit.
– Tudnál ajánlani valami különleges koktélt?
– Persze. Az én kedvencemet úgy hívják: Mozart szelleme. 1 cl parfait amour, 3 cl gin, 2 cl melone likőr almalével felöntve.
– Ha rendezvényre hívnak, hányféle itallal készülsz?
– Egy 100–120 fős rendezvényre kell 50 liter tömény. Fehér rum, vodka, gin, tequila, kétféle likőr, ásványvíz, kóla, ananászlé. Meg persze jég, és a díszítéshez ez-az. Nyolc-tízféle koktélnál úgysem lehet többet árulni, mert amíg elmagyarázod, hogy miben mi van, a sorban állók idegesek lesznek. Pörögnie kell a pultnak, mert az emberek inni, nem várni akarnak.
– Kivéve a csajokat, akik ismerkedni szeretnének.
– Ilyen is van. Persze, ha biztatod őket. Azt szokták mondani, ha 3 másodpercnél tovább szemezel valakivel, az már félreérthető.
– És az baj?
– Nem, csak ha a buli végére két lány is azt gondolja, hogy őt nézted.
– A barátnőd nem féltékeny?
– Most éppen nincs barátnőm. De amikor volt, hát igen, féltékeny volt. Inkább lejött ő is, hogy „vigyázzon rám”. De most nincs ilyen gondom. Szabad vagyok… – mondja végül mosolyogva a mixerfiú, aki mintha Tom Cruisra hasonlítana…
