Üsd ki magad gyógyteával!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyilván van rosszabb, mint álmatlanul forgolódni, esetleg órákra felébredni az éjszaka közepén, hiszen egy kiadós migrénhez, jópofa fogfájáshoz azért nem mérhető, de attól még cefet dolog az inszomnia. Főleg, ha az ember tudja, hogy másnap fel kell kelnie dolgozni, és már látja maga előtt, ahogy le-lebucskázik a feje napközben a fáradtságtól. Persze vannak erre megoldások, de azért nem normális dolog mindenféle szintetikus bogyóval tömni magunkat. Van sokkal jobb, természetes megoldás is.

Mulungu (Erythrina mulungu)

A mulungu dél-amerikai, konkrétan az amazóniai esőerdőkben őshonos fa, amelyet sokszor dísznövényként is ültetnek. Az indiánok a kérgét, illetve gyökerét időtlen-idők óta használják orvosságként. Főként az asztma, illetve hörghurut kezelésére alkalmazzák, de álmatlanság ellen is kiváló. Sőt, mivel a máj működésére is jó hatással van, ezért aki szeret alkoholizálni, az is bedobhat belőle bármikor egy-két pohárkával.

Leggyakrabban kéregként árulják különféle herbál boltokban, ötven grammos kiszerelésben, de hozzá lehet jutni olykor por változatban is. Kétféleképpen készíthető belőle főzet: Az egyik módszer szerint a ledarált vagy apróra összevagdosott kérget teatojásba kell tölteni, majd húsz percig lefedve párolni egy pohárban. Ezután már meg is lehet inni és várni a hatást.

Én utálom vagdosni, őrölni a kérgeket. Inkább 8-10 grammnyit, azaz a zacskóban lévő adag negyedét-ötödét berakom egy lábosba, és lassú tűzön, lefedve másfél-két órán át főzöm. Dobálható mellé mindenféle egyéb okosság, citromfű, menta, macskamenta akár kamilla is. Miután a "tea" aranybarna lett, már csak le kell szűrni, és kész is. A felhasznált kéregdarabokat nem kell rögtön kidobni, ki lehet szárítani, betenni a hűtőbe, és később is fel lehet használni, bár a hatásfok nyilván meg sem közelíti majd az első adagét.

Hatás

A végeredmény egy közepesen olajos, enyhén kesernyés ízű ital, amelyet mézzel illik leginkább ízesíteni. Az illata pompás. Nyilván placebo, de már egy-két slukk után jobban érzi magát az ember. Egyszerre maximum két-három pohárral érdemes belőle fogyasztani, még annak is, aki szereti feszegetni a pszichéje határait. Negyedóra után már érződik egyfajta nyugalmi állapot, egy-másfél óra után pedig megérkeznek az álommanók. A legjobb fajta alvást hozza magával, amely mély és pihentető, és pont ezért illik vele óvatosan bánni. Vezetés, biciklizés előtt semmiképpen nem szabad fogyasztani, hajlamos teljesen kikapcsolni az agyat még éber állapotban is. Volt már olyan, hogy tíz percig bambultam a monitort mulunguzás után azon tűnödve, hogy vajon mik is voltak a terveim egy adott könyvtárral. Illetve álltam már perceket a könyvespolc előtt azon morfondírozva, hogy vajon melyik kötetért is tettem meg ezt a hosszú utat. Nem okoz kábaságot, tehát már rövid idő után is teljesen energikus állapotba hozhatja magát az ember, ha úgy alakul. Az ébresztőórát is ugyanúgy meg lehet hallani tőle, és a felkeléssel sincs gond, csak utána a szokásosnál jóval kipihentebbnek, nyugisabbnak érezzük magunkat. Jobb gyógynövényboltokban beszerezhető, az ötven grammos csomag ára általában kétezer forint körül alakul.

Macskamenta (Nepeta cataria)

A macskamentáról sokan tudják, hogy a cicák odáig vannak érte. Az illatától teljesen begőzölnek, és úgy kezdenek viselkedni, mint egy csapat vidám junkie. Pofozgatják, ugrálnak rajta, belenyomják a pofájukat, tehát kifejezetten mókás látványt nyújtanak. Viszont ennél sokkal fontosabb tulajdonsága, hogy az emberekre is jó hatással van.

Legalábbis azokra, akik szeretnének egy kicsit ellazulni, kikészíti őket a stressz, esetleg álmatlanságban szenvednek. A mulunguval ellentétben, amely sokszor hiánycikk, igen könnyű hozzájutni, hisz még az itthoni kertekben is megterem. Szárított állapotában érdemes belőle italt kotyvasztani, de ha nincs más, frissen is felhasználható. Elvileg teatojásba kellene tölteni, és úgy elkészíteni, mint egy hagyományos teát, de ez nálam annyira nem vált be. Sokkal agresszív utat választok általában, ami annyit tesz, hogy egy hagyományos kotyogós kávéfőzőt töltök meg fele, és egyszerűen átfőzöm rajta a vizet. Amennyiben valaki nem rendelkezik ilyennel, természetesen lábosban is végigcsinálhatja ugyanezt, csak úgy nem lesz annyira koncentrált a végeredmény.

Hatás

Nevéből is következik, hogy íze kicsit hasonlít a hagyományos mentáéra, bár annál kicsit "gyógynövényesebb" az íze. Enyhén olajos, kesernyés, de ezen pár csöpp citrommal, mézzel kiválóan lehet segíteni. Inkább nyugtató, mint altató hatása van, bár pár pohár után azért szépen álomba tud zsongítani. Korántsem olyan intenzív, mint a mulungu, viszont ha valaki csak egy kicsit le szeretne lazulni, de nem feltétlenül alvás a célja, akkor ez lehet a jobb megoldás. Másnaposság ellen kiváló. Lecsillapítja a háborgó gyomrot és a botrányos közérzeten is sokat javít. Rengeteg helyen megvásárolható, egy ötven grammos adagért hétszáz forint a reális ár.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.