Ez a 7 legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a kertben: súlyos károkat okozhatnak a szakértők szerint

Egy nő ollóval nyírja a növényeket. Egy kalapos, színes kesztyűs fiatal nő gondozza a virágokat a kertben.
Olvasási idő kb. 4 perc

A nem megfelelő helyre ültetett fák, a túlzsúfolt kert vagy éppen a rosszul megválasztott növények mind olyan hibák, amelyeket előbb-utóbb orvosolni kell – ez pedig sok munkával és jelentős költségekkel járhat.

A kert megtervezése sokak számára felesleges időtöltésnek tűnhet, hiszen növényeket ültetni nem kifejezetten nehéz feladat. Csakhogy néhány év elteltével a kert már egészen másképp néz ki, mint az ültetés idején, és az akkor jelentkező problémák kijavítása már jóval költségesebb és időigényesebb lehet. Éppen ezért érdemes előre tervezni.

A fák is okozhatnak károkat a kertben

A fák árnyékot adnak, otthont biztosítanak a madaraknak, sőt egyes fajok még virágoznak vagy gyümölcsöt is teremnek. Sokan azonban elkövetnek egy komoly hibát: túl közel ültetik azokat a házhoz.

Unoka a nagymamával fát ültet a kertben. A fa mellé karót is leszúrnak.
A kertekbe ültetett fák is hatalmasra tudnak nőni, ezért ha nem jó helyre telepítjük azokat, komoly károkat okozhatnak
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images

Ennek az a veszélye, hogy a fa idővel nagyra nő. A gyökerek nyomhatják az alapot, az ágak pedig a tetőt és a homlokzatot rongálhatják. Ez nemcsak anyagi károkat okozhat, hanem rengeteg bosszúságot is, így végül sokan kénytelenek kivágni azt.

Amikor elkap a lendület

A hobbikertészek egyik legnagyobb problémája, hogy túl sok a gyönyörű növény. Újabb és újabb különlegességeket látunk a kertészetekben, vagy kapunk ismerősöktől, rokonoktól, miközben a kertben egyre fogy a hely. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy egy kicsit sűrűbben ültetve is szépek maradnak a növények.

Legalábbis egy ideig. Később azonban kiderül, hogy a növények nem maradnak akkorák, mint amekkorák vásárláskor voltak, és idővel már kevés lesz számukra a hely. Az egymással a vízért, a fényért és a tápanyagokért versengő növények legyengülnek, könnyebben megbetegszenek, és nem tudják azt a látványt nyújtani, amit megfelelő távolság esetén képesek lennének.

Nem megfelelő a talaj

Gyakori hiba az is, hogy nem tudjuk pontosan, milyen a kertünk talaja. Néhány év és sok százezer forintnyi elvesztett növény után persze kitapasztalhatjuk, de ezt egyszerűen megspórolhatjuk egy talajvizsgáló készülékkel.

Egy ilyen eszköz segíthet meghatározni, milyen növények érzik jól magukat a kertben, illetve azt is, hogyan teremthetünk megfelelőbb körülményeket az érzékenyebb fajok számára.

A smaragdzöld gyep mítosza

Sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy a tökéletes kert alapja a hibátlan, smaragdzöld gyep. Ma már azonban tudjuk, hogy a rövidre nyírt pázsit ökológiai szempontból szegényes, ráadásul rendkívül vízigényes is.

A virágokkal tarkított természetesebb gyep sokkal kedvezőbb választás lehet: ideális a gyerekeknek játékra, kevesebb vizet igényel, és jóval kevesebb gondozással is beéri.

Ha azt szeretnénk, hogy sokáig szép maradjon, érdemes megjegyezni: a jó kertész néha „lusta” kertész. Ha ritkábban nyírjuk a füvet, és magasabbra hagyjuk, a gyep erősebb marad, a hosszabb fűszálak árnyékolják a talajt, így az lassabban szárad ki.

A túlzásba vitt mulcsozás

A mulcs rendkívül hasznos: segít megőrizni a talaj nedvességét, és a gyomok elleni védekezésben is hasznos társ. Ugyanakkor ebből is megárthat a túl sok – 5–8 centiméternél vastagabb rétegben nem érdemes használni.

Ha a mulcs túl vastagon kerül a növények köré, a nedvesség tartósan a szárak és a törzsek közelében marad, ami kedvez a rothadásnak, a kártevőknek és a különféle betegségeknek.

Éppen ezért fontos, hogy a takarás ne érjen közvetlenül a növény szárához vagy törzséhez, tartson 1-2 centiméternyi távolságot azoktól.

Nézzünk körül, mielőtt ültetünk

Sok bosszúságtól és veszteségtől kímélhetjük meg magunkat, ha megnézzük, milyen növények érzik jól magukat a környék kertjeiben. Az őshonos fajok általában kevesebb gondozást igényelnek, és nagyobb eséllyel maradnak életben hosszú távon.

Emellett jobban illeszkednek a helyi ökoszisztémába is, így gazdagítják a környezetet. Egy-egy egzotikus növénynek természetesen lehet helye a kertben, de például egy teljes kaktuszkert kialakítása Magyarországon nem feltétlenül a legjobb döntés.

A szerszámok szem előtt maradnak

A kapát, ásót vagy gereblyét a legtöbben gondosan elpakolják, a locsolótömlő azonban gyakran egész nyáron szem előtt marad. Mivel folyamatos használatban van, sokan nem foglalkoznak vele – csakhogy esztétikailag könnyen rendezetlen hatást kelt.

Pedig az eltüntetése nem nehéz feladat. Már az is sokat segíthet, ha egy bokor mögött találunk neki helyet, vagy növényekkel takarjuk el a tárolására kijelölt részt. Emellett ma már olyan locsolótömlők is kaphatók, amelyek automatikusan visszatekerednek a dobra, így nemcsak a kert látványa lesz rendezettebb, hanem a használatuk is kényelmesebb.

Kapcsolódó: A fák olyan árnyékolók, amelyeket hosszú évekig sem tesz tönkre a napsugárzás

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.