15 új traffipaxot állítanak munkába ezen a környéken – mindkét irányba mérik az autósokat

Olvasási idő kb. 2 perc

Traffipaxok felállításáról döntött Érd közgyűlése. A rendőrséggel is egyeztetve azokra a helyekre telepítik a 14-15 új sebességmérőt, ahol a legtöbb autós lépi át rendszeresen a sebességhatárt.

Száz millió forintot nyert pályázaton Érd önkormányzata – a város a pénz egy jelentős részét új telepített traffipaxok felállítására fordítja – derül ki az Érden vagyunk közösségimédia-oldal bejegyzéséből.

Egyeztetés után dől el, hol mérik majd az autósokat Érden

A város különböző pontjain összesen 14-15 sebességmérőt állítanak a közeljövőben munkába. A közbeszerzés az eszközök megvásárlására rövidesen megindul, a telepítés pedig ezt követően kezdődhet.

Idézőjel ikon

Az új traffipaxok mindegyikében lesz kamera, amelyek mindkét irányba mérnek.

A rendszámokat is felismerik, és a begyűjtött adatokat továbbítják a rendőrségnek. A szabályszegőket az illetékes rendőrség fogja megbírságolni.

Egyelőre még nem ismert, hogy pontosan hol lesznek az új traffipaxok. Csőzik László polgármester elmondása szerint erről egyeztetés indítanak. Kikérik a rendőrség, a lakosság és a városi képviselők véleményét is.

A sebességmérők elhelyezésében fontos szempont lesz, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol sok gyorshajtás vagy baleset történik a rendőrség adatai szerint.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a traffipaxok vajon már azok az új, modernebb modellek lesznek-e, amelyek protokolltesztje nemrég fejeződött be. Ahogy arról a Dívány is beszámolt, a TC-Lite típusú sebességmérők messzebbre látnak, mint a korábbi S1-es készülékek, amelyek 3-20 méteres távolságban rögzítették az autósok sebességét. Az új típus már 150 méterről is be tudja mérni a gyorshajtókat, a fényképet pedig 50-60 méterről készíti el. A mért adatokat rögtön továbbítja a VÉDA-rendszerbe, így a bírságolás is automatikusan, azonnal indul.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.