Festmény mögé rejtett freskót találtak egy templomban: egy ismert szent történetét meséli el

Olvasási idő kb. 2 perc

Az olaszországi Nápoly egyik templomának restaurálása közben a falon függő festmény alatt rejtett freskóra bukkantak.

A templom a Szent György nevet viseli: Chiesa di San Giorgio Maggiore. Éppen úgy, ahogy az eddig látható templomi festmény alatt takarásba kényszerített freskó is Sárkányölő Szent György híres történetét illusztrálja.

Elrejtett Szent György freskót találtak a templom festménye alatt

A legenda szerint hosszú ideig fenyegetett egy egy gonosz sárkány, akivel végül az azóta Sárkányölő ragadványnevet viselő Szent György végzett. Heroikus küzdelemben megszerzett győzelme a minden gonoszt szimbolizáló sárkány felett már a 5-6. században híressé vált: Rómában például 683 óta emlékeznek meg róla. Igazán ismertté azonban csak a 12. században vált.

Onnantól viszont Sárkányölő Szent György kultusza egyre csak erősödött. Angliának például nem csupán kedvenc szentjévé vált, de az angol királyság „hivatalos” oltalmazójává is lett, s tiszteletére

Idézőjel ikon

csak a szigetországban több mint 160 templomot kereszteltek Szent Györgynek.

Idézőjel ikon

During the restoration of the church of Saint George Maggiore in Naples, a hidden painting was discovered pic.twitter.com/MrxPqWACgM
— Historic Vids (@historyinmemes) February 3, 2024

Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó

Kíváncsi vagy, kié lesz idén Az Év Irodája díj? Érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai?

2025. április 30-án 15. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája verseny legnagyobb eseményét, ahol az esti díjátadó mellett szakmai kiállítások és konferenciaprogramok is várnak rád!

Részletes program és jegyek itt.

A felvételen a nápolyi Szent György Templom látható, ahogy 16. századi festménye mögül egy szintén 16. századinak tartott freskót tárnak fel, mely a templom névadóját ábrázolja.

Ha érdekelnek a véletlenül feltárt, ám annál izgalmasabb régészeti felfedezések, olvasd el ezt a cikkünket is.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.